*Karácsonyi üdvözlet*

Minden kedves olvasómnak BOLDOG KARÁCSONYT kívánok!

"Feketén készülődött a karácsony. Reggel óta szünet nélkül csorgott az eső, s a kisváros csatakos utcáin hideg köd tapadt a házfalakhoz. Az emberek föltűrt gallérral, morcosan siettek, s ázott, ócska ruháikban még soványabbaknak és éhesebbeknek látszottak, mint máskor.
A rendőrség épületében rosszkedvű homály uralkodott. A főnök indulatosan csapkodta az ajtókat egész nap, s az írnok behúzott nyakkal hajolt az asztala fölé, csak lopva mert néha a faliórára pislogni. Iszonyú lassan mászott az idő.
Öt perccel négy előtt a főnök kilépett a belső irodából. Kabát volt rajta és kalap.
- Kimegyek levegőzni, Krájnik - mordult rá az írnokra. - ha ötig nem jövök vissza, hazamehet. Jelentés?
A sovány írnok buzgó igyekezettel szökött fel székéről.
- Semmi fontos főnök úr. Az öreg Garami két hete nem jelentkezett...
A hatalmas rendőrfőnök hangja úgy csattant a nyaka közé, mint a mennydörgés.
- És ezt csak most jelenti? Behozatni a vén bitangot! Büntetőcellába vele! Tán azt hiszi a vén semmirevaló, hogy amiért törvényszéki bíró volt annak idején, most nem kell engedelmeskedjék a törvénynek? Majd megtanítjuk! Ahelyett, hogy hálás lenne, amiért kiengedték a munkatáborból, s megúszta annyival, hogy hetenként egyszer jelentkeznie kell! Most már az is sok neki! Mihelyt bejön a járőr, küldje ki utána! Érti?
- Igenis - hebegte az írnok, s a főnök haragtól fújtatva kidübörgött az irodából.
Az ajtót döngve csapta be maga után.
Kint esett az eső. A hatalmas úr föltűrte kabátján a gallért, s lassú léptekkel megindult az utcán. A ködszagú, nyirkos levegő jólesett, s ahogy zsebre dugott kezekkel, maga elé bámulva haladt, megpróbált nem gondolni semmire. Arra sem, hogy karácsony van. A múltra sem. Semmire. De a léptei súlyosak voltak, s vállait valami nyomta láthatatlanul.
Ázott kis olcsó ruhában sovány leányka haladt előtte az utcán, vállán karácsonyfát cipelt.
Alig lehetett több tíz esztendősnél. Nagy volt számára a fenyő, s nehéz, alig vonszolta magát alatta. Harisnyátlan, vörösre fázott lábán, nagy elnyűtt munkásbakancsot viselt.
Időnként megállt, letette a fát, és kékre fagyott kezeit szájához emelte. A rendőrfőnök lassan utolérte, és megállt mellette.
- Kinek viszed azt a fát? - kérdezte haragosan.
A leányka ijedt szemekkel nézett föl reá. Szemei kékek voltak és nagyok.
- Haza, nagyapóhoz rebegte félénken. - Nagyapó beteg. A temető szélén vágtam. Nem szabad?
- Miért ne lenne szabad... - morogta a főnök bosszúsan.
Valami furcsa, megmagyarázhatatlan érzés fogta el, ahogy azokba a kék szemekbe nézett.
- Hol laktok?
-A Rigó utcában.
A hatalmas ember körülnézett. Üres volt az utca, és félig már sötét. Hirtelen lehajolt és megmarkolta a fát.
- Majd én viszem - dünnyögte valami furcsa szégyenkezéssel a hangjában - nehéz neked.
A kislány ámulva nézett föl reá, a szeme ragyogott.
- Milyen jó ember maga!
- Gyere! - morogta a főnök, és megindult a Rigó utca felé, vállán a fenyővel. Szó nem esett közöttük egész úton. Egy ház előtt a leányka megállt.
- Itt lakunk - mondta - hátul...
A főnök is megállt, és a fenyőt letette maga mellé a falnak támasztva. Szótlanul nézték egymást egy pillanatig.
- Köszönöm, hogy olyan jó volt... - kezdte a leányka bizonytalanul, de a rendőrfőnök legyintett. Szinte gorombán mondta:
- Ne köszönj semmit. Csak emlékeztettél valakire, ennyi az egész. Nekem is volt egyszer egy kislányom, olyan, mint te...
A goromba hang furcsán ellágyult, s a leányka csodálkozva nézett föl a nagy erős emberre.
- Hol van most?
- Meghalt.
Csönd volt a szó után, mély és sötét csönd. csak az esőt lehetett hallani, ahogy alácsorgott a háztetőről.
- Akkor az égben van - szólalt meg a kislány tárgyilagosan.
- Ott van az én apukám is, meg anyukám is. Biztosan együtt vannak ott most, és az ő kislányuk, a maga kislánya ott fönt... Nem jön be? - kérdezte hirtelen. – nagyapó örvendene, s én is...
Segíthetne nekem földíszíteni a karácsonyfát... Aztán énekelnénk egy kicsit, ahogy karácsonykor szokás...
A nagydarab ember lehajtotta a fejét, és egy pillanatra félrefordult. Mintha egy könnycseppet törölt volna ki a szeméből.
Aztán lehajolt a fenyőfáért.
- Gyerünk hát! - mondta, és a hangja furcsa volt, mély és halk, és egészen más, mint azelőtt...
A leányka kinyitotta a kaput, és előrement. Megkerülték a házat.
- Még azt sem tudom, hogy mi a neved - szólalt meg a rendőrfőnök, mikor a hátsó ajtóhoz értek.
- Angyalka - felelte a kislány, és kezét rátette a kopott kilincsre.
- Így szólítanak az emberek. Egyébként Rozi a nevem, csúnya név, ugye? Legyünk csöndesen, hátha nagyapó alszik...
Óvatosan kinyitotta az ajtót és belesett. - Jöjjön! - suttogta halkan. Aztán elakadt a szava és egy pillanatig döbbenve nézett.
- Valami baj van? Beteg talán? A rendőrfőnök halálos sápadt volt, és reszketett. S a szemei... a szemei olyanok voltak, mint aki kísértetet lát.
- Beteg? - ismételte meg a leányka ijedten a kérdést. A rendőrfőnök megrázta a fejét, és szótlanul belépett a nyitott ajtón, vállán a karácsonyfával. A szegényesen berendezett szűk kis szobában egy árva villanykörte égett, fénye hideg volt és kietlen. A szoba sarkában ócska vaságyon, fehér hajú, sovány öregember aludt a falnak fordulva.
A főnök odatámasztotta a fenyőfát a fal mellé.
- Nincs tűzrevalótok, - kérdezte dörmögve, és állával a sarokban álló pléhkályha felé bökött. A leányka betette az ajtót.
- Van egy kevés, de takarékoskodni kell vele - súgta. A szekrény alól előhúzott egy fából készült karácsonyfatalpat, és az asztalra tette.
- Ide tesszük a karácsonyfát, jó?
A főnök föltette a fenyőfát a talpra. A leányka kinyitotta a szekrényt, és elővett egy papírdobozt.
- Amíg nagyapó alszik, földíszítjük a fát - súgta és odatette a dobozt az asztalra. Használt karácsonyfadísz volt benne. A szekrényajtó nyikorgására az öregember ott az ágyon megmozdult, köhögni kezdett, majd nehézkesen átfordult a másik oldalára. Szemei lassan megnyíltak és keresve tapogatták végig a szobát. Aztán megakadtak a rendőrfőnökön és nem mozdultak többet.
Nagyapó - újságolta a kislány lelkendezve - ez a jó bácsi segített nekem hazahozni a fát!
Nagyon jó bácsi, nagyapó, neki is van egy leánykája fönