„[...]
De ünnepe a temetőnek mégiscsak a mindenszentek volt!
A frissen gereblyézett sírok földszaga
összekeveredett az őszirózsa álmos, özvegyi illatával, később a gyertyák nehéz
lélegzetével, s amikor lebukott a nap, az apró lángok késői tüze mellett úgy
ültek könnytelen öregasszonyok, mint a fakuló emlékezet.
Nekem két kis testvérem is aludt
odakünt, és estefelé, mikor szüleim hazamentek, megdöbbenve láttam, hogy a
kicsik sírján szinte utolsót lobbannak a gyertyák. Nem sokat tanakodtam.
Hazaloholtam, elloptam a bolti könyvet, és – lesz, ami lesz – három csomag
karácsonyfa -gyertyát vásároltam a javából. Ebből aztán olyan kivilágítást
rendeztem a két síron, hogy angyallá lett testvéreim igazán meg lehettek
elégedve ünnepelve-gyászoló buzgalmammal.
A sírok négy sarkára ültetett fenyők
csendesen zsongtak az őszi sötétben, pedig a szél se mozdult, s az aranyló kis
lángok meglibbentek, mintha elcsitult sóhajok szárnyaltak volna felettük.
Szép este volt ugyan, de csak
látszólag lett vége azon a napon. Hónap vége felé ugyanis apám elővette a bolti
könyvet, hogy sűrű fejcsóválások között összeadja az eredményt, s egyszer csak
azt mondta:
- Három nagy csomag színes gyertya –
és anyámra nézett. – Miféle gyertya ez?
Nagyon melegem lett egyszerre.
- Én nem hoztam semmiféle gyertyát –
mondta anyám.
- Hívd be a Rozit – nézett rám.
Kimentem a konyhába Roziért. Nem, Rozi
se hozott gyertyát.
- Te hoztad? – és rám nézett.
Akkor már sok volt a rovásomon, úgy
éreztem, összedől a világ körülöttem.
- Gyere be!
Sokszor hallottam, hogy egyes gyerekek
elfutottak a verés elől, de én ezt soha meg se kíséreltem. Lenyűgözött valami
kegyetlen akarat, és én mentem a vesztőhelyre. Ez a vesztőhely a sötét szoba előtt
volt. A szekrény tetején a pálca. Még láttam, amint anyám ellöki maga elől a
tányért, és rettenetesen sajnáltam magamat.
Apám levette a pálcát.
- Most már nem csak hazudsz, hanem
lopsz is. Kinek adtad a gyertyát?
- Senkinek, nem adtam senkinek.
- Hát akkor minek kellett?
Hallgattam, a temetőre gondoltam, és
csendesen elsírtam magam.
- Beszélj! – és felemelte a pálcát.
- A kicsik sírjára ...mindenszentekkor
... – eltakartam az arcom, és szerettem volna én is kint lenni a temetőben.
Akkor hallottam, hogy a pálca koppanva hull vissza a szekrény tetejére,
csukódik az ajtó, és egyedül maradtam.
És ezekről a gyertyákról soha többet
nem esett szó, de sokszor gondoltam rájuk, és amikor egyik könyvemnek a Tíz
szál gyertya címet adtam, csak később döbbentem rá, hogy hiszen még ezeket is
az apámtól kaptam, emlékeztetve, hogy a szeretet gyertyái túllobognak a sírok
titkos világán is, és el nem múlnak soha, de soha.”
(Fekete István - Apám (részlet))
Kidobom
a piros Ferrari sportcipőmet, megszolgálta az idejét és elfáradt. Aztán éjjel
felrezzenek, mert átvillan az elmémen, hogy a lábemelő betétem abban a csukában
van. Mielőbb ki kell vennem a kukából!-fogalmazódik meg bennem. Ok, de azért megvárhatom
a reggelt-nyugtatom magam-, nem kell az éj leple alatt a kertben botorkálni és
a szemetesben turkálni. „Maradj
türelmes! Véghezviszed terveidet.” jutott eszembe újra a szerencsekeksz
üzenete. Lehet, hogy komolyabb dolgokkal kapcsolatban üzent a süti? Nem számít. :-)
Zalaegerszegen
egy magánklinikára visz Anyukám, a vérnyomásom beállítását reméljük az orvostól.
Gyógyszert cserél és 24 órás monitorozást vetít előre. Hazaérve begyújtunk. Idén
először. Finom feketét kortyolgatunk. A semmittevés kisimítja az idegeinket. :-) Anyuka ráejt egy fahasábot a lábára, a
kisujjára. Eltörik. Szuper! :-( Eddig
volt jó…
Eladom a Nivát. Szép volt, jó volt, köszönöm, ennyi!
Anyuka csak vonszolja magát, hasogat az ujja, egyetlen cipőt
képes felvenni, annak is felszakad a fején a varrás, de nincs más hátra,
minthogy abba menjen. Leüvölti a csillagokat…
Az egyik szekszárdi, gyermekkori barátom meghal. Megrendít a
hír.
