Kerek Zöld porta: Álom hava (december)

Rengeteg a cinke. Álmélkodva nézem, ahogy csipegetik az olajos magvakat.
Első nap egyedül a munkában, elszabadul a pokol. Lelkileg összetörten érek haza. Az állatkáim szaladnak elém, csak ez vidít fel.

Csillag reggel, egy már kimúlt nyúllal a szájában szaladgál. Először azt hiszem Bonbon macskámmal, később jön a felismerés.

Hónapok lelki vívódása után, ma este Csillagot megműtik. Nem lesznek babái. Az orvosi rendelőben teljes testében remeg, én átölelem és könnyeimmel áztatom a bundáját. Remélem, hogy szeretni fog annak ellenére is, hogy ezt műveljük vele. Hajnalban arra ébredek, hogy feláll az ágyam szélére és körbenyalja az arcomat. Szeret.
Mikulást viszek minden kollégámnak, mint új lány, megpróbálok „bevágódni”. Egyikük megkérdezi, hogy mit kezdjen a csokifigurával. A kérdés váratlanul ér, de kivágom magam, s azt felelem, egye meg. Viszontválasza letaglóz, nem szereti a csokit. Ő nyer.

Konyhaművészetem csúcsára érek, amikor az egyik hétvégén, tejszínes-szalonnás spagettit készítek, cukrozott tejszínnel. Az étel a kukában landol, szemeim kopognak az éhségtől és én tanácstalanul meredek magam elé.

Csillag kedvenc elfoglaltságává válik, hogy kiszökik. Ráadásul szóbeszéd tárgya az is, a helyiek álmélkodva mesélik, hogy egy fehér kutya és egy fehér macska (Bonbon) kalandozik a patak mellett. Megannyiszor órákon át „üldözöm”, hétközben a szomszédom teszi ugyanezt. Próbálom elmagyarázni neki, hogy nem szabad, de sikertelenül.

A héten már élvezem is rövidebb időkre a munkát. Kezdek belejönni.

Csillag csavargása arra késztet, hogy megpróbáljak nyakörvet adni rá. A kutya megtébolyodik, én papucsban kergetem a dermesztő hidegben, 6000 négyzetméteren. Nagy kő esik le a szívemről, amikor végre elkapom és felszabadítom.

A munkahelyemről rohanok haza, etetek, begyújtok, a macskaalom tartalmát szedem…űzött vadnak érzem magam.

Új udvarló tűnik fel a színen. Üzenetben tudatja, hogy tetszem neki és azt is felfedi, nagyon aranyos és kedves vagyok. Mindez békés időutazásra repít, egészen óvodás éveimig.

Az üzemben tájfun söpör végig, amikor a virsliket próbálom a botról a ládába helyezni. Elefánt a porcelánboltban.

Budapesten töltöm az Ünnepeket, addig az állataimat a bérbaltavári apukám látja el. Izgatottan vágok neki hajnalban az útnak. Kilenc hónap után először térek vissza a fővárosba, ahol évtizedekig éltem. Fürkészve figyelem magamat, miként érint mindez. Székesfehérvártól ömlik a hó, s velem együtt éri el a nagyvárost, ami teljesen hidegen hagy. A Karácsony meghitt, ezernyi apró csodával vesz körül. Egy szép hagyományt is felfedezek, az aranyosvíz-vivést. Az aranyosvíz-vivés az őrségi, göcseji reformátusoknál karácsonyra tehető. „Ilyenkor éjfélkor a kútból vagy a patakból szótlanul vizet vittek – amiről azt tartották, hogy a karácsony szentségétől megszentelődött –, és amiből aztán mindenki ivott, hogy a következő esztendőre megőrizzék az egészségüket.” (http://reformatus.hu/mutat/reformatus-karacsonyi-nepszokasok/)

Varratszedésre érkezik az állatorvos, Csillag ugyan bebetonozza magát az asztal alá, de miután kihúzom, hősiesen állja a sarat, belebújik a nyakamba és csendben várja a művelet végét.

Évzáró céges vacsora Zalabéren…Kusturica a „Macskajaj”-jal csak bemelegített.

Szilveszter. Már délután „lőnek”, így az állatok hamar elhelyezésre kerülnek a házban. Éjfél előtt néhány perccel átszaladok az itteni őrangyalaimhoz, hogy együtt lépjünk át az ÚJ esztendőbe. 10,9,8,7,6,5,4,3,2,1,0

Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: vindő = zsírosbödön; kaffog = csúnyán visszaszól