Bolondos barátnőmék családi fotózásra mennek, minden zökkenőmentesen alakul, egészen addig, amíg a 11hónapos keresztfiam ujjacskája be nem szorul egy díszletbe. Olyan mennyiségű karton halmozódik fel a kazánházban, hogy ideje összetépnünk, s aztán a szomszédok örömmel fogadják és tüzelik el. Órákon át tépjük a vastag papírt, ennek következménye, hogy Anyuka napokig meg sem tudja emelni a jobb karját. :-(
December 4. -8 Cesius fok. Befagy kívül és belül is az autó. A vezető ülésre, csak többszöri rángatást követően tudok beülni. A szélvédőt belül is vakarni kell, sőt még jégoldót is kell használnom. Később esik csak le, hogy ez hiba volt, mert ettől homályos lesz az üveg, így semmit sem látok. 13km-re lakom az üzemtől, de végtelen hosszúságúnak tűnik az út, így majdnem „vakon”.
Határozatlan ideig szünetel a posta településünkön.
Édesanyám barátnőjének a lánya megnyitja Desszertműhelyét Keszthelyen. Rendelek is tőle többféle finomságot Anyukámnak meglepetésként a születésnapjára. Úgy gondolom, ha már egyedül lesz is, édesítse meg valami csendes magányát.
December 5-ről 6-ra a Mikulás meghozza a havat, ami szüntelen ömlik. Az erős hóesésben nehezen haladok a kanyargós, erdővel határolt utakon, amelyek nincsenek letakarítva. Húgom kéri, hogy örökítsük meg, de azt válaszolom, hogy: „Ááá, annál nagyobb szomorúság ez, mintsem megörökítsük azt!” Végül mégis kattintok egy képet.
Húgom a férjével 22 óra óta az ügyeleten várakozik. Úgy tűnik, hogy sógoromnak vissza-visszatérő szívproblémái vannak. Közel 10 órányi vesztegelést követően -közben azért pár percnyi vizsgálat is akadt- azzal engedik útjára, hogy most minden rendben van, de kérjen időpontot alaposabb kivizsgálásra a kardiológiára. Felhívják a figyelmét, hogy legyen türelemmel, mert mostanában nem lesz dátum. Az király! Megnyugodtunk. Ja nem. :-(
Telefonom csörög, a vonal végén a kedvenc „bababoltom”, ahonnan a keresztgyermekeimnek már sok szépséget vásároltam. Arról tájékoztatnak, hogy nyertem és választhatok egy ajándékot. Menni fog.
December 9. Édesanyám betölti a 70.életévét. Az eredeti terv nem jött össze, miszerint Üllőn tartunk meglepetés bulit neki, mert én megállás nélkül dolgozom. Sokat kesergek emiatt, de Ő vigasztal azzal, hogy számára a legnagyobb ajándék, ha itt vagyok és az, hogy szerethetjük egymást. Megállapodunk, hogy még legalább 30 évig „kitartunk”. Hisszük. Késő délután érek haza a szombati munkából. A kapuban tárt karokkal vár és én hosszan, erősen ölelem, majd átnyújtom apró ajándékomat, s mivel vasárnap is megyek hajnalban, ezért gyorsan bebújunk a meleg ágyikóba és ott nevetgélünk, csokizunk még egy ideig, mielőtt álomba szenderülünk. Amikor felkelek és belebújok a papucsomba, hirtelen nem tudom, mi csörög-zörög, hát a csokipapírok landoltak oda. :-)
Napokon át ónos szitálással köszöntenek ránk a hajnalok, a közútkezelő sehol, mert elmondásuk szerint nem kaptak utasítást, hogy tenniük kéne valamit. Nagyszerű.
December 13-án egy havi eső hullik, 25 órán át kitartóan hullik alá. Hajnal 1órától a nappaliból hallgatom, nem tudok aludni, kint üldögélek és teázom. Fél 2-től Anyus is csatlakozik. Alig állok a lábamon, 11napja szüntelenül húzzuk az igát (és még hol a vége!). Az egyik fontos fűszer beszállítónk jön látogatóba, beszél hozzám, hallom is, de csak ennyi! Átfolynak rajtam a szavai.