Egy orbitális szarvas állja utamat a Pókaszepetk előtti
kanyarban, az emelkedő közepén. Szerencsém, hogy lépésben haladok a köd miatt,
mert olyan helyütt áll, ahol már csak akkor látom, amikor közvetlenül elé érek.
Megállok. Lábam remeg. Szám tátva marad és várok. Várom, hogy elballagjon a
fenséges példány.
Időszakos ellenőrzésre/felülvizsgálatra érkezik munkahelyemre
a kártevőirtó. Bemutatkozik és jelzi, hogy kártevőt irtani érkezett, erre a
kollégám rám mutat, s azt mondja, akkor ott lehet is kezdeni. Hahotázunk és
eláruljuk a pacáknak, hogy ma van a kedvesség világnapja, ez magyarázza édes
párbeszédünket. :-)
Meghívnak egy könyves játékba, élvezem, hogy feleleveníthetem
a meghatározó olvasmányaimat. Felemelő időutazás. Sajna kevesen
csatlakoznak…mivé lesz a világ?! Nem filozofálok.
Értékbecslő jön a házikómhoz. Nem rokonszenves, de nem is
kell annak lennie. Lehet, hogy én vagyok kritikusabb, mert egy munkahelyi eset
kiborít. Pozitív gondolkozás!!! A közvetlen munkatársamnak köszönhetően
sikerül. Felráz, mielőtt a búskomorság elhatalmasodna rajtam. Ráadásul még
sorsközösséget is vállal velem. Nem is tudja, hogy ezzel visszaadja a hitemet!
KÖSZÖNÖM!
Este Zalaegerszegen, 24 órás vérnyomásmérés. A klinikán felteszik
a készüléket, elmagyaráznak mindent. Nem kell atomfizikusnak lenni a szabályok
megtartásához és a feladat elvégzéséhez. Egyszer sikeres a mérés, máskor nem.
Húha! Inkább lefekszem aludni. Aham, de miként ettől a géptől??? Ebből nem lesz
alvás! Nem. Hajnal fél egyig próbálkozom, majd kimegyek a nagyszobába és ott
agonizálok. Úgy ver a szívem majd megsüketülök, annyira izgulok sikeres lesz e
a soron lévő mérés. 65 mérés 24 óra alatt, 50 körüli sikeres mérésből már
pontos diagnózis állítható fel. Matekozom, hogy a jelenlegi arányt „tartva”
elérem e az ötvenet. Nem. Ettől még feldúltabb leszek. Elegem van az egészből.
Még 16 óra van hátra a vizsgálatból, ha addig ilyen állapotban leszek,
megtébolyodom. Kész. Letelik. Kisebesedett és bevérzett ugyan a karom a 20
perces mérésektől, de vége!!! 37 órája talpon vagyok. Miközben ezt mérlegelem,
odacsoszogok az ágyamhoz, belezuhanok és mozdulatlanul alszom reggelig.
Újabb
izgalom. Ma áthozzuk a másik kertbe Csillagot. Átkarolom és kicipelem az
autóig, pótszüleim sírnak, megszerették házőrzőmet. Csillag a teherautó sarkában
mikroméretűre húzza össze magát, de amint kinyitom az ajtót és szólítom,
kiszalad, bejárja az új területet. Vili izgatottan csahol, szabadulna a póráz
szorításából, egyelőre nem tudjuk, hogy szerencsés lenne e összeereszteni őket.
Végül a kutyaoktató felügyelete mellett megpróbáljuk. …és csodák csodája, a két
kutya önfeledten futkos, incselkedik egymással, sőt Csillag meg is puszilja
retriever pajtását. Micsoda öröm!!! Az oktató megjegyzi, hogy Csillag arca
bűbájos és huncut, de a gerincoszlopán összeragadt bundájával úgy fest, mintha
lenne egy másik kutya a hátán. :-)
Az első hó… Nincs ínyemre.
Édesapám születésnapja. Jó néhány esztendőt kívánok még
magunknak!
Energiatanúsítványt kell készíttetnem a meseház eladásához. A
srác, aki mindezt kivitelezi, olyan jóvágású, hogyha 15 évvel fiatalabb lennék,
még udvarolnék is neki. :-)
Napkelte előtt indulunk Édesanyámmal Budapestre. Érvizsgálat
vár rám. Egy héttel később megint csak felkerekedünk a fővárosba, de arról,
majd akkor beszámolok.
Havi ÚJ, azaz magyar-magyar
szótár: abajgat = zaklat, piszkál; talu = tollpihe;
rica = szotyi; lármafa = vészjelzésre használt magas rúd. A felső végére
szurkos szalmacsóvát kötöttek, s azt vész esetén meggyújtották. punga = szatyor
 |
| Csillag és Vilmos |
 |
| Ház Csehiben |
 |
| Kapu Vasszécsényben |
 |
| Kehidakustányban |
 |
| Mosógép a padlásról, az előző tulajdonosok hagyatéka |
 |
| Zalacsányi temető |
 |
| Zalaszentgróton |
 |
| Jánosházán |
 |
| Botka-kastély (Bókaháza) |
 |
| Szentkirályi-kastély (Zalaapáti) |
