Kerek Zöld porta: Halak / begyűjtés hava (október)

Nincs meg Zizi, a mini cicó. Hosszasan keresem, majd felhívom Anyucit, hogy melyik szekrényeket nyitotta ki hajnalban. Jó a megérzésem. Amelyiket „használta” abba osont be a kislány és ott üldögél akkor is, amikor rálelek.

Feltűnik, hogy Vilmos kámforrá válik, majd újra a kertben futkározik, amikor meglát az udvarban. Próbálom kideríteni, hogy mi folyik itt. Amint becsukódik mögöttem a bejárati ajtó, a kutya eltűnik. Kilépek, szólítgatom, felbukkan és kívülről kerüli a kerítést. Micsoda? ..és tényleg! A bezárhatatlan és rozoga kiskapun préseli vissza magát a kertbe. Hosszas hercehurca, de visszacsalogatom, majd a kivágott, óriási tujákkal próbálom eltorlaszolni az útját. A kutya bánkódik, nekem az erőlködéstől és az izgalomtól lóg a nyelvem. Erőtlenül térek vissza a házba és zuhanok egy bögre forró csokival, a napsütötte karosszékbe.

Kollégám két nagy körbálát hoz, ezeket egy traktoros ismerős viszi fel a hátsó kert lejtőire. Egyszer majd a gyümölcsfák köré terítjük szét.

Új kutyaoktató jön. Izgatottan várjuk. Sokat tanulunk magunkról is. Szimpatikus a srác, következetes és humoros. Nem kímél bennünket…sem. Gyakorlunk, az elején még esetlenek vagyunk, később ráérzünk az ízére. Hosszú folyamat lesz ez, de hát sokáig ráhagytunk mindent a kutyára.

Barátainkkal Velembe megyünk a Gesztenyefesztiválra. Ribizlisört iszunk a Sümegi Sörfőzdétől és lilahagymával halmozott velős pirítóst eszünk az egyik standnál, a várakozás és éhezés hosszú perceit, a hátunk mögött zongorázó fiú mesés dallamai oldják. Hatalmas a tömeg, alig lehet előrehaladni. A kézműves csodák mellett, bántóan sok a gagyi portéka. Mindannyiunknak sikerül kincsekkel gazdagodnia.

Hajnalban indulunk Budapestre, Anyukám vezet, én éneklésemmel boldogítom. A város szélétől a professzor rendelőjéig 1,5 óra az út, tulajdonképpen a benzingőzben fulladozva araszolgatunk. Nem bírom ezt a várost. A doktornál tele a rendelő, ver a víz mindkettőnket, hiszen a mai napon, véleményünk szerint, türelemből már jócskán levizsgáztunk. Úgy tűnik, hogy ismételnünk kell. Étlen-szomjan... Dél van, a kanalat a levesbe kéne meríteni, de mi még csak most sétálunk ki a kórházból. Egy pékségben pár darab sajtos rolót veszünk és azonnal ráharapunk. Fintorogva forgatjuk a falatot a szánkban, mert nem fejedelmi az étek. Kávéval kompenzálunk, majd irány a Nemzeti Galéria, ahol húgommal és barátainkkal találkozunk, hogy négyen csajok megnézzük a Frida Kahlo kiállítást! Juhéjjjjjjjjjj!!! Aham, a rakparton állunk meg, ezernyi lépcsőn jutunk fel a Budai Várba, erőmet vesztem, mire felvonszolom magam. A kiállítás csak részben kárpótol korábbi szenvedéseimért. Elfogult vagyok ugyan, mert serdülőként rajongtam a festőnőért és kutattam mindent, ami vele kapcsolatos, de talán emiatt tölt el némi csalódással, amit látok, illetve amit nem. Hazafelé azon rágódom, hogy jogos e csalódottságom. Befejezésképpen arra jutok, hogy nem. Éppenséggel az elcsigázottság, a hajnal óta tartó rohanás, a vizsgálatok felett érzett izgalom, amik kedvemet szegték. Ó, ezek a fránya lelombozott órák!!! Nem engedek tovább szorításuknak, feljebb tekerem a hangerőt és kettétörök egy szerencsekekszet. A következő üzenet „vár”: „Maradj türelmes! Véghezviszed terveidet.” ??? Megpróbálok erőt meríteni ebből a mondanivalóból.

Kiég a szemem, alig tudom az úttesten tartani az autót, mert a szemközt érkező reflektorral közelít. Hiába villogok, ügyet sem vet rám. Felbőszít.

Az üzemorvos fölöttébb magasnak méri a vérnyomásom és arra kér, hogy szerezzek be egy mérőkészüléket. Másnap megvásároljuk. Naponta háromszor mérek és jegyzem az eredményeket, majd konzultálok a háziorvosommal, aki megduplázza a gyógyszerek mennyiségét.

Kolléganőm kisebb balesetet szenved. Kiborulok, de igyekszem tartani magam, majd miután hazaérek, vigasztalhatatlan zokogásban török ki.

Tűz üt ki a falu parkettagyárában. Seregnyi tűzoltóautó érkezik, hogy mentse a menthetőt. Egy napon át próbálják megfékezni a lángokat, eközben –többek elmondása szerint- két tűzoltónak megég az arca. Respect!

Egy édes borz cipeli előttem méretes popóját. Álló helyzetig lassítok és hosszú másodpercekig bámulom, mielőtt folytatom utamat.

Úgy tűnik, hogy komoly érdeklődők vannak a házikómra, de nem merem elkiabálni, inkább dudorászok:

„Egy házam van, annak az égbolt a teteje

Padló a végtelen föld, falak nincsenek.

Apám a nap, a hold anyám, csillagok a gyermekek

Határtalan horgolják illatok a kertemet.” (Akkezdet Phiai)

Mesebeli őszünk van. Vakító napsütés, 20-25 celsius fok. Elkezdjük behordani a fát. Cefetül elfáradunk mindketten.

Bérbaltavári apám telefonál, hogy Csillag komondorom újra csavarog, felfedezte, hogy nem jó a villanypásztor. Nem jó? Nem ám! A kaszáló férfi szanaszét szabdalta a vezetéket és nem javította, továbbá nem is jelezte, megoldotta azzal, hogy a bokrok alá rejtette a bűnjelet. Feszített tempóban javítjuk az Öreggel, én rosszul leszek, így egyedül fejezi be. Áram alá helyezzük a rendszert, de nem működik. A készülék lelke meghalt. Reménykedem, hogy a vezetékek látványa elegendő ahhoz, hogy Csillagot megfékezze, hiszen rossz emlékeket őriz azokról.

Áll a kazán alatt és körül a víz. Elborítja a düh az agyam, hívom a szerelőt. Megjegyzi, hogy néhány héttel ezelőtt, amikor itt volt, én csináltam mindent. Ok. Igaz, de Ő mondta, hogy mit tegyek. Megáll az eszem!!!

Továbbra sem elfogadható a vérnyomásom, legalábbis továbbra sem érzem magam szalonképesnek. :-) Péntek délelőtt ezért újra elmegyek a háziorvoshoz. Megnyugtat és korábbi rendelkezéseinek betartására kér.

Kutyaoktatás, majd irány Zalaegerszeg, a Czukorka cukrászműhely, ahonnan lilahagymás és aszalt paradicsomos pogácsát és igazi csokitortát viszünk Nagypáliba, barátnőnk születésnapjára, aki mit sem sejt érkezésünkről. A kutyájuk, Manfred „buktat le” Bennünket, mert egész délelőtt izgatottan jár fel, s alá a kapu előtt, ezzel gazdasszonyának jelzi, hogy valaki érkezik majd. Jókora az öröme az Ünnepeltnek, amikor betoppanunk a házba. Átadjuk az ajándékokat, majd a hibrid autójukba pattanunk és villanyos üzemmódban kanyargunk helyben, aztán Kispáliban, Ságodban és Zalaegerszegen is. Végül egy erdő által körülölelt étterembe megyünk ebédelni. A Laposa birtok illatos borával koccintunk, majd gombákkal, kacsával és lazaccal gömbölyítjük bendőnket. Andráshida érintésével térünk vissza hozzájuk, hogy megvágjuk a tortát. Én rosszul leszek. Megmérik a vérnyomásom, szörnyen magas. Hétfőn telefonálok egy magánklinikára. Miután normalizálódik az állapotom, a házigazda beavat minket, tragikus élettörténetébe. Édesanyámmal mindketten könnyekben törünk ki. Ölelésünk szorításában, az addig mesélő is. Ez BARÁTSÁG, sőt sokkal több annál!!! Hálásak vagyunk, hogy lehetünk egymásnak!

Kollégám és apukája áthozza a meseházikóból a ruhásszekrényeket Anyukámhoz, a másik kertbe. Ugyanezen napon Csillag „beköltözik” átmenetileg az itteni szüleimhez, mert a vezetékek nem bírják többé maradásra és el-elkalandozik.

A hónap utolsó napja, hozzák a fát télre. Az autó súlya alatt feltörik a kocsibeálló gyeprács része. :-( Mestermunka, a térkövező szakértelmét dicséri. Kár, hogy nekem nem jutnak elismerő szavak az eszembe. Bánattal kevert felindultságomban átmegyek az új szomszédainkhoz, ez a napom egyetlen értékelhető része. Hahotázunk, miközben öt gyermek kergetőzik körülöttünk és egy hét hónapos kislány fürkészi tekintetünket.

Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: hóhán = magas, nyurga férfi; pulya = gyerek; villő = tündér, szellem; pinnyog = pislog; berbecs = herélt kos