A feszített tempó közepette, azért eszembe jut, hogy az üzemben a lányok rajonganak a csokis islerért, amit Zalaegerszegen csak egy helyütt készítenek. Megkérem a kereskedelmi vezetőt, hogy vásárolja meg a pékség teljes készletét. Így is lesz. Jókedvre derülnek mindahányan. Új kiszerelés/csomagolás ötleteim támadnak több termékkel kapcsolatban, kipróbáljuk, osztatlan sikert arat a partnereink körében is. Ezek visznek előre!
December 15. Az egyik munkatárs tévesen szerszámozza fel a csomagológépet, fülsértő zaj, több alkatrész megrongálódik, megállunk. :-( Összeomlik minden? Nem. Pánikot észlelek a dolgozók körében, emiatt próbálok én higgadtságot magamra erőltetni. Behozatom a régi csomagológépet és beállok én is, csomagolni, címkézni. Csak arra koncentrálok, hogy meg kell oldanunk a hajnali kiadást. Közben nyugtatom a zokogókat és telefonálok Pakodra az egyik kollégánknak. Azonnal nem sikerül kapcsolatot létesítenem vele, hiszen hajnal 5 órát alig haladtuk el, ők fél 8-ra járnak, de 6 órakor visszahív és jön, szereli szét a gépet és intézkedik. Fél szemmel nézem Őt és minden rezdüléséből következtetéseket vonok le… Nem kérdezem meg, mert a hangulat pattanásig feszült, inkább irányítom a munkát, ezzel is oldva a …. Talán semmit sem oldok, de haladnunk kell, az teljesül. Közben a régi géphez is matekozom a csomagolóanyag mennyiségét, van e akkora készletünk, ami kiszolgál minket a szilveszteri időszakban, ha nem sikerülne…ki se mondjuk! Rohangálok, mint pók a falon, ver a víz, bár nincs meleg, zakatol a szívem, hallom a füleimben a vér áramlását… Megoldódik a probléma! Minden rendben. A gép újraindul és megfelelően működik. Picit meghaltunk, de vége! Egy órával később, amikor már ki merek engedni, könnyekben török ki. Végül elfogynak a könnyeim, megkönnyebbülést érzek.
Napok óta, pirkadatkor, ugyanott a baltavári hegyen, 40-50 őz és szarvas álldogál. Szemet gyönyörködtető látvány.
December 17-én vasárnap, amint hajnalban haladok az üzembe, sószóró autót érek utol. Teljesen száraz minden, semmilyen csapadékot nem jeleznek és nem is esik semmilyen, de szórni kell. Biztosan van ebben is logika, csak nekem magas ez.
Annust újfent a 3 napos láz gyötri, sógorom erősen köhög és az orrjáratai sem üresek. :-( Egy-két nap elteltével kiderül, hogy koronavírus kínozza. Szerencsére könnyen viseli, a hét közepén már enyhülnek a tünetei. Szerencsétlenség azonban, hogy valószínűleg Annus is megfertőződött. Egy napja szabadult a perzselő láz fogságából, most megint 40 Celisus fölötti hőmérsékletű a teste. :-( December 23-án reggel mentőt kell hívni hozzá, kihűlés fenyegeti. :-( :-( :-( Ennyit a közös Karácsonyról! A mentőorvosnők szakszerűen ellátják a gyengélkedőt, nem szállítják egyelőre kórházba. Azt mondják, ott rosszabb állapotba kerülne. Csillapítsák továbbra is a hőjét, s amennyiben vasárnapig nincsen komolyabb előrelépés, akkor menjenek gyógyintézetbe. Mindezek közepette Minikém hangulatára nem lehet panasz. Hősiesen állja a sarat és azokban a rövid időszakokban, amikor enyhül a forróság és nem emészti, akkor huncutkodik :-) , ezzel is erőt ad az érte aggódóknak, mindannyiunknak. Apukám elindul hozzánk és együtt „átmegyünk” Zalakoppányba, bolondos barátnőmhöz és családjához. Almás-vaníliás-fehércsokis máktortát és rókás festményt kapunk. Bánatosan üldögélünk mindhárman a nappaliban, a Szentestét megelőzően, gondolataink a Picinél járnak. Másnap reggel Húgom hív, s jelzi Annus az elmúlt nap teljes hosszában kiválóan volt, így mindannyian útra kelnek és velünk/nálunk karácsonyoznak, az eredeti terv szerint. És még mondja valaki, hogy csodák nem léteznek? Annusom álmélkodva nézi a karácsonyfákat, különösen a 3 kisebbet, amit neki öltöztettünk ünneplőbe. Aztán ámulata lankad és tettekbe csap át. Belekezd a fák levetkőztetésébe. :-) :-) :-) Néhány dísz összetörik. Végül úgy döntünk, csak a fák, felső harmadában hagyjuk fent a díszeket, ahová már Pöttöm Pannám nem ér fel. Elég furán virítanak így, de garantáltan nevetésben törünk ki, amikor arra téved a szemünk. :-)
Karácsony másnapján Öcsémék is megérkeznek. Hoznak bejglit, sületlenül, mondván itt, frissen készítsük el. Öööö, nekünk nem jó a sütőnk, itt nem sül meg semmi. Pici tétovázás, majd nyílik a mikrohullámú sütő ajtaja. Próbálják, próbálgatják, de rommá ég valamennyi. Mielőtt a csalódottság elhatalmasodna bárkin is, „előkapunk” két tortát a hűtőszekrényből. Egy ribizlis máktortát Anyukámnak, hogy közösen is köszönthessük kerek évfordulója alkalmából és egy dobostortát, ami Öcsém kedvence és a holnapi születésnapja alkalmából érkezett Budapestről. Utánozhatatlan légkörben töltjük a napot, hangosan és vidáman, ahogy az az Ulakcsai vonalat jellemzi és az elképzelhető legnagyobb szeretetben. Minden évben konstatálom, hogy mindenem megvan, hiszen itt ez az összetartó család, akikért nem tudok eléggé hálás lenni.
Két ünnep között Húgom és Minikém nálunk maradnak, négyesben töltjük a napokat, illetve én csak a délutánokat, mert dolgozom. Szavakba nem is önthető ez az összetartozás! Sógorom az év utolsó napjaira tér vissza a fővárosból. Szilveszterkor már ebédidő után petárdáznak, a kutyák szenvednek, Vilmos hangosan sír :-( , este pedig tisztázatlan körülmények között megrágja Anyukám kezeit. :-( :-( Minden csupa vér, a kezei felismerhetetlenek. :-( Villámgyorsan kimossuk, fertőtlenítjük a kismillió sebet, de kötszert nem találunk. Sógorom kiugrik az ablakon és az autójához siet, ahonnan behozza az elsősegély ládát. Hidegvérrel kezelem a helyzetet, miközben remeg a gyomrom. Nagy fájdalmai vannak Anyusnak, a kezeit képtelen használni, én őrzöm álmát, figyelem, hogy nem lázasodik e be. Aztán egész éjjel, a paplan alatt zokogok. Rémképek gyötörnek, annyira csúnya sérüléseket szenvedett. Később igyekszem megnyugtatni magam, arra gondolok, hogy a vékony bőre hamar bevérzik és a gyenge csontjai könnyen bedagadnak és eldeformálódnak, ezért tűnik vészesnek az egész, de minden rendben lesz. Az óévi utolsó imádságomban azt kívánom, hogy ne essék baja, mindent nekem kelljen viselnem helyette!!!
„Szilveszter délutánjára, a szokásos év végi körtelefonálás és újévi üdvözlés alkalmából kiderült, hogy a kedves ismerősökkel, nemkülönben a barátokkal és távolabbi családtagokkal egy kis baj van. Nem betegek éppen, csak egy kis fájdalmat éreznek a fülükben – szóra sem érdemes-, kiújult az a három évvel ezelőtti reumaféléjük, amely egyébként tavaly szilvesztertájban is hasogatta keresztcsontjukat, de aztán elmúlt. Mathilddal sincsen semmi baj, jelentette a telefon, csak úgy érzi, mintha a fejbőre fájna, s nem tudja merőlegesen, kilencvenfokos szögben a mennyezetre szögezni tekintetét, ami a kezdődő influenza biztos jele. Ernő ͈érez valamit a karjában”, például nem bírja jobb kézzel megfogni a bal fülét, rögtön szédülést érez, és a nyelve is lepedékes lesz ilyenkor. ͈Hát ne fogja meg!”- mondtam cinikusan, a telefonba, mire Irma kissé meg is sértődött, s jelentette, hogy minden étkezés után heves, tüzes fájdalmat érez a gyomrában, mely később kisugárzik a belekre és a felső combokra is. Ez így tartott, ütemes ismétlődésekkel, estig. Akkor már meglehetősen tisztán kialakult a kórkép, hogy mindenki otthon maradt, vagy ͈legszűkebb körben marad”, mert nem érzi jól magát… ͈Mindenki” alatt persze csak ismerőseim sugárkörébe tartozó pácienseket értem; de ezek a betegek, a maguk részéről, újabb és újabb betegekről adtak hírt; s hólabdarendszerrel következtetve az összes közeli és távoli ismerősök múló rosszullétére, azt lehetet hinni, hogy Budapest vendéglő- és szórakozóhelyei üresek maradnak ezen a dáridós éjszakán. Ha ez nem következett be annak, a minden-mindegy-szemléletnek a számlájára írhatjuk, mely ennek a különös ernyesztő esztendővégnek utolsó órájában a fanyalgókat végül arra késztette, hogy egy éjszakára suttba dobják a múló rosszullét összes tüneteit, utolsó perceben fájós tagjaikra öltsék az estélyi ruhát, s mégis elvonuljanak abba a kávéházba, mely az egész reménytelen telet ennek az estének a jövedelemtöbbletétől remélte egyensúlyba hozni… Állítólag volt valamilyen szilveszteri hangulat ebben az esztendőben is Budapesten- egyes divatos éjszakai helyeken a kedv a magasba szökött, de a lózung alacsony maradt. A város mulatott, de úgy, mint aki gyorsan egy utolsót mulat, mielőtt szanatóriumba vonul, vagy elkezdi különös ͈büntetése kitöltését”. Ez a különös büntetés, amelyre mindannyian elítéltettünk, az új esztendő, melyet mégiscsak át kell élnünk, meg kell nyernünk, mint egy komplikált és bizonytalan kimenetelű pert, talán az életünk döntő perét. Alaposan össze kell szedni hozzá magunkat, edzeni kell idegeinket, mert fejünk szédül, reflexeink bágyadtak, vérnyomásunk magas. Az egész város vérnyomása magas. […]
Nincs komoly bajunk, csak zúg a fülünk, száztízes a pulzusunk, s kedvünk lenne egy időre szanatóriumba feküdni. Aki ezt nem vallja be, az csal.
De legtöbben bevallják. Valamilyen új morbus ez, évről évre általánosabban, járványszerűbben lép fel az esztendő vége felé. Az ember iparkodik egyensúlyban maradni, mondják a betegek, kérlek, az ember nem veszti el rögtön a fejét, szorosabbra húzza a nadrágszíjat. Majd csak megy valahogy… Hát megy; csak egy kis fejfájás kíséri.
[…]
Ezt az évről évre ismétlődő szilveszteri indiszpozíciót igazán nem az elsejei gondok váltják ki; hová is jutnánk különben, minden elsején?... Nem, az idegeknek ez a sztrájkja, a szervezetnek ez az ellenkezése, demonstráció az egész esztendő mérlege ellene. A homály sűrűbb, mint tavaly ilyenkor volt, a készletek soványabbak, a tartalékok lassan kimerülnek. Az ember nem fekszik ágyba, csak körülnéz szilveszter este, s valahogy nincs kedve mulatni. Nem beteg, szó sincs róla, csak nem érzi olyan egészen biztosnak magát. Fej? Szív? Epe? Dehogy. Az egész.
[…]
A beteg elrebegi a szokásos újesztendei fogadalmakat, kezelőorvosának megígéri, hogy egészségesebben él a jövőben, de titokban tudja, hogy nem erről van szó. Lehetne segíteni rajta, s lehetne baját gyógyítani- csak a konzultálást máshol, sokkal messzebb kellene elkezdeni. Rendben van, kevesebbet dohányzik, korábban fekszik, de ha egyszer soha nem tudja, mire ébred?...”
December 5-ről 6-ra a Mikulás meghozza a havat, ami szüntelen ömlik. Az erős hóesésben nehezen haladok a kanyargós, erdővel határolt utakon, amelyek nincsenek letakarítva. Húgom kéri, hogy örökítsük meg, de azt válaszolom, hogy: „Ááá, annál nagyobb szomorúság ez, mintsem megörökítsük azt!” Végül mégis kattintok egy képet.
Húgom a férjével 22 óra óta az ügyeleten várakozik. Úgy tűnik, hogy sógoromnak vissza-visszatérő szívproblémái vannak. Közel 10 órányi vesztegelést követően -közben azért pár percnyi vizsgálat is akadt- azzal engedik útjára, hogy most minden rendben van, de kérjen időpontot alaposabb kivizsgálásra a kardiológiára. Felhívják a figyelmét, hogy legyen türelemmel, mert mostanában nem lesz dátum. Az király! Megnyugodtunk. Ja nem. :-(
Telefonom csörög, a vonal végén a kedvenc „bababoltom”, ahonnan a keresztgyermekeimnek már sok szépséget vásároltam. Arról tájékoztatnak, hogy nyertem és választhatok egy ajándékot. Menni fog.
December 9. Édesanyám betölti a 70.életévét. Az eredeti terv nem jött össze, miszerint Üllőn tartunk meglepetés bulit neki, mert én megállás nélkül dolgozom. Sokat kesergek emiatt, de Ő vigasztal azzal, hogy számára a legnagyobb ajándék, ha itt vagyok és az, hogy szerethetjük egymást. Megállapodunk, hogy még legalább 30 évig „kitartunk”. Hisszük. Késő délután érek haza a szombati munkából. A kapuban tárt karokkal vár és én hosszan, erősen ölelem, majd átnyújtom apró ajándékomat, s mivel vasárnap is megyek hajnalban, ezért gyorsan bebújunk a meleg ágyikóba és ott nevetgélünk, csokizunk még egy ideig, mielőtt álomba szenderülünk. Amikor felkelek és belebújok a papucsomba, hirtelen nem tudom, mi csörög-zörög, hát a csokipapírok landoltak oda. :-)
Napokon át ónos szitálással köszöntenek ránk a hajnalok, a közútkezelő sehol, mert elmondásuk szerint nem kaptak utasítást, hogy tenniük kéne valamit. Nagyszerű.
December 13-án egy havi eső hullik, 25 órán át kitartóan hullik alá. Hajnal 1órától a nappaliból hallgatom, nem tudok aludni, kint üldögélek és teázom. Fél 2-től Anyus is csatlakozik. Alig állok a lábamon, 11napja szüntelenül húzzuk az igát (és még hol a vége!). Az egyik fontos fűszer beszállítónk jön látogatóba, beszél hozzám, hallom is, de csak ennyi! Átfolynak rajtam a szavai.
A feszített tempó közepette, azért eszembe jut, hogy az üzemben a lányok rajonganak a csokis islerért, amit Zalaegerszegen csak egy helyütt készítenek. Megkérem a kereskedelmi vezetőt, hogy vásárolja meg a pékség teljes készletét. Így is lesz. Jókedvre derülnek mindahányan. Új kiszerelés/csomagolás ötleteim támadnak több termékkel kapcsolatban, kipróbáljuk, osztatlan sikert arat a partnereink körében is. Ezek visznek előre!
December 15. Az egyik munkatárs tévesen szerszámozza fel a csomagológépet, fülsértő zaj, több alkatrész megrongálódik, megállunk. :-( Összeomlik minden? Nem. Pánikot észlelek a dolgozók körében, emiatt próbálok én higgadtságot magamra erőltetni. Behozatom a régi csomagológépet és beállok én is, csomagolni, címkézni. Csak arra koncentrálok, hogy meg kell oldanunk a hajnali kiadást. Közben nyugtatom a zokogókat és telefonálok Pakodra az egyik kollégánknak. Azonnal nem sikerül kapcsolatot létesítenem vele, hiszen hajnal 5 órát alig haladtuk el, ők fél 8-ra járnak, de 6 órakor visszahív és jön, szereli szét a gépet és intézkedik. Fél szemmel nézem Őt és minden rezdüléséből következtetéseket vonok le… Nem kérdezem meg, mert a hangulat pattanásig feszült, inkább irányítom a munkát, ezzel is oldva a …. Talán semmit sem oldok, de haladnunk kell, az teljesül. Közben a régi géphez is matekozom a csomagolóanyag mennyiségét, van e akkora készletünk, ami kiszolgál minket a szilveszteri időszakban, ha nem sikerülne…ki se mondjuk! Rohangálok, mint pók a falon, ver a víz, bár nincs meleg, zakatol a szívem, hallom a füleimben a vér áramlását… Megoldódik a probléma! Minden rendben. A gép újraindul és megfelelően működik. Picit meghaltunk, de vége! Egy órával később, amikor már ki merek engedni, könnyekben török ki. Végül elfogynak a könnyeim, megkönnyebbülést érzek.
Napok óta, pirkadatkor, ugyanott a baltavári hegyen, 40-50 őz és szarvas álldogál. Szemet gyönyörködtető látvány.
December 17-én vasárnap, amint hajnalban haladok az üzembe, sószóró autót érek utol. Teljesen száraz minden, semmilyen csapadékot nem jeleznek és nem is esik semmilyen, de szórni kell. Biztosan van ebben is logika, csak nekem magas ez.
Annust újfent a 3 napos láz gyötri, sógorom erősen köhög és az orrjáratai sem üresek. :-( Egy-két nap elteltével kiderül, hogy koronavírus kínozza. Szerencsére könnyen viseli, a hét közepén már enyhülnek a tünetei. Szerencsétlenség azonban, hogy valószínűleg Annus is megfertőződött. Egy napja szabadult a perzselő láz fogságából, most megint 40 Celisus fölötti hőmérsékletű a teste. :-( December 23-án reggel mentőt kell hívni hozzá, kihűlés fenyegeti. :-( :-( :-( Ennyit a közös Karácsonyról! A mentőorvosnők szakszerűen ellátják a gyengélkedőt, nem szállítják egyelőre kórházba. Azt mondják, ott rosszabb állapotba kerülne. Csillapítsák továbbra is a hőjét, s amennyiben vasárnapig nincsen komolyabb előrelépés, akkor menjenek gyógyintézetbe. Mindezek közepette Minikém hangulatára nem lehet panasz. Hősiesen állja a sarat és azokban a rövid időszakokban, amikor enyhül a forróság és nem emészti, akkor huncutkodik :-) , ezzel is erőt ad az érte aggódóknak, mindannyiunknak. Apukám elindul hozzánk és együtt „átmegyünk” Zalakoppányba, bolondos barátnőmhöz és családjához. Almás-vaníliás-fehércsokis máktortát és rókás festményt kapunk. Bánatosan üldögélünk mindhárman a nappaliban, a Szentestét megelőzően, gondolataink a Picinél járnak. Másnap reggel Húgom hív, s jelzi Annus az elmúlt nap teljes hosszában kiválóan volt, így mindannyian útra kelnek és velünk/nálunk karácsonyoznak, az eredeti terv szerint. És még mondja valaki, hogy csodák nem léteznek? Annusom álmélkodva nézi a karácsonyfákat, különösen a 3 kisebbet, amit neki öltöztettünk ünneplőbe. Aztán ámulata lankad és tettekbe csap át. Belekezd a fák levetkőztetésébe. :-) :-) :-) Néhány dísz összetörik. Végül úgy döntünk, csak a fák, felső harmadában hagyjuk fent a díszeket, ahová már Pöttöm Pannám nem ér fel. Elég furán virítanak így, de garantáltan nevetésben törünk ki, amikor arra téved a szemünk. :-)
„Mondják, valahányszor az idő közelg,
Melyben Urunk születését ünnepeljük,
Egész éjjel zeng e hajnal-madár;
S hogy akkor egy se mer mozdulni szellem;
Az éj ártalmatlan; planéta nem ver,
Tündér nem igéz, nem bűvöl boszorkány,
Oly üdvös, oly szentelt azon idő.”
(William Shakespeare-Hamlet)
Két ünnep között Húgom és Minikém nálunk maradnak, négyesben töltjük a napokat, illetve én csak a délutánokat, mert dolgozom. Szavakba nem is önthető ez az összetartozás! Sógorom az év utolsó napjaira tér vissza a fővárosból. Szilveszterkor már ebédidő után petárdáznak, a kutyák szenvednek, Vilmos hangosan sír :-( , este pedig tisztázatlan körülmények között megrágja Anyukám kezeit. :-( :-( Minden csupa vér, a kezei felismerhetetlenek. :-( Villámgyorsan kimossuk, fertőtlenítjük a kismillió sebet, de kötszert nem találunk. Sógorom kiugrik az ablakon és az autójához siet, ahonnan behozza az elsősegély ládát. Hidegvérrel kezelem a helyzetet, miközben remeg a gyomrom. Nagy fájdalmai vannak Anyusnak, a kezeit képtelen használni, én őrzöm álmát, figyelem, hogy nem lázasodik e be. Aztán egész éjjel, a paplan alatt zokogok. Rémképek gyötörnek, annyira csúnya sérüléseket szenvedett. Később igyekszem megnyugtatni magam, arra gondolok, hogy a vékony bőre hamar bevérzik és a gyenge csontjai könnyen bedagadnak és eldeformálódnak, ezért tűnik vészesnek az egész, de minden rendben lesz. Az óévi utolsó imádságomban azt kívánom, hogy ne essék baja, mindent nekem kelljen viselnem helyette!!!
„Szilveszter délutánjára, a szokásos év végi körtelefonálás és újévi üdvözlés alkalmából kiderült, hogy a kedves ismerősökkel, nemkülönben a barátokkal és távolabbi családtagokkal egy kis baj van. Nem betegek éppen, csak egy kis fájdalmat éreznek a fülükben – szóra sem érdemes-, kiújult az a három évvel ezelőtti reumaféléjük, amely egyébként tavaly szilvesztertájban is hasogatta keresztcsontjukat, de aztán elmúlt. Mathilddal sincsen semmi baj, jelentette a telefon, csak úgy érzi, mintha a fejbőre fájna, s nem tudja merőlegesen, kilencvenfokos szögben a mennyezetre szögezni tekintetét, ami a kezdődő influenza biztos jele. Ernő ͈érez valamit a karjában”, például nem bírja jobb kézzel megfogni a bal fülét, rögtön szédülést érez, és a nyelve is lepedékes lesz ilyenkor. ͈Hát ne fogja meg!”- mondtam cinikusan, a telefonba, mire Irma kissé meg is sértődött, s jelentette, hogy minden étkezés után heves, tüzes fájdalmat érez a gyomrában, mely később kisugárzik a belekre és a felső combokra is. Ez így tartott, ütemes ismétlődésekkel, estig. Akkor már meglehetősen tisztán kialakult a kórkép, hogy mindenki otthon maradt, vagy ͈legszűkebb körben marad”, mert nem érzi jól magát… ͈Mindenki” alatt persze csak ismerőseim sugárkörébe tartozó pácienseket értem; de ezek a betegek, a maguk részéről, újabb és újabb betegekről adtak hírt; s hólabdarendszerrel következtetve az összes közeli és távoli ismerősök múló rosszullétére, azt lehetet hinni, hogy Budapest vendéglő- és szórakozóhelyei üresek maradnak ezen a dáridós éjszakán. Ha ez nem következett be annak, a minden-mindegy-szemléletnek a számlájára írhatjuk, mely ennek a különös ernyesztő esztendővégnek utolsó órájában a fanyalgókat végül arra késztette, hogy egy éjszakára suttba dobják a múló rosszullét összes tüneteit, utolsó perceben fájós tagjaikra öltsék az estélyi ruhát, s mégis elvonuljanak abba a kávéházba, mely az egész reménytelen telet ennek az estének a jövedelemtöbbletétől remélte egyensúlyba hozni… Állítólag volt valamilyen szilveszteri hangulat ebben az esztendőben is Budapesten- egyes divatos éjszakai helyeken a kedv a magasba szökött, de a lózung alacsony maradt. A város mulatott, de úgy, mint aki gyorsan egy utolsót mulat, mielőtt szanatóriumba vonul, vagy elkezdi különös ͈büntetése kitöltését”. Ez a különös büntetés, amelyre mindannyian elítéltettünk, az új esztendő, melyet mégiscsak át kell élnünk, meg kell nyernünk, mint egy komplikált és bizonytalan kimenetelű pert, talán az életünk döntő perét. Alaposan össze kell szedni hozzá magunkat, edzeni kell idegeinket, mert fejünk szédül, reflexeink bágyadtak, vérnyomásunk magas. Az egész város vérnyomása magas. […]
Nincs komoly bajunk, csak zúg a fülünk, száztízes a pulzusunk, s kedvünk lenne egy időre szanatóriumba feküdni. Aki ezt nem vallja be, az csal.
De legtöbben bevallják. Valamilyen új morbus ez, évről évre általánosabban, járványszerűbben lép fel az esztendő vége felé. Az ember iparkodik egyensúlyban maradni, mondják a betegek, kérlek, az ember nem veszti el rögtön a fejét, szorosabbra húzza a nadrágszíjat. Majd csak megy valahogy… Hát megy; csak egy kis fejfájás kíséri.
[…]
Ezt az évről évre ismétlődő szilveszteri indiszpozíciót igazán nem az elsejei gondok váltják ki; hová is jutnánk különben, minden elsején?... Nem, az idegeknek ez a sztrájkja, a szervezetnek ez az ellenkezése, demonstráció az egész esztendő mérlege ellene. A homály sűrűbb, mint tavaly ilyenkor volt, a készletek soványabbak, a tartalékok lassan kimerülnek. Az ember nem fekszik ágyba, csak körülnéz szilveszter este, s valahogy nincs kedve mulatni. Nem beteg, szó sincs róla, csak nem érzi olyan egészen biztosnak magát. Fej? Szív? Epe? Dehogy. Az egész.
[…]
A beteg elrebegi a szokásos újesztendei fogadalmakat, kezelőorvosának megígéri, hogy egészségesebben él a jövőben, de titokban tudja, hogy nem erről van szó. Lehetne segíteni rajta, s lehetne baját gyógyítani- csak a konzultálást máshol, sokkal messzebb kellene elkezdeni. Rendben van, kevesebbet dohányzik, korábban fekszik, de ha egyszer soha nem tudja, mire ébred?...”
(Márai Sándor, Szilveszteri betegek)
Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: ablaktábla = kívülről védi az ablakot és a házat a fénytől, betöréstől. Rendszerint fából, később vasból készült. dalma = a töltött káposzta játékos, népi megnevezése.
Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: ablaktábla = kívülről védi az ablakot és a házat a fénytől, betöréstől. Rendszerint fából, később vasból készült. dalma = a töltött káposzta játékos, népi megnevezése.
![]() |
Cserépkuckós Orsi és Norbi legújabb lenyűgöző baglyai a konyhánkban (https://www.facebook.com/cserepkucko) |
![]() |
Citrom tart a Teleszel Desszertműhelyből, Keszthelyről (Bem u.25.) Keressétek, szeressétek! (https://www.facebook.com/profile.php?id=61553720833035) |
![]() |
Téli táj I. (barátnőm felvétele) |
![]() |
Édesanyámnak születésnapjára, Húgomék rózsákat küldettek, azokból ez az egyik I. |
![]() |
Árvíz Budapesten I. (Édesapám unokanővérének felvétele) |
![]() |
Egyik karácsonyfánk az ötből :-) |
![]() |
Ulakcsai nagymamám, aki december 24-én született, egy régi felvételen |
![]() |
Emberpár Fonyódon (barátnőm felvétele) |
![]() |
Almás-vaníliás-fehércsokis máktorta, barátnőm fenséges ajándéka |
![]() |
Bethesda Gyermekkórház mézeskalácsház, Adventi fényfestés (kép a kórház FB oldaláról) |
![]() |
Az elmaradhatatlan mézeskalácsok, amelyek most is barátnőm kiválóságát tükrözik, az Ő felvételén (https://www.gingerland.hu/search/label/Christmas%20Cookies) |
![]() |
A zalaistvándi réten (munkatársnőm felvétele) |
![]() |
Gesztenye tart a Teleszel Desszertműhelyből, Keszthelyről (Bem u.25.) Keressétek, szeressétek! (https://www.facebook.com/profile.php?id=61553720833035) |
![]() |
Tél Üllőn (Húgom felvétele) |
![]() |
Munkatársnőm karácsonyfája és felvétele |
![]() |
Édesanyámnak születésnapjára, Húgomék rózsákat küldettek, azokból ez az egyik II. |
![]() |
Árvíz Budapesten II. (Édesapám unokanővérének felvétele) |
![]() |
Belga csokis-vaníliás torta a Teleszel Desszertműhelyből, Keszthelyről (Bem u.25.) Keressétek és szeressétek! (https://www.facebook.com/profile.php?id=61553720833035) |
![]() |
Téli táj II. (barátnőm felvétele) |
![]() |
A madáretető "haszna" barátnőméknél Zalakoppányban, az Ő felvételén |
![]() |
Ünneplőbe öltöztetett ablak kolléganőméknél Zalaistvándon, az Ő felvételén |