2018. december 2., vasárnap

Disznótor hava (november)


„[...]
De ünnepe a temetőnek mégiscsak a mindenszentek volt!
A frissen gereblyézett sírok földszaga összekeveredett az őszirózsa álmos, özvegyi illatával, később a gyertyák nehéz lélegzetével, s amikor lebukott a nap, az apró lángok késői tüze mellett úgy ültek könnytelen öregasszonyok, mint a fakuló emlékezet.
Nekem két kis testvérem is aludt odakünt, és estefelé, mikor szüleim hazamentek, megdöbbenve láttam, hogy a kicsik sírján szinte utolsót lobbannak a gyertyák. Nem sokat tanakodtam. Hazaloholtam, elloptam a bolti könyvet, és – lesz, ami lesz – három csomag karácsonyfa -gyertyát vásároltam a javából. Ebből aztán olyan kivilágítást rendeztem a két síron, hogy angyallá lett testvéreim igazán meg lehettek elégedve ünnepelve-gyászoló buzgalmammal.
A sírok négy sarkára ültetett fenyők csendesen zsongtak az őszi sötétben, pedig a szél se mozdult, s az aranyló kis lángok meglibbentek, mintha elcsitult sóhajok szárnyaltak volna felettük.
Szép este volt ugyan, de csak látszólag lett vége azon a napon. Hónap vége felé ugyanis apám elővette a bolti könyvet, hogy sűrű fejcsóválások között összeadja az eredményt, s egyszer csak azt mondta:
- Három nagy csomag színes gyertya – és anyámra nézett. – Miféle gyertya ez?
Nagyon melegem lett egyszerre.
- Én nem hoztam semmiféle gyertyát – mondta anyám.
- Hívd be a Rozit – nézett rám.
Kimentem a konyhába Roziért. Nem, Rozi se hozott gyertyát.
- Te hoztad? – és rám nézett.
Akkor már sok volt a rovásomon, úgy éreztem, összedől a világ körülöttem.
- Gyere be!
Sokszor hallottam, hogy egyes gyerekek elfutottak a verés elől, de én ezt soha meg se kíséreltem. Lenyűgözött valami kegyetlen akarat, és én mentem a vesztőhelyre. Ez a vesztőhely a sötét szoba előtt volt. A szekrény tetején a pálca. Még láttam, amint anyám ellöki maga elől a tányért, és rettenetesen sajnáltam magamat.
Apám levette a pálcát.
- Most már nem csak hazudsz, hanem lopsz is. Kinek adtad a gyertyát?
- Senkinek, nem adtam senkinek.
- Hát akkor minek kellett?
Hallgattam, a temetőre gondoltam, és csendesen elsírtam magam.
- Beszélj! – és felemelte a pálcát.
- A kicsik sírjára ...mindenszentekkor ... – eltakartam az arcom, és szerettem volna én is kint lenni a temetőben. Akkor hallottam, hogy a pálca koppanva hull vissza a szekrény tetejére, csukódik az ajtó, és egyedül maradtam.
És ezekről a gyertyákról soha többet nem esett szó, de sokszor gondoltam rájuk, és amikor egyik könyvemnek a Tíz szál gyertya címet adtam, csak később döbbentem rá, hogy hiszen még ezeket is az apámtól kaptam, emlékeztetve, hogy a szeretet gyertyái túllobognak a sírok titkos világán is, és el nem múlnak soha, de soha.”
(Fekete István - Apám (részlet))

Kidobom a piros Ferrari sportcipőmet, megszolgálta az idejét és elfáradt. Aztán éjjel felrezzenek, mert átvillan az elmémen, hogy a lábemelő betétem abban a csukában van. Mielőbb ki kell vennem a kukából!-fogalmazódik meg bennem. Ok, de azért megvárhatom a reggelt-nyugtatom magam-, nem kell az éj leple alatt a kertben botorkálni és a szemetesben turkálni. „Maradj türelmes! Véghezviszed terveidet.” jutott eszembe újra a szerencsekeksz üzenete. Lehet, hogy komolyabb dolgokkal kapcsolatban üzent a süti? Nem számít. :-)
Zalaegerszegen egy magánklinikára visz Anyukám, a vérnyomásom beállítását reméljük az orvostól. Gyógyszert cserél és 24 órás monitorozást vetít előre. Hazaérve begyújtunk. Idén először. Finom feketét kortyolgatunk. A semmittevés kisimítja az idegeinket. :-) Anyuka ráejt egy fahasábot a lábára, a kisujjára. Eltörik. Szuper! :-( Eddig volt jó…
        Eladom a Nivát. Szép volt, jó volt, köszönöm, ennyi!
        Anyuka csak vonszolja magát, hasogat az ujja, egyetlen cipőt képes felvenni, annak is felszakad a fején a varrás, de nincs más hátra, minthogy abba menjen. Leüvölti a csillagokat…
        Az egyik szekszárdi, gyermekkori barátom meghal. Megrendít a hír.
        Egy orbitális szarvas állja utamat a Pókaszepetk előtti kanyarban, az emelkedő közepén. Szerencsém, hogy lépésben haladok a köd miatt, mert olyan helyütt áll, ahol már csak akkor látom, amikor közvetlenül elé érek. Megállok. Lábam remeg. Szám tátva marad és várok. Várom, hogy elballagjon a fenséges példány.
        Időszakos ellenőrzésre/felülvizsgálatra érkezik munkahelyemre a kártevőirtó. Bemutatkozik és jelzi, hogy kártevőt irtani érkezett, erre a kollégám rám mutat, s azt mondja, akkor ott lehet is kezdeni. Hahotázunk és eláruljuk a pacáknak, hogy ma van a kedvesség világnapja, ez magyarázza édes párbeszédünket. :-)
        Meghívnak egy könyves játékba, élvezem, hogy feleleveníthetem a meghatározó olvasmányaimat. Felemelő időutazás. Sajna kevesen csatlakoznak…mivé lesz a világ?! Nem filozofálok.
        Értékbecslő jön a házikómhoz. Nem rokonszenves, de nem is kell annak lennie. Lehet, hogy én vagyok kritikusabb, mert egy munkahelyi eset kiborít. Pozitív gondolkozás!!! A közvetlen munkatársamnak köszönhetően sikerül. Felráz, mielőtt a búskomorság elhatalmasodna rajtam. Ráadásul még sorsközösséget is vállal velem. Nem is tudja, hogy ezzel visszaadja a hitemet! KÖSZÖNÖM!
        Este Zalaegerszegen, 24 órás vérnyomásmérés. A klinikán felteszik a készüléket, elmagyaráznak mindent. Nem kell atomfizikusnak lenni a szabályok megtartásához és a feladat elvégzéséhez. Egyszer sikeres a mérés, máskor nem. Húha! Inkább lefekszem aludni. Aham, de miként ettől a géptől??? Ebből nem lesz alvás! Nem. Hajnal fél egyig próbálkozom, majd kimegyek a nagyszobába és ott agonizálok. Úgy ver a szívem majd megsüketülök, annyira izgulok sikeres lesz e a soron lévő mérés. 65 mérés 24 óra alatt, 50 körüli sikeres mérésből már pontos diagnózis állítható fel. Matekozom, hogy a jelenlegi arányt „tartva” elérem e az ötvenet. Nem. Ettől még feldúltabb leszek. Elegem van az egészből. Még 16 óra van hátra a vizsgálatból, ha addig ilyen állapotban leszek, megtébolyodom. Kész. Letelik. Kisebesedett és bevérzett ugyan a karom a 20 perces mérésektől, de vége!!! 37 órája talpon vagyok. Miközben ezt mérlegelem, odacsoszogok az ágyamhoz, belezuhanok és mozdulatlanul alszom reggelig.
Újabb izgalom. Ma áthozzuk a másik kertbe Csillagot. Átkarolom és kicipelem az autóig, pótszüleim sírnak, megszerették házőrzőmet. Csillag a teherautó sarkában mikroméretűre húzza össze magát, de amint kinyitom az ajtót és szólítom, kiszalad, bejárja az új területet. Vili izgatottan csahol, szabadulna a póráz szorításából, egyelőre nem tudjuk, hogy szerencsés lenne e összeereszteni őket. Végül a kutyaoktató felügyelete mellett megpróbáljuk. …és csodák csodája, a két kutya önfeledten futkos, incselkedik egymással, sőt Csillag meg is puszilja retriever pajtását. Micsoda öröm!!! Az oktató megjegyzi, hogy Csillag arca bűbájos és huncut, de a gerincoszlopán összeragadt bundájával úgy fest, mintha lenne egy másik kutya a hátán. :-)
        Az első hó… Nincs ínyemre.
        Édesapám születésnapja. Jó néhány esztendőt kívánok még magunknak!
        Energiatanúsítványt kell készíttetnem a meseház eladásához. A srác, aki mindezt kivitelezi, olyan jóvágású, hogyha 15 évvel fiatalabb lennék, még udvarolnék is neki. :-)
        Napkelte előtt indulunk Édesanyámmal Budapestre. Érvizsgálat vár rám. Egy héttel később megint csak felkerekedünk a fővárosba, de arról, majd akkor beszámolok.
       

Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: abajgat = zaklat, piszkál; talu = tollpihe; rica = szotyi; lármafa = vészjelzésre használt magas rúd. A felső végére szurkos szalmacsóvát kötöttek, s azt vész esetén meggyújtották. punga = szatyor

Csillag és Vilmos

Ház Csehiben

Kapu Vasszécsényben

Kehidakustányban

Mosógép a padlásról, az előző tulajdonosok hagyatéka

Zalacsányi temető

Zalaszentgróton

Jánosházán

Botka-kastély (Bókaháza)

Szentkirályi-kastély (Zalaapáti)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése