Kerek Zöld porta: Nyárutó (augusztus)

   Lehűléssel és teliholddal indul a hónap. Az első segíthetne, hogy jobban aludjak, de a második megóv az elkényelmesedéstől. Napközben jelezzük az egyik kollégának, hogy hétvégén nem zárta be a bejárati ajtót. A szemünkbe szánja-bánja és köszöni, hogy szóltunk, de a hátunk mögött a főnökének mást mond. A főnöke meg is jegyzi, nem hiszi, hogy valaki 1 milliószor bezárja, egyszer meg nem. Nem tudom, hogy sírjak e vagy nevessek. Tudományos magyarázat. Nyilván vele még sosem fordult elő az „első alkalom”, amúgy meg egy szimpla köszönöm is elég lett volna, a tájékoztatásáért. Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy nem szeretem az embereket. Délután felhőszakadás. Még épp előtte hazaérek. Anyussal a sötétbe burkolózó szobában üldögélünk, zenét hallgatunk, Ő fehércsokis-málnás tortát lapátol, én meg sótlan földimogyorót majszolok.
   A napok óta tartó özönvízszerű esőzés következtében a Rába kilépett medréből és Csákánydoroszló víz alá került. :-( Még napok múltával is csónakkal lehetett csak egyes részeit megközelíteni. Az Őrségi Nemzeti Park északi kapuja felé, még gyalogszerrel sem ajánlatos elindulni, mert térdig ér a csapadék a főúton és erős a sodrása.
   Pénteken nem megyek dolgozni. Napok óta ősz van, nálunk 14-15 Celsius fok és a legmagasabb hőmérséklet is csak 19 Celsius fok, míg a keleti országrészben közel 40 Celsius fok. Vastag zoknit veszek és tömérdek édességgel vigasztalom magamat, a naphosszat sötétet így próbálom ellensúlyozni. Mégsem süt ki, se kívül, se belül. :-( Húgom meséli, hogy Ők strandoltak. Na szép! Ki nem állhatom az esőt! Legalábbis ezt a hideg, nagy mennyiségűt! A lágy, meleg, csendes jöhet…de olyan meg nincs. Hajnalban erősít, viharos a szél, úgy dörög és villámlik, hogy remegek a paplan alatt, miközben Csillag kutyusomra gondolok, aki kint, legalább ennyire reszket. Remélem, hogy Vilmos, aki kuvasz és bátor is, vigyáz rá, meg tudja nyugtatni. Szombat. Megállás nélkül esik…olvasgatunk, ábrándozunk egy kondorfai házról. 12-én Apus jön majd és megnézzük.
   Szerdán Apa még átesik egy vastagbél tükrözésen (vastagbélrákra gyanakodtak az eredményei alapján), minden rendben, nincs se rák, se más elváltozás a belein. Viszont még mindig talány, hogy akkor mi a baja. Kritikus szintre süllyedt a hemoglobin szintje, az egeket verdesi a süllyedése. :-( :-( :-( Állandósulni látszanak a szédülései, illetve annyira fáradékony, hogy a házból az autójáig alig tud kivánszorogni. (mondjuk ez már hónapok óta gyötri, csak nem foglalkozott vele) Olyan gyenge, hogy amikor odaér a négykerekűhöz, azonnal be kell ülnie, mert fullad és úgy érzi összeesik. (azzal magyarázza, hogy mióta nincs a kutya és nem mozog, eltunyult, meghízott) Na, de ilyen rövid idő alatt történne mindez? Ez is a vérszegénység számlájára írható? Már csütörtöktől itthon vagyok, készülök az érkezésére, izgulok az őrségi háztűznéző miatt és tervezgetek… Aztán jön a hideg zuhany. Apus folytatja a vizsgálatok sorát, háziorvoshoz megy (délelőtt is, majd délután ismét, mert a reggeli „elzavarja”), egyeztetni, de ott, azonnal beutalják kórházba, mert súlyos az állapota :-( :-( , már napközben is arra panaszkodik, ha feláll és elindul, szédül. Megszűnik minden körülöttem, sírógörcsöt kapok és várok. A kórházban azonnal infúziót kap, s előrevetítik, hogy még éjjel átszállítják egy másik kórházba, mert meg kell tükrözni a gyomrát, ki kell deríteni hol folyik el a vére, s ezen a helyen nincs erre lehetőség, nincs gasztroenterológus. Végül nem viszik át, majd egy másik napon. Keveset alszik, mert még hajnal 1-kor is ránéznek, de legalább foglalkoznak vele. Másnap a szívét monitorozzák és folyamatosan több kémcsőnyi vért vesznek tőle. Még azt a keveset is kiszívják. Előrevetíti a főorvosasszony, hogy transzfúzióra lesz szükség, vért fog kapni. Délután meg is kapja az első adagot. Amint megérkezik, megmelegítik és bekötik neki. Testvéreim naponta látogatják.
   Csúcsra jár az allergiám, belül is fáj az orrjáratom. Pánikrohamok gyötörnek, ezt Édesapám állapota feletti aggodalmamnak tulajdonítom.
   Apukámnak szüksége lenne még vérre, sok vérre, de ellátási problémák vannak = nincs elég vér a „rendszerben”. :-( Összefog a tág család és országszerte a barátaink, sőt még külföldről is hazatérnek segíteni. Felajánlják, hogy irányított véradásra mennek, s Apust jelölik majd meg. Nincsenek szavak minderre! A szeretet olyan sok erőt ad nekünk! Az egyik transzfúzió alkalmával elmondják, hogy egy 20éves vérét kapja, erre Apuci azt felei: „Nem érzek semmit.” :-) :-) :-) Jókedvű, már megnyugodott. Amikor sejthető volt, kórházba kerül, sírt. Ettől teljesen összetörtem én is. Éjszakánként arra riadtam, hallom, ahogy sírt. Hétvégén nem történik semmi, még a kórházakban is picit lassítanak. Sokat beszélgetünk telefonon, írunk elektronikusan, s az alábbi idézetet küldi, jelezve, majd tegyem bele a blog augusztusi számába. Íme:

„Ilyenkor már lassan elcsendesednek az erdők. Üresek a fészkek, lehulltak a virágok, és az erdei tisztások fűerdejét is tarlóra vágta a szisszenő kasza.
Hallgatódznak ilyenkor és susognak az erdők; ha vihar van, érett hangon szólnak, és a reggelek párájában megfakul a nyár ezerszínű rokolyája.
És a madarak is másként szólnak. A sárgarigó fuvolája most már az érett epret dicséri, a cinkék cserregése a hernyóknak szól, a varjak némán lesik a szöcskét a boglyák puha tetejéről, de a szerelemről és a fészekről nem dalol már egyik se.
A letarlott búzamezőkön pedig elgondolkozva dől a kereszteknek az öregedő nyár.
És a patakok sem sietnek már sehova. Hacsak esők nem zavarják langyos ágyukat, szívesen elácsorognak a kiöntésekben. Puha tükrükben meghintáztatják a sárga vízililiomot vagy a nefelejcset, és öngyilkos bogárkákat ringatnak ismeretlen tájak felé.
A békák zenekara is elhallgatott. Az előénekesek lustán pislognak a forró homokpadokon, és csak akkor ugranak fejest a vízbe, ha gólya vagy gémárnyék mozdul felettük, vagy könnyelmű szitakötők szállnak eléjük.
És a malmok se zúgnak hangosan ilyenkor. Csak mint a nagy dongók, álmosan, békésen; és az öreg kerék úgy lapátolja a vizet, mintha sajnálná összetörni a víz kék tükrét.
A galamb se búg az erdő mélyén úgy, mint tavaszon, amikor májusi esők simogatják a fészektartó nagy fákat, és minden bokorban, minden virágban, minden énekben egyetlen nagy érzés ujjongott: a szíveket és fészekbölcsőket megtöltő szerelem.
Az érkező augusztus tikkadtságában útra készülés van, egy kis búcsúzás van, és mégis akad az erdő lakói közül, amelyiknek most kezdődik a nász.
Talán a déli órák hősége forralja fel a vérét, talán a tarlók lehelete bódítja szerelemre – nem tudni, de ilyenkor titkos ösztönök buggyannak fel félénk szívében, és párt keres magának a koronás fejű őzbak. (…)
És megérti a vadász, hogy mindennek eljön az ideje. A vadászé is. Majd később valamikor, de most még szikrázik a nap, surran a forrás hűs vize, mint az élet, és csak az érett életeket szedi áldott kötényébe a kenyérszagú Nyár.”
(Fekete István, Augusztus (1941) (részlet))

   Közel egy hét „kezelés” után hazaengedik a Családfőt, sikerül feltölteni vérrel, ami jelenleg nem szökik, újra van energiája, nem akadozik a lélegzete, de kézzel fogható magyarázatot nem tudnak adni arra vonatkozóan, mi történt, mi vezetett kis híján tragédiához. Ez egyikőnket sem hagy nyugodni, így abban maradunk családilag, hogy folytatjuk. Mivel végül a gyomortükrözés nem valósul meg a gyógyintézetben töltött napok alatt, más megoldást keresünk. Nem ecsetelném hosszasan, végül magánellátásba megy, szeptember végére kapott időpontot.
   Az egyik munkatársam hibája miatt összeomlik mindaz, amit éveken át építettünk, illetve amiről azt hittük, hogy kifogásolhatatlan! :-( :-( :-( :-( :-(
   Atlétikai Világbajnokság Budapesten. Tudom, mert harsogja a rádió, de ennél sokkal több információm nincsen, nem nézünk televíziót és annyira nem kedvelem a sportok királynőjét, hogy rákeressek a hírpotálokon az eredményekre.
   Néhány napot Húgomék nálunk töltenek. Forróság tombol, dől rólunk a víz, még Annus is csurom vizes, pedig Ő meztelenkedhet.
   Hétfőn itthon maradok és a nagy melegben lenyírom a füvet, miközben azt olvasom, hogy Svájcban, a Matterhorn északi lábánál elhelyezkedő, 1620 méteres magasságban található Zermatt térségében nagy pelyhekben hull a hó. Állítólag délután mi is kiszabadulunk a kánikula szorításából, épp itt az ideje. Szeretem a meleget, de azért mindennek van határa.
   Kolléganőm üres, kép nélküli képeslapokkal lep meg, de szerintem Őt jobban meglepi, hogy csupaszok a levelezőlapok, mint engem. Ő elszomorodik, mert nem ezt rendelte, én megpukkadok a nevetéstől és Őt is erre biztatom. :-) :-) :-)

Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: latorkert = kerítésféle, amit sűrűn egymás mellé levert karókból építettek; aggott tej = aludttej, a mai kefir őse