Kerek Zöld porta: Disznótor hava (november)

„A reggel csendes volt, kicsit ködös, de a fák levelei között élesedő világosság ígérgette a későbbi fényességét. A laza felhőket még a hajnal hagyta a kertek felett, hogy foga ne legyen a hidegnek, mert még nem volt itt az ideje.
A kémények ímmel-ámmal füstölögni kezdenek, s a füst úgy megy felfelé, mint Ábelé annak idején, jelezve a jó időt és a jó embereket. Nincs itt semmi baj, de nem is lehet, mert az égi naptárban erre a napra általában ragyogó szomorúság van előírva: közeli ragyogás és távoli szomorúság. Mindenszentek napja ez, amelynek ragyogása átvilágít a holnapba, a tenyerébe hajtott arcú, örök másnapba, a Halottak napjába.
De ez a nap még Mindenszentek napja, s az öregasszony körülnéz az őszirózsák között, amelyekből koszorú lesz. Szép, na! Fehérek, lilák, halványak és elmosódott színűek, mert az őszi nap bágyadt festékes ládájában már csak ilyen színek vannak.
Az öregasszony már le is hajol a nagy ollóval, amikor megkattan a kiskertajtó kilincse és udvariasan vakkant kettőt-hármat a kutya - mondván, hogy ismerős érkezett. Az öregasszony kiegyenesedik és arca megváltozik. A suszter. Csak nem a cipőket hozta meg?
- Jó reggelt... - mondja a mester kissé körülénekelve a kellemetlen benyomást -, jó reggelt, komámasszony, ugye nem várt?
- Hát... bizony... jó reggelt! (A filoxera essen a komába, ennek pénz kell...) De menjünk be.
És mennek befelé szótlanul, mert a mester arra gondol, hogy idő előtt jött a cipőkkel, de kell a pénz mindenáron, az öregasszony meg összeadja a sublód pénztartalmát, ami nincs a cipő árához szabva ... de hát ki gondol ilyesmire?
- Tessék csak kerülni, ámbár...
A mester bontogatja a papírt s az új cipő vadonat bőrszaga hessegeti a sublód elégedetlenségét. Szépek a cipők, de még lehetnek szűkek is, amikor vissza lehet adni őket pár napra... De a cipők egyáltalán nem szűkek. Az öregasszony nézi lábán a cipőket..., hát most mit csináljon? Ő ugyan adós nem marad senki fiának, a komának meg éppenséggel nem, azért átszalad a szomszédba és leküldi a szomszéd lányát a sógorasszonyhoz, aki éppen tartozik, és sokkal tartozik, a házát is ő mentette meg az árveréstől, de ezt a suszternek nem kell tudni. Családi dolgok ezek...
Pálinkát ad tehát a komának és szóval tartja, mert hiszen a pénz pár perc alatt itt lesz. Majd a konyhában átveszi és kész. Egészen felvidult és a hangos beszélgetésben nem is hallották az ajtónyílást, a szomszédlány már be is penderedett. Zihálva és kipirulva.
- Azt izeni a Lidi néni, hogy akinek nincs pénze, az ne csináltasson új cipőt…
Ez volt az a pillanat, amikor a légy zizegését is megszokás hallani, de nem volt már légy s a csend nagyobb lett, mint a mennydörgés. Ilyen szégyen! Az öregasszony belesárgult, a koma vette a kalapját.
- Hát, ha így van, akkor talán az ünnepek után... és zörögve hajtogatta össze a csomagolópapírt.
- Holnap reggel! Holnap reggel küldhet a pénzért, mert kirakatom a házából ezt a rongyost, ha nem fizet. Te meg elmehetsz! - csattant a lányra.
A mestert kikísérte a kapuig s a szótlanság nyúlósan úszott mellettük.
- Holnap reggel - nyögte a parolázásnál -, aztán ugye komámuram nem beszélünk róla?...
A mester szeme gyanúsan villogott s ezért lesütötte, míg a kezét a szívére tette.
- Bennem meg lehet bízni.
Az öregasszony meg-megállt a hajlongásban és nézett a semmibe.
- Hát ez a Lidi tisztára megbolondult. Meg nem látom többet, ha keresztül esek rajta, akkor se... ámbár, hogy én is miket mondtam?
A dél egyszer csak rászállt a világra. Ezt mondta az árnyékok óramutatója, ezt mondta a harang és ezt zümmögték a lábasok is.
Az öregasszony lassan megebédel, elmosogat, tesz-vesz, öltözködik s az ablakhoz ülve, szemét néha be is hunyja, ám lehet, hogy nem alszik.
- A nehézség ebbe a suszterbe, még ha a komám is.
Alkonyodott már, amikor a koszorúkat a karjára vette. A virágok halódtak már és szomorú illatuk rálapult a fekete ruhára, ámbár az új cipőkben jól esett a járás.
- De hát miért is nem volt otthon pénzem? Ezen múlott az egész..., halogattam a tinó eladását, aztán ez lett a vége.
A temetőkapu tárva, nyitva, s a temetőben szétárad az őszi lomb, erjedő avar, kakukkfű és gyertyák viaszának nehéz illata. Később megkondul a kápolna kisharangja és örvendezve a látogatottságnak ujjongva táncol az alkonyi nap aranyán. Azután zsongani kezd a litánia, hömpölyögve, mint az áradás s mire vége van, kinyílott már a szeme a gyertyák lángjának is. Lement a nap.
Az est hűvös és párás; a bárányfelhők betolongtak a sötétség aklába és susogni kezd a temető avarja a hazatérő lábak alatt.
Az öregasszony gyertyái alig pillognak már, s amikor az utolsó is lobbot vet, mielőtt hanyatt vágná magát a sötétségbe, még egyszer megsimogatja a keresztet, térdet hajt és elindul hazafelé. Kezében a kereszt érintése, lába alatt a temetőföld, szívében az emlékek hantja, lassan ballag, mert egész élete ott ballag mögötte, és csak a nagykeresztnél ocsúdik fel, mert már csak itt ég egy szál kis gyertya az egész temetőben. A kereszt előtt összeroskadt fekete halom. Bólongató fekete kendő, aki mindenre azt mondja már: igen Uram, igen, igen, de azért sírok még egy kicsit Uram, mert anya vagyok...
Az öregasszony csendesen megáll és megállnak vele az emlékek is, s az öregasszony szeme csupa könny.
- Lidi!
Aztán odamegy és felemeli a másikat a fekete földről.
- Gyere haza Lidi, mert összefázol.
A másik csak ráborul, még egy pillantás a gyertya lángjába és mindenbe, ami mögötte van és összeölelkezve elindulnak hazafelé.
Susog az avar. Lobog a kis gyertya, s már csak a kereszt kitárt karja látszik a mindenszenteki temetőben.”
(Fekete István, Egy nap (1951))

   Elindítom a fűtést. Hidegek a napok, nem halaszthatjuk tovább.
   Minden héten gyűjtjük a kollégákkal a kartonpapírt, mindenki behozza az irodámba és amikor már mozdulni sem lehet, kihordom az autó csomagtartójába, majd Anyukámmal széthordjuk a szomszédoknak. Apró segítség a fűtéshez.
   Végre-valahára a főtt krumplin kívül mást is ehetek. Izgalmas, mert eléggé morog a hasam, ami érthető, hiszen három hete nem kapott normális ételt. Remélem, hogy nem kell a sprintet majd felelevenítenem! :-)
   A szomszéd átdob hozzánk egy nála haldokló macskát, mondván tőlünk ugrott át, miután Vili kutyánkkal vitáztak és élt még ugyan, de neki mi köze van hozzá… Lehet, hogy épp a magas kerítésen való áthajítástól múlt ki szegényem, mert reggelre bizony kimúlt és mi, Anyussal, végső nyugalomra helyeztük. Nem minősíteném a cselekedetet. :-(
   Annuskám elkezdett forogni, ha leteszik a hátára, befordul az oldalára. Úgy tűnik az oldalán szeret a legjobban, ebben is hasonlít rám, Számtalan szebbnél szebb jelzős szerkezetet aggatnak a szülei, nagyszülei és jómagam is rá, mint például: Mütyi, maceszgombócArtúr, miniatűr kakizsákocska, minipufi, Döndi, toka Rozi, elégedett Döbrögi, gatyás kuvik, minibandita, Pipi.
   Egész hétvégén erősen fúj a szél, pedig idén utoljára lenyírnám még a füvet. Szombaton lenyomunk egy műszakot két kollégámmal, füstölni kell.
   Anyus: „Már itt is voltak az érintésvédők.” Még jó, hogy léteznek! :-) Ugyanezen a napon a kedvenc szomszédasszonyunk, 13db kókuszkockát hoz, amit ugyan nem hiánytalanul, de jelentős számban betömünk.
   Annusnál egy rutin ellenőrzés alkalmával, szív problémát diagnosztizálnak. :-( Amint jön a hír, otthagyom a munkámat és rohanok haza, hogy hívhassam a Húgomat és megnyugtathassam. Nem sok ilyen embert próbáló feladatom akadt eddig, különösen, hogy engem is felzaklat a hír, zokogok egész úton, amíg hazaérek. Végül néhány óra beszélgetés után, már nevetgélni is tudunk és reménnyel tekintünk a jövőbe. Három hét múlva kontroll. Végeláthatatlan napok következnek.
   Bolondos barátosnőm másnap bejön, hogy megölelhessen ebben a nehéz, várakozással teli időszakban. Sokat jelent. Egy-két nappal később felkér, hogy legyek a pocakjában növekvő 3.életnek, Ákosnak, akit Zsöminek becézünk a Tündérkeresztanyja. Torok összeszorul és már nincs is idő lenyelni, előtörnek a könnyek. :-)
   Hétvégén beugrunk Zalaegerszegre vásárolni, visszafelé az egyik tisztáson 17 szarvasból álló rudli „nyargal”. Gyönyörű látvány. Végre süt a Nap, így ebéd után lenyírom a füvet. Jó kimozdulni a házból és a szabadban lenni.
   Kihívjuk az állatorvost Vilmos házőrzőnkhöz, mert a nyakán lévő daganat hétről hétre újra megtelik vérrel és szétdurran, aggodalmunk fokozódik. Magával hozza a feleségét is, hosszasan és többször tisztítják és fertőtlenítik a „sebet”, adnak két injekciót is Vilinek, aki hősiesen tűri mindezt.
   Vasárnap az enyém, én ellenőrzöm a munkahelyemen a gépeket, ezért be kell lépnem. Útközben a természetben gyönyörködöm. Látok két rókát kergetőzni a réten, odébb fekete disznók falatoznak a zúzmarás fűből.
   Munkatársnőm kisfiát megműtik, egyedül viszem egész héten az adminisztrációs feladatokat. Pénteken már alig állok a lábamon. :-(
   Napok óta akkora a köd, hogy amikor két piros lámpa tűnik fel előttem, nem tudom eldönteni, hogy a sejtésem szerint közelgő vasúti átjáró fénysorompója e vagy halad előttem egy autó. A második az, de hosszú percek telnek el, mire rájövök, a fény halad előttem. Mást nem is látok a járműből, csak a fényeit.
   Apukám születésnapja lesz hétfőn, de előtte néhány napra eljön hozzánk. Elhalmozzuk mindenféle finomsággal, ajándékkal és számtalan puszival. Szombaton Húgomék is csatlakoznak Annámmal. Szeretnének velünk lenni, együtt ünnepelni. Nem is kívánhatnánk ennél szebbet és jobbat, többet meg pláne nem! Hálásak is vagyunk ezekért a pillanatokért, az együtt töltött időért. Persze a pici van a középpontban, aki megállás nélkül mosolyog, nem zavarja az idegen környezet, a még csak kétszer látott arcunk. Kézről kézre adjuk, mindenki Őt akarja. Indulásuk előtt a fiatalok megríkatnak, amikor felkérnek, hogy legyek a keresztanyja a kislányuknak. Örömkönnyek ezek, de nem apadnak el, amikor az autójuknál pakolásznak, akkor is áradnak. Így történt, hogy ugyanabban a hónapban, kétszer is felkértek. Hm, nem semmi! :-) :-) :-)
   Délután a közelünkben a Kőszegi-hegységben havazik. Ide ne jöjjön!!! Nem akarom ezt. :-(
   Szösszenet. Egy anyuka a kislányának, már nem emlékszem mivel kapcsolatban, de lényegtelen is: Három másodperced van, háromig számolok: 11,9… Mi tagadás, nagymenő! :-)
   Letelt a három hét. Kontroll. Nem enyhültek Annus tünetei :-( , így december 8-án irány a Bethesda Kórház. Újabb két hét nyugtalanság.
   Ha egy üzlet beindul…Anyuka telefonja nem tölt és a laptop töltője is gyengélkedik. A telefont egy nap alatt elintézzük, a laptop töltőjére két hetet kell várnunk.
   Anyukának elveszett néhány foga. :-) Nem tévedés a foga. Vendégművészek, mi úgy hívjuk. :-) Amire emlékszik, hogy fogmosáshoz kivette, megtakarította és onnan nem tudja feleleveníteni a történteket. Először fel sem tűnik neki, még az önkormányzati ülésre is elmegy és ott eszmél rá a helyzetére. Hazalohol. Átkutatjuk a lehetséges és lehetetlen helyeket is, kiöntjük a kukát is, de nem találjuk. Végig járja az útvonalat is, amin ment, bár én mondom neki, hogy szép lenne, ha útközben esett volna ki a szájából és nem vette volna észre. Tiszta ideg, fel, s alá járkál. Én a kezdeti sokk után, röhögök és kérem, tegye ugyanezt Ő is. Ha nem is rögtön, de kisvártatva már Ő is mosolyog, bár nem önfeledten. Másnap előkerülnek a csavargók, mindenki boldog. :-)
   November 27.Meghal Csapó Gábor a vízilabda legendás alakja :-( , ez Advent első vasárnapja is.
   Csípős fásgereben, olvasom egy oldalon. Mi??? Ez egy gomba, de úgy néz ki, mint egy süti.
   Erősen megfázom, így a hétvégén lustizunk, képkeretekbe rendezgetünk fotókat, halakat falatozunk, barátnőmtől kapott keksztekercset csipegetünk, teázunk, kint süt a Nap, bár hideg az idő, bennünk mosolyog.

Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: szuszék = Más nevén ácsolt láda. Nem összekeverendő a tulipános ládával. Már a Honfoglalás korában ismert és használt tárgyunk, mely funkcióját tekintve kisbútor, és ácsolással készült (ragasztás, szegelés nélkül). Elsősorban nászajándéknak szánt használati tárgy, melyet különböző módokon díszítettek (faragták, vésték, festették). Színezése természetes anyagokkal, festőnövényekkel történt.