Minden kedves olvasómnak, BOLDOG ÚJ ÉVET kívánok!!!

„Mesét mondok, dí-dá-dú,

egyszer volt egy százlábú.

Hát az a százlábú állat

sorra számlálgatott minden lábat,

eredményül mennyi jött?

épp 365.

Az év minden napjára

jut neki 1-1 lába. 

Egyik csupa kulimász,

a másikkal magyaráz,

harmadikkal zongorázik,

negyedikkel falra mászik,

ötödikkel mutogat,

hatodikkal cukrot ad,

hetedikkel krumplit hámoz,

nyolcadikkal sok vendéget hív a házhoz,

kilencedikkel az ajtót nyitja,

tizedikkel vendégeit kihajítja,

tizenegyedik csak csonka,

tizenkettedikkel ágyát bontja,

tizenharmadikat leharapták,

tizennegyedikkel fog vakmacskát,

tizenötödikkel koccint,

tizenhatodikkal pöccint,

tizenhetedikkel fociz,

tizennyolcadikkal kocsiz,

tizenkilencedikkel sántikál,

a többivel fürgén szaladgál.

Ahány lába

- mert nem dőre -

éppen annyi adománya

az újesztendőre:

minden napra jut 1-1,

a sok kicsi sokra megy.”

(Weöres Sándor: UJJÉ-!-VI MESE)

A képet az internetről töltöttem le

*Karácsonyi üdvözlet*

Minden kedves olvasómnak, KELLEMES KARÁCSONYT kívánok!!!

„Nagyapánk ott ült szokott helyén a kandalló mellett, s olykor egy-egy bükkfahasábot vetett a sziporkázó tűzre. A szűzdohány füstje kék felhőbe burkolta pipázó alakját ott a nagyszoba végiben, s ezüstös szakállán olykor megcsillant a láng.

Mi gyermekek a mennyezetig érő, gyertyafényben izzó karácsonyfa körül álltunk elfogódottan és izgalomtól elmeredt szemmel, és sóvár pillantásokat vetve a karácsonyfa alatt fölhalmozott ajándékokra, hűségesen elénekeltük a Mennyből az angyal összes verseit. Ének után apám fölolvasta a betlehemi csillag történetét a Bibliából, elmondtuk közösen a karácsonyi imádságot, s azzal nekiestünk a játékoknak, akár karámba szorított birkanyájnak az éhes farkascsorda. Kis idő múltával nagyapánk megszólalt ott a kandalló mellett a maga érdes vénemberhangján:

- Aztán tudjátok-é - kérdezte -, hogy miképpen keletkezett tulajdonképpen a karácsony?

- Akkor született a Jézus Krisztus - felelte Margit húgom okosan új babaháza előtt térdepelve, s nagyapánk bólintott rá.

- Ez igaz - mondta -, mert hogy ő volt az Úristen legnagyobb karácsonyi ajándéka az emberi világ számára. De maga a karácsony már régen megvolt akkor. Ha ideültök mellém a tűzhöz, elmondom, hogyan keletkezett.

Köréje gyűltünk a szőnyegre, mindegyikünk valami új játékot cipelve magával, s figyelmesen lestük a száját, mert nagyapánk nagyon szép és érdekes meséket tudott ám.

- Hát az úgy volt - kezdte el, miután nagyot szippantott a pipájából -, hogy réges-régen, amikor Noé apánk unokái megépítették volt a Bábel tornyát, s annak ledőlte után nem tudták megérteni egymást többé, mert az önzés összezavarta a nyelvüket, az irigység és az elfogultság egyre jobban és jobban kezdett elhatalmasodni ezen a földön. Aki nem volt olyan ügyes, mint a szomszédja, azt ölte az irigység, hogy a másiknak szebb háza van. Aki rest volt megművelni a földjét, az irigyelte azt, akinek szebb búzája termett, s mikor az irigykedés már igen-igen elhatalmasodott az embereken, akkor megszületett benne a gonoszság. A rest lopni kezdett, a tolvaj gyilkolni, s a kéregető rágyújtotta jótevőjére a házat. Addig-addig, hogy egy napon aztán az Úristen odafönt az égben megsokallotta az emberek gonoszságát, s rájok szabadította a sötétséget és a hideget.

A nap eltűnt az égről, a vizek befagytak, s a rablógyilkos számára nem termett többé semmi az elrablott földön. Nagy fázás, éhezés és pusztulás következett ebből az egész emberi világra. Mikor pedig már közeledett erősen az idő, mikor minden emberi életnek el kellett volna pusztulnia a földön, az Úristen odaintette maga mellé kedvenc angyalát, a Világosságot, és ezt mondta neki:

"Eridj le, hű szolgám, s nézz körül a földön, melyet gonoszsága miatt pusztulásra ítéltem. Vizsgálj meg minden embert, asszonyt és gyermeket, s akiben még megtalálod egy csöpp kis nyomát a jóságnak, annak gyújtsál gyertyát a szívében. Én pedig majd az utolsó előtti napon alánézek a földre, s ha csak egy kicsike világosságot is látok rajta, megkönyörülök az emberi világon, s megváltoztatom az ítéletet, amit kiróttam rája."

Ezt mondta az Úristen, s a Világosság angyala alászállott a földre, hogy teljesítse a parancsot. A föld sötét volt és hideg. Mint a csillagtalan, zimankós téli éjszaka, olyan. Az emberek tapogatózva jártak az utcákon, s akinek még volt egy darabka száraz, fagyott kenyere, az elbújt vele a pincék mélyére, hogy ne kelljen megossza mással. Egy birkabőr bundáért meggyilkolta apját a fiú, s akinek még tűz égett a kemencéjében, az fegyverrel őrizte szobája melegét a megfagyóktól. Az angyal nagyon-nagyon elszomorodott, hogy hasztalan járta az emberi világot, mert nem talált benne sehol egy fikarcnyi jóságot sem.

Lassanként kiért a városból, s ahogy a dűlőúton haladt fölfele a hegyek irányába, egyszerre csak összetalálkozott a sötétben egy emberrel, aki egy döntött fát vonszolt magával kínlódva. Kiéhezett, sovány ember volt, s csak szakadt  rongyok borították a testét, de mégis húzta, vonszolta magával a terhet, bár majdnem összeroskadt a gyöngeségtől.

"Minek kínlódsz ezzel a fával? - kérdezte meg az angyal. - Hiszen ha tüzet gyújtanál belőle magadnak itt, ahol állsz, megmelegedhetnél mellette."

"Jaj, lelkem, nem tehetem én azt - felelte az ember. - Asszonyom, s kicsi fiacskám van otthon, kik fagynak meg, s olyan gyöngék már, hogy idáig nem jöhetnének el. Haza kell vigyem nekik ezt a fát, ha bele is pusztulok."

Az angyal megsajnálta az embert, és segített neki a fával, s mivel az angyaloknak csodálatos nagy erejük van, egyszerre csak odaértek vele a sárból rakott kunyhóhoz, ahol a szegény ember élt. Az ember tüzet rakott a kemencében, s egyszeriben meleg lett tőle a kicsi ház, s míg egy sápadtra éhezett asszony s egy didergő kisfiú odahúzódtak a tűz mellé melegedni, az angyal meggyújtott egy gyertyát az ember szívében, mert jóságot talált abban.

"Édesanyám, éhes vagyok..." - nyöszörögte a gyermek, s az asszony benyúlt a rongyai közé, elővett egy darab száraz kenyeret, letörte az egyik sarkát, s odanyújtotta a gyermeknek.

"Miért nem eszed meg magad a többit? - kérdezte az angyal. - Hiszen magad is olyan éhes vagy, hogy maholnap meghalsz."

"Az nem baj, ha én meghalok - felelte az asszony -, csak legyen mit egyék a kicsi fiam."

S az angyal ott nyomban meggyújtotta a második gyertyát is, és odahelyezte az asszony szívébe. A gyermek leharapott egy kis darabot a kenyér sarkából, aztán megszólalt:

"Édesanyám, elhozhatom két kis játszótársamat a szomszédból? Ők is éhesek, s nincs tűz a házukban. Megosztanám velük ezt a kis kenyeret, meg a helyet a tűznél!"

Az angyal pedig meggyújtotta a harmadik gyertyát is, és odaadta a kisfiúnak, aki boldogan szaladt ki a gyertyával a sötét éjszakába, hogy fénye mellett odavezesse kis társait a tűzhöz és a kenyérhez.

S pontosan ekkor érkezett el az utolsó előtti nap, és az Úristen alánézett a földre, s a nagy-nagy sötétségben meglátott három kis pislákoló gyertyalángot. És úgy megörvendett annak, hogy az angyal mégis talált jóságot a földön, ha nem is többet, csak hármat, hogy azon nyomban megszűntette a sötétséget, visszaparancsolta a napot az égre, s megkegyelmezett az emberi világnak.

S azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennünk lévő rosszat.

- Ez a karácsony igazi meséje - fejezte be nagyapánk ott a kandalló mellett azon a régi-régi karácsonyestén -, én pedig azért mondtam el nektek, gyerekek, hogy megjegyezzétek jól, és emlékezzetek reá. Mert ez a mi emberi világunk újra építeni kezdi a Bábel tornyát, melyben egyik ember nem értheti meg a másikat, jelszavakból, hamisságokból, elfogultságokból és előítéletekből, s jönni fog hamarosan az irigység is, a rosszindulat, meg a gonoszság, melyek miatt az Úristen újra pusztulásra ítéli majd az embert. Tolvajlás és gyilkosság fog uralkodni a földön, s ha a nyomorúság és a nagy sötétség rátok szakad majd, akarom, hogy emlékezzetek: csak a szívetekben égő gyertya menthet meg egyedül a pusztulástól.”

(Wass Albert, Karácsonyi mese)

Ezt a képet az interneten találtam

Saját és más nekem adott tollaival díszelgő, emlék ez és hangulatsor XI.

        Szerettem volna egy kiruccanások képeiből álló „sorozatot” indítani, feleleveníteni, a számítógép előtt ülve (újra) megközelíteni ismerős és ezidáig ismeretlen térségeket/hangulatokat. :-) Vándorrá és bámészkodóvá válni. Remélem, hogy mellém szegődsz!

        A tűz és jég szigete, ahol a valóságot átszövi a valószínűtlen: Izland. Izgalmas képek, de abból a temérdek hóból nekem elég a felvételeken. :-) Unokahúgom 2016.évi képei.

Te is küldhetsz a felvételeidből a kerekzoldporta@gmail.com címre és a forrás megjelölésével, a közösség megosztozik „rajtad”, illetve az élményben!

Izland (unokahúgom 2016.évi fényképe)

Izland (unokahúgom 2016.évi fényképe)

Izland (unokahúgom 2016.évi fényképe)

Izland (unokahúgom 2016.évi fényképe)

Izland (unokahúgom 2016.évi fényképe)

Izland (unokahúgom 2016.évi fényképe)

Izland (unokahúgom 2016.évi fényképe)

Disznótor hava (november)

„[...]
De ünnepe a temetőnek mégiscsak a mindenszentek volt!

A frissen gereblyézett sírok földszaga összekeveredett az őszirózsa álmos, özvegyi illatával, később a gyertyák nehéz lélegzetével, s amikor lebukott a nap, az apró lángok késői tüze mellett úgy ültek könnytelen öregasszonyok, mint a fakuló emlékezet.

Nekem két kis testvérem is aludt odakünt, és estefelé, mikor szüleim hazamentek, megdöbbenve láttam, hogy a kicsik sírján szinte utolsót lobbannak a gyertyák. Nem sokat tanakodtam. Hazaloholtam, elloptam a bolti könyvet, és – lesz, ami lesz – három csomag karácsonyfa -gyertyát vásároltam a javából. Ebből aztán olyan kivilágítást rendeztem a két síron, hogy angyallá lett testvéreim igazán meg lehettek elégedve ünnepelve-gyászoló buzgalmammal.

A sírok négy sarkára ültetett fenyők csendesen zsongtak az őszi sötétben, pedig a szél se mozdult, s az aranyló kis lángok meglibbentek, mintha elcsitult sóhajok szárnyaltak volna felettük.

Szép este volt ugyan, de csak látszólag lett vége azon a napon. Hónap vége felé ugyanis apám elővette a bolti könyvet, hogy sűrű fejcsóválások között összeadja az eredményt, s egyszer csak azt mondta:

- Három nagy csomag színes gyertya – és anyámra nézett. – Miféle gyertya ez?

Nagyon melegem lett egyszerre.

- Én nem hoztam semmiféle gyertyát – mondta anyám.

- Hívd be a Rozit – nézett rám.

Kimentem a konyhába Roziért. Nem, Rozi se hozott gyertyát.

- Te hoztad? – és rám nézett.

Akkor már sok volt a rovásomon, úgy éreztem, összedől a világ körülöttem.

- Gyere be!

Sokszor hallottam, hogy egyes gyerekek elfutottak a verés elől, de én ezt soha meg se kíséreltem. Lenyűgözött valami kegyetlen akarat, és én mentem a vesztőhelyre. Ez a vesztőhely a sötét szoba előtt volt. A szekrény tetején a pálca. Még láttam, amint anyám ellöki maga elől a tányért, és rettenetesen sajnáltam magamat.

Apám levette a pálcát.

- Most már nem csak hazudsz, hanem lopsz is. Kinek adtad a gyertyát?

- Senkinek, nem adtam senkinek.

- Hát akkor minek kellett?

Hallgattam, a temetőre gondoltam, és csendesen elsírtam magam.

- Beszélj! – és felemelte a pálcát.

- A kicsik sírjára ...mindenszentekkor ... – eltakartam az arcom, és szerettem volna én is kint lenni a temetőben. Akkor hallottam, hogy a pálca koppanva hull vissza a szekrény tetejére, csukódik az ajtó, és egyedül maradtam.

És ezekről a gyertyákról soha többet nem esett szó, de sokszor gondoltam rájuk, és amikor egyik könyvemnek a Tíz szál gyertya címet adtam, csak később döbbentem rá, hogy hiszen még ezeket is az apámtól kaptam, emlékeztetve, hogy a szeretet gyertyái túllobognak a sírok titkos világán is, és el nem múlnak soha, de soha.”
(Fekete István - Apám (részlet))

Kidobom a piros Ferrari sportcipőmet, megszolgálta az idejét és elfáradt. Aztán éjjel felrezzenek, mert átvillan az elmémen, hogy a lábemelő betétem abban a csukában van. Mielőbb ki kell vennem a kukából!-fogalmazódik meg bennem. Ok, de azért megvárhatom a reggelt-nyugtatom magam-, nem kell az éj leple alatt a kertben botorkálni és a szemetesben turkálni. „Maradj türelmes! Véghezviszed terveidet.” jutott eszembe újra a szerencsekeksz üzenete. Lehet, hogy komolyabb dolgokkal kapcsolatban üzent a süti? Nem számít. :-)

Zalaegerszegen egy magánklinikára visz Anyukám, a vérnyomásom beállítását reméljük az orvostól. Gyógyszert cserél és 24 órás monitorozást vetít előre. Hazaérve begyújtunk. Idén először. Finom feketét kortyolgatunk. A semmittevés kisimítja az idegeinket. :-) Anyuka ráejt egy fahasábot a lábára, a kisujjára. Eltörik. Szuper! :-( Eddig volt jó…

        Eladom a Nivát. Szép volt, jó volt, köszönöm, ennyi!

        Anyuka csak vonszolja magát, hasogat az ujja, egyetlen cipőt képes felvenni, annak is felszakad a fején a varrás, de nincs más hátra, minthogy abba menjen. Leüvölti a csillagokat…

        Az egyik szekszárdi, gyermekkori barátom meghal. Megrendít a hír.

        Egy orbitális szarvas állja utamat a Pókaszepetk előtti kanyarban, az emelkedő közepén. Szerencsém, hogy lépésben haladok a köd miatt, mert olyan helyütt áll, ahol már csak akkor látom, amikor közvetlenül elé érek. Megállok. Lábam remeg. Szám tátva marad és várok. Várom, hogy elballagjon a fenséges példány.

        Időszakos ellenőrzésre/felülvizsgálatra érkezik munkahelyemre a kártevőirtó. Bemutatkozik és jelzi, hogy kártevőt irtani érkezett, erre a kollégám rám mutat, s azt mondja, akkor ott lehet is kezdeni. Hahotázunk és eláruljuk a pacáknak, hogy ma van a kedvesség világnapja, ez magyarázza édes párbeszédünket. :-)

        Meghívnak egy könyves játékba, élvezem, hogy feleleveníthetem a meghatározó olvasmányaimat. Felemelő időutazás. Sajna kevesen csatlakoznak…mivé lesz a világ?! Nem filozofálok.

        Értékbecslő jön a házikómhoz. Nem rokonszenves, de nem is kell annak lennie. Lehet, hogy én vagyok kritikusabb, mert egy munkahelyi eset kiborít. Pozitív gondolkozás!!! A közvetlen munkatársamnak köszönhetően sikerül. Felráz, mielőtt a búskomorság elhatalmasodna rajtam. Ráadásul még sorsközösséget is vállal velem. Nem is tudja, hogy ezzel visszaadja a hitemet! KÖSZÖNÖM!

        Este Zalaegerszegen, 24 órás vérnyomásmérés. A klinikán felteszik a készüléket, elmagyaráznak mindent. Nem kell atomfizikusnak lenni a szabályok megtartásához és a feladat elvégzéséhez. Egyszer sikeres a mérés, máskor nem. Húha! Inkább lefekszem aludni. Aham, de miként ettől a géptől??? Ebből nem lesz alvás! Nem. Hajnal fél egyig próbálkozom, majd kimegyek a nagyszobába és ott agonizálok. Úgy ver a szívem majd megsüketülök, annyira izgulok sikeres lesz e a soron lévő mérés. 65 mérés 24 óra alatt, 50 körüli sikeres mérésből már pontos diagnózis állítható fel. Matekozom, hogy a jelenlegi arányt „tartva” elérem e az ötvenet. Nem. Ettől még feldúltabb leszek. Elegem van az egészből. Még 16 óra van hátra a vizsgálatból, ha addig ilyen állapotban leszek, megtébolyodom. Kész. Letelik. Kisebesedett és bevérzett ugyan a karom a 20 perces mérésektől, de vége!!! 37 órája talpon vagyok. Miközben ezt mérlegelem, odacsoszogok az ágyamhoz, belezuhanok és mozdulatlanul alszom reggelig.

Újabb izgalom. Ma áthozzuk a másik kertbe Csillagot. Átkarolom és kicipelem az autóig, pótszüleim sírnak, megszerették házőrzőmet. Csillag a teherautó sarkában mikroméretűre húzza össze magát, de amint kinyitom az ajtót és szólítom, kiszalad, bejárja az új területet. Vili izgatottan csahol, szabadulna a póráz szorításából, egyelőre nem tudjuk, hogy szerencsés lenne e összeereszteni őket. Végül a kutyaoktató felügyelete mellett megpróbáljuk. …és csodák csodája, a két kutya önfeledten futkos, incselkedik egymással, sőt Csillag meg is puszilja retriever pajtását. Micsoda öröm!!! Az oktató megjegyzi, hogy Csillag arca bűbájos és huncut, de a gerincoszlopán összeragadt bundájával úgy fest, mintha lenne egy másik kutya a hátán. :-)

        Az első hó… Nincs ínyemre.

        Édesapám születésnapja. Jó néhány esztendőt kívánok még magunknak!

        Energiatanúsítványt kell készíttetnem a meseház eladásához. A srác, aki mindezt kivitelezi, olyan jóvágású, hogyha 15 évvel fiatalabb lennék, még udvarolnék is neki. :-)

        Napkelte előtt indulunk Édesanyámmal Budapestre. Érvizsgálat vár rám. Egy héttel később megint csak felkerekedünk a fővárosba, de arról, majd akkor beszámolok.

       

Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: abajgat = zaklat, piszkál; talu = tollpihe; rica = szotyi; lármafa = vészjelzésre használt magas rúd. A felső végére szurkos szalmacsóvát kötöttek, s azt vész esetén meggyújtották. punga = szatyor

Csillag és Vilmos

Ház Csehiben

Kapu Vasszécsényben

Kehidakustányban

Mosógép a padlásról, az előző tulajdonosok hagyatéka

Zalacsányi temető

Zalaszentgróton

Jánosházán

Botka-kastély (Bókaháza)

Szentkirályi-kastély (Zalaapáti)

Saját és más nekem adott tollaival díszelgő, emlék ez és hangulatsor X.

        Szerettem volna egy kiruccanások képeiből álló „sorozatot” indítani, feleleveníteni, a számítógép előtt ülve (újra) megközelíteni ismerős és ezidáig ismeretlen térségeket/hangulatokat. J Vándorrá és bámészkodóvá válni. Remélem, hogy mellém szegődsz!

        Padova. Húgom 2018.évi képei.

       

Te is küldhetsz a felvételeidből a kerekzoldporta@gmail.com címre és a forrás megjelölésével, a közösség megosztozik „rajtad”, illetve az élményben!

Padova (húgom 2018.év augusztusában készület fényképe)

Padova (húgom 2018.év augusztusában készült fényképe)

Padova (húgom 2018.év augusztusában készült fényképe)

Padova (húgom 2018.év augusztusában készült fényképe)

Padova (húgom 2018.év augusztusában készült fényképe)

Padova (húgom 2018.év augusztusában készült fényképe)

Halak / begyűjtés hava (október)

Nincs meg Zizi, a mini cicó. Hosszasan keresem, majd felhívom Anyucit, hogy melyik szekrényeket nyitotta ki hajnalban. Jó a megérzésem. Amelyiket „használta” abba osont be a kislány és ott üldögél akkor is, amikor rálelek.

Feltűnik, hogy Vilmos kámforrá válik, majd újra a kertben futkározik, amikor meglát az udvarban. Próbálom kideríteni, hogy mi folyik itt. Amint becsukódik mögöttem a bejárati ajtó, a kutya eltűnik. Kilépek, szólítgatom, felbukkan és kívülről kerüli a kerítést. Micsoda? ..és tényleg! A bezárhatatlan és rozoga kiskapun préseli vissza magát a kertbe. Hosszas hercehurca, de visszacsalogatom, majd a kivágott, óriási tujákkal próbálom eltorlaszolni az útját. A kutya bánkódik, nekem az erőlködéstől és az izgalomtól lóg a nyelvem. Erőtlenül térek vissza a házba és zuhanok egy bögre forró csokival, a napsütötte karosszékbe.

Kollégám két nagy körbálát hoz, ezeket egy traktoros ismerős viszi fel a hátsó kert lejtőire. Egyszer majd a gyümölcsfák köré terítjük szét.

Új kutyaoktató jön. Izgatottan várjuk. Sokat tanulunk magunkról is. Szimpatikus a srác, következetes és humoros. Nem kímél bennünket…sem. Gyakorlunk, az elején még esetlenek vagyunk, később ráérzünk az ízére. Hosszú folyamat lesz ez, de hát sokáig ráhagytunk mindent a kutyára.

Barátainkkal Velembe megyünk a Gesztenyefesztiválra. Ribizlisört iszunk a Sümegi Sörfőzdétől és lilahagymával halmozott velős pirítóst eszünk az egyik standnál, a várakozás és éhezés hosszú perceit, a hátunk mögött zongorázó fiú mesés dallamai oldják. Hatalmas a tömeg, alig lehet előrehaladni. A kézműves csodák mellett, bántóan sok a gagyi portéka. Mindannyiunknak sikerül kincsekkel gazdagodnia.

Hajnalban indulunk Budapestre, Anyukám vezet, én éneklésemmel boldogítom. A város szélétől a professzor rendelőjéig 1,5 óra az út, tulajdonképpen a benzingőzben fulladozva araszolgatunk. Nem bírom ezt a várost. A doktornál tele a rendelő, ver a víz mindkettőnket, hiszen a mai napon, véleményünk szerint, türelemből már jócskán levizsgáztunk. Úgy tűnik, hogy ismételnünk kell. Étlen-szomjan... Dél van, a kanalat a levesbe kéne meríteni, de mi még csak most sétálunk ki a kórházból. Egy pékségben pár darab sajtos rolót veszünk és azonnal ráharapunk. Fintorogva forgatjuk a falatot a szánkban, mert nem fejedelmi az étek. Kávéval kompenzálunk, majd irány a Nemzeti Galéria, ahol húgommal és barátainkkal találkozunk, hogy négyen csajok megnézzük a Frida Kahlo kiállítást! Juhéjjjjjjjjjj!!! Aham, a rakparton állunk meg, ezernyi lépcsőn jutunk fel a Budai Várba, erőmet vesztem, mire felvonszolom magam. A kiállítás csak részben kárpótol korábbi szenvedéseimért. Elfogult vagyok ugyan, mert serdülőként rajongtam a festőnőért és kutattam mindent, ami vele kapcsolatos, de talán emiatt tölt el némi csalódással, amit látok, illetve amit nem. Hazafelé azon rágódom, hogy jogos e csalódottságom. Befejezésképpen arra jutok, hogy nem. Éppenséggel az elcsigázottság, a hajnal óta tartó rohanás, a vizsgálatok felett érzett izgalom, amik kedvemet szegték. Ó, ezek a fránya lelombozott órák!!! Nem engedek tovább szorításuknak, feljebb tekerem a hangerőt és kettétörök egy szerencsekekszet. A következő üzenet „vár”: „Maradj türelmes! Véghezviszed terveidet.” ??? Megpróbálok erőt meríteni ebből a mondanivalóból.

Kiég a szemem, alig tudom az úttesten tartani az autót, mert a szemközt érkező reflektorral közelít. Hiába villogok, ügyet sem vet rám. Felbőszít.

        Az üzemorvos fölöttébb magasnak méri a vérnyomásom és arra kér, hogy szerezzek be egy mérőkészüléket. Másnap megvásároljuk. Naponta háromszor mérek és jegyzem az eredményeket, majd konzultálok a háziorvosommal, aki megduplázza a gyógyszerek mennyiségét.

Kolléganőm kisebb balesetet szenved. Kiborulok, de igyekszem tartani magam, majd miután hazaérek, vigasztalhatatlan zokogásban török ki.

        Tűz üt ki a falu parkettagyárában. Seregnyi tűzoltóautó érkezik, hogy mentse a menthetőt. Egy napon át próbálják megfékezni a lángokat, eközben –többek elmondása szerint- két tűzoltónak megég az arca. Respect!

Egy édes borz cipeli előttem méretes popóját. Álló helyzetig lassítok és hosszú másodpercekig bámulom, mielőtt folytatom utamat.

         Úgy tűnik, hogy komoly érdeklődők vannak a házikómra, de nem merem elkiabálni, inkább dudorászok:

„Egy házam van, annak az égbolt a teteje

Padló a végtelen föld, falak nincsenek.

Apám a nap, a hold anyám, csillagok a gyermekek

Határtalan horgolják illatok a kertemet.” (Akkezdet Phiai)

Mesebeli őszünk van. Vakító napsütés, 20-25 celsius fok. Elkezdjük behordani a fát. Cefetül elfáradunk mindketten.

        Bérbaltavári apám telefonál, hogy Csillag komondorom újra csavarog, felfedezte, hogy nem jó a villanypásztor. Nem jó? Nem ám! A kaszáló férfi szanaszét szabdalta a vezetéket és nem javította, továbbá nem is jelezte, megoldotta azzal, hogy a bokrok alá rejtette a bűnjelet. Feszített tempóban javítjuk az Öreggel, én rosszul leszek, így egyedül fejezi be. Áram alá helyezzük a rendszert, de nem működik. A készülék lelke meghalt. Reménykedem, hogy a vezetékek látványa elegendő ahhoz, hogy Csillagot megfékezze, hiszen rossz emlékeket őriz azokról.

        Áll a kazán alatt és körül a víz. Elborítja a düh az agyam, hívom a szerelőt. Megjegyzi, hogy néhány héttel ezelőtt, amikor itt volt, én csináltam mindent. Ok. Igaz, de Ő mondta, hogy mit tegyek. Megáll az eszem!!!

        Továbbra sem elfogadható a vérnyomásom, legalábbis továbbra sem érzem magam szalonképesnek. :-) Péntek délelőtt ezért újra elmegyek a háziorvoshoz. Megnyugtat és korábbi rendelkezéseinek betartására kér.

        Kutyaoktatás, majd irány Zalaegerszeg, a Czukorka cukrászműhely, ahonnan lilahagymás és aszalt paradicsomos pogácsát és igazi csokitortát viszünk Nagypáliba, barátnőnk születésnapjára, aki mit sem sejt érkezésünkről. A kutyájuk, Manfred „buktat le” Bennünket, mert egész délelőtt izgatottan jár fel, s alá a kapu előtt, ezzel gazdasszonyának jelzi, hogy valaki érkezik majd. Jókora az öröme az Ünnepeltnek, amikor betoppanunk a házba. Átadjuk az ajándékokat, majd a hibrid autójukba pattanunk és villanyos üzemmódban kanyargunk helyben, aztán Kispáliban, Ságodban és Zalaegerszegen is. Végül egy erdő által körülölelt étterembe megyünk ebédelni. A Laposa birtok illatos borával koccintunk, majd gombákkal, kacsával és lazaccal gömbölyítjük bendőnket. Andráshida érintésével térünk vissza hozzájuk, hogy megvágjuk a tortát. Én rosszul leszek. Megmérik a vérnyomásom, szörnyen magas. Hétfőn telefonálok egy magánklinikára. Miután normalizálódik az állapotom, a házigazda beavat minket, tragikus élettörténetébe. Édesanyámmal mindketten könnyekben törünk ki. Ölelésünk szorításában, az addig mesélő is. Ez BARÁTSÁG, sőt sokkal több annál!!! Hálásak vagyunk, hogy lehetünk egymásnak!

        Kollégám és apukája áthozza a meseházikóból a ruhásszekrényeket Anyukámhoz, a másik kertbe. Ugyanezen napon Csillag „beköltözik” átmenetileg az itteni szüleimhez, mert a vezetékek nem bírják többé maradásra és el-elkalandozik.

        A hónap utolsó napja, hozzák a fát télre. Az autó súlya alatt feltörik a kocsibeálló gyeprács része. :-( Mestermunka, a térkövező szakértelmét dicséri. Kár, hogy nekem nem jutnak elismerő szavak az eszembe. Bánattal kevert felindultságomban átmegyek az új szomszédainkhoz, ez a napom egyetlen értékelhető része. Hahotázunk, miközben öt gyermek kergetőzik körülöttünk és egy hét hónapos kislány fürkészi tekintetünket.

Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: hóhán = magas, nyurga férfi; pulya = gyerek; villő = tündér, szellem; pinnyog = pislog; berbecs = herélt kos

Őszi színek

Rozika néhány évvel ezelőtt

Velemi utcakép I.

Velemi utcakép II.

Ház homlokzata Csehimindszenten

Pakod határában

Kilátás a Budai Várból

Frida Kahlo kiállítás a Budai Várban/Nemzeti Galériában

Frida Kahlo ihlette alkotások

Várkert Bazárban

Új lakónk, egy bájos süni

Kedvenc házam Nagytilajban

Saját és más nekem adott tollaival díszelgő, emlék ez és hangulatsor IX.

        Szerettem volna egy kiruccanások képeiből álló „sorozatot” indítani, feleleveníteni, a számítógép előtt ülve (újra) megközelíteni ismerős és ezidáig ismeretlen térségeket/hangulatokat. J Vándorrá és bámészkodóvá válni. Remélem, hogy mellém szegődsz!

         Prága. Tetszett is meg nem is. Barátaim évek óta unszolnak, hogy adjak új esélyt a városnak. Hajlok rá. Ha megint elmegyek, okvetlenül megnézem a John Lennon falat, a prágai Velencét és a Wallenstein palota kertjét, ahol óriási halastó terül el; mindenfelé szökőkutak aranyhalakkal; kék és fehér pávákkal is lehet találkozni, mert szabadon mozognak; valamint bagolyház is van. 

2006.évi képeim.

Te is küldhetsz a felvételeidből a kerekzoldporta@gmail.com címre és a forrás megjelölésével, a közösség megosztozik „rajtad”, illetve az élményben!

Károly híd 

Utcakép I.

Utcakép II.

Nemzeti Színház 

Orloj 

Utcakép III.

Utcakép IV.

Saját és más nekem adott tollaival díszelgő, emlék ez és hangulatsor VIII.

        Szerettem volna egy kiruccanások képeiből álló „sorozatot” indítani, feleleveníteni, a számítógép előtt ülve (újra) megközelíteni ismerős és ezidáig ismeretlen térségeket/hangulatokat. J Vándorrá és bámészkodóvá válni. Remélem, hogy mellém szegődsz!

        Lombardia tartomány, Sirmione, a középkori város. Az utcák és terek, mind a Garda-tóhoz futnak. Mesevilág. Húgom 2018.évi képei.

Te is küldhetsz a felvételeidből a kerekzoldporta@gmail.com címre és a forrás megjelölésével, a közösség megosztozik „rajtad”, illetve az élményben!

Sirmione (húgom 2018.év augusztusában készült képe)

Sirmione (húgom 2018.év augusztusában készült képe)

Sirmione (húgom 2018.év augusztusában készült képe)

Sirmione (húgom 2018.év augusztusában készült képe)

Sirmione (húgom 2018.év augusztusában készült képe)

Sirmione (húgom 2018.év augusztusában készült képe)

Sirmione (húgom 2018.év augusztusában készült képe)

Sirmione (húgom 2018.év augusztusában készült képe)