Nyárhó (július)

A munkából bekanyarodom Anyukáért, Keszthelyre megyünk polcot vásárolni, mert mozdulni sem tudunk a tengernyi kötet könyvünktől.

Gólyák mindenfelé. Az út mindkét oldalán csoportokban szemezgetnek a tarlón. Nem mindennapi látvány számomra a gólya ekkora csapatban, nem a fészkében és nem a felhők között.

Elhagyom az inzulin rezisztenciára előírt gyógyszerem felét, hátha segít gyomorproblémáim rendeződésében, amelyek hetedik hete gyötörnek.

Péntek délután. Fogadott mamám tízszer hív, amíg a kertben kapirgálok. Biztosan baj van. Igen. Baj van. Fogadott papám nincs jól. Nagyon nincs jól. A hasa óriási és kőkemény, fullad, alig tud lábra állni, teljesen legyengült, mert két napja se enni, se inni nem tud. Megkér, hogy hívjam ki a mentőt, mert úgy érzi, nem éri meg a reggelt. Micsoda?????? A Világ legerősebb embere? Mentőt kér? Pontosan. Remeg kezem-lábam, az Öreg borzalmas állapotban van, úgy támogatom ki a szobából. Jönnek, csak szemrevételezi az orvos, azonnal beülteti a kocsiba és már száguldanak vele Zalaegerszegre a kórházba. Pótanyámmal még fel sem ocsúdunk, csak állunk az utcán és némán meredünk magunk elé. Másnap Édesanyámmal elmegyünk meglátogatni a beteget és viszünk neki néhány apróságot, amit a sietségben nem tett a csomagjába. Műtét lesz, de egyelőre nem kerülhet rá sor, mert a vérhígító szintjének csökkenni kell a szervezetében, hogy el ne vérezzen a beavatkozás közben. Elég kockázat a szívének problémája, az előzőt mindenképpen ki kell zárni. Csövek lógnak mindenhonnan, de a szeme mosolyog, amikor meglát bennünket. Forróság öleli a szobát, ottlétünket lerövidítjük, mert az ájulás kerülget mindkettőnket. Megrendít a mindenkor pozitív és bivalyerős pótapám elesettsége. Nem is tartok rögtön haza, inkább rögtönzünk egy kirándulást, megmásszuk Kallósd, Szent Anna kerektemplomot tartó dombját. Elragadó az Árpád-kori műemlék, ahogyan a csüngő eperfák és sírok között, felfelé kanyargó út végén előtűnik. Körbejárom. A magasból szétnézek a lábam előtt heverő, megkapó szépségű tájra.

Órákon át iratokat rendezgetünk Muttival. Időszerű, mert kezd betemetni bennünket a rengeteg papír, amit kb.egy éve tologatunk, a napokon belüli lefűzés ígéretében. (Na jó, picit megcsúsztunk! És?) Most elhatározzuk magunkat és meg sem állunk, amíg el nem készülünk. Bár képzavarnak tűnhet, de lóg a nyelvünk a végére. :-)

Hajnalban egy őz fut az autó mellett, velem, majd hirtelen átvág előttem. Ilyenkor elkelne egy gigantikus méretű pelenka. :-)

Pótapámat megműtik. Bélelzáródása volt és a vékonybele is kiszakadt. Remélem, hogy mielőbb felépül!!!

Július 12.Anyuka is jön velem a dolgozóba, de nem ettől a ténytől piros betűs ez a nap :-) , hanem attól, hogy hazatérésünkkor sehol sem találjuk Zizit. Gyanítjuk, hogy a vajúdás perceit éli. Sötétedés után babucik sírását halljuk. Zizim ANYUKA lett!!! :-) :-) :-) Türelmetlenül várjuk a pillanatot, amikor majd megmutatja őket.

A község első emberének családjához megyek, a gyerekek lovas élményeikről csacsognak, megnézem a cicáikat is, sokat nevetünk… eszméletlenül jól érzem magam, feltöltődöm velük. Közösen álmodozunk a falu szépítéséről. Megbeszéljük, hogy újfent akcióba lépünk és tettekre cseréljük a rózsaszín ködöt. „Tegyünk együtt! Közösségi munka + közösségi élmény=szebb és élhetőbb község” mottóval hirdetjük meg Bérbaltavár őszi megújítását. Várakozásaimat felülmúlja az érdeklődés. :-)

Szeptember-október táján új üzemet nyit a cégünk Pókaszepetk közepén. Bejárásra hív néhányunkat a tulajdonos.

„Dagadt Macskák” néven, húgom zárt levelező csoportot hoz létre kis családunk nőtagjainak. :-)

Anyucival kint harcolunk a gyommal az udvaron. A gaz sajátossága, hogy örök. A virágaim vagy kiszáradnak a forróságtól vagy kirohadnak a túl sok víztől, az elvetett magjaim ki sem kelnek, de a gyom mindent túlél és a képünkbe röhög. Ezen puffogok, amikor is nem nézek a lábam elé, ahol egy, számomra láthatatlan gödör tátong és csatt, elvágódom. Most sem származik semmi hasznunk elesésemből, mert semmilyen értékes anyag nem tör föl a talajból, a térdemet viszont erősen megütöm. Alig tudok feltápászkodni. Csillag odarohan és nyalogatja az arcomat. :-) Összeszorítom a fogamat és befejezem a feladatot, majd lezuhanyzom és jeget kötözünk a fájó végtagra.

Hatalmas vihar támad, szél nélkül, dörgéssel, villámlással és özönvízszerű esővel. Az utcák folyóvá változnak. A környező településeket elveri a jég, a képek, téli tájat idéznek. Az egyik kollégám, aki önkéntes tűzoltó egész hétvégén segít a bajba jutottakon. Mindig csodáltam az ilyen embereket, pontosabban hősöket, mert a szememben azok.

Zaklatott napokat (heteket) élek meg a munkahelyemen. Tudom, hogy nem lehetek mindig a magasságban, de ez a lejtmenet túl régóta tart, félek, becsavarodom. Elemzem magam, a helyzetet, amelybe benne ragadtam. Minduntalan a feladás gondolata foglalkoztat. Naponta újabb sebet ejtek és szerzek. Éjjelente arra riadok, hogy erről „álmodom” és fulladozom a sírástól. Aztán már napközben nem is kell történnie semminek ahhoz, hogy bőgjek. Végül elsimul ugyan a feszültség, de a jóvátehetetlenség érzése és a sebek fájnak. Begyógyulnak ezek?

 „Szellemem néha a test ágyában merül el

és elivódva, mint a por, mit beveszek,

nézi, bent, szivacsos éjszakába kerülve,

hol a hús eleven tájai ködlenek,

nézi, kábultan és mélyebben, mint szerelmes

test tudja csápjait titkokba nyújtani,

azt a kegyetlen és örök gépet, amelyhez

parancsait az ész hiába küldözi.

„Állj meg!” kiáltom, és: „Ne fájj!” s: „Tedd ezt!” Hiába,

a vak gép odabent csak zörömböl tovább

és akaratomon belül, magába zárva,

külön törvény szerint él bennem egy világ.

-Utaztál valaha, álmodban, képzeletben,

a vér sodrán, amely mint bolond vízesés

föl és alá kering a tűzpiros erekben?

Jártad a szennyek és csodák útjait? És

értettél valamit? Láttad, hogy ég sehol sincs?

Nézted már villogó, álmatlan agyadat,

a szörnyű üzemet, melynél különb pokol nincs

s melyben töviseit termi a gondolat?

Nézted, hogy indul a betegség ostromodra?

S hogy fú vad trombitát benned a szenvedély?

Láttad, hogy hal a láng keserű füstgomolyba?

Láttad, merre lakik a tündértestű kéj?

S láttad, a villamos és feszült idegekben

hogy futnak idegen parancsok szerteszét,

parancsok, melyeket, ha megkap, beleretten

híres, nagy lelked, és érzed, hogy nem egyéb,

nem több akaratod, e dölyfös, hiú szolga,

mint érzékeny lemez vagy néma óralap,

amelyről az erők birkózását szorongva

olvassa, míg lehet, a mérnök öntudat?

Óh, mily titokzatos szövetség, zsarnok állam

a test, melyben a szent, kormányzó kémia

erők és anyagok lüktető mámorában

teremt és alakít, mindennek rokona,

mindenség maga is, - be vad és érthetetlen

és új világ vagyunk, mikor egyszerre, mint

barlangi utazó, a belső végtelenben

parányi szellemünk riadtan széttekint!”

(Szabó Lőrinc / A belső végtelenben)

A szippantós napok óta nem érkezik, utolsó kifogása az volt, hogy bekrepált az autója. Sz_rban vagyunk!!!

Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: burnya = gaznövény, dudva; havadi = fehér nárcisz; spárga = sárgabab; bincsukos = göcsörtös

Hangulatkép a balatonszárszói kertünkből

Szent Anna kerektemplom I. (Kallósd)

Nagytilaji látkép

Alibánfán

Zalabérnél

A Szent Anna kerektemplomhoz vezető út bejárata (Kallósd)

A pálmaliliom (yucca) virága

Látkép a magasból (Kallósd)

A művirágért kár, de amúgy ötletes alkotás (Kemendollár)

Valaha varázsos lehetett... (Nagytilaj)

Szajki-tavaknál

Bálák a kisbéri hegyen (Bérbaltavár)

A Szent Anna kerektemplom II. (Kallósd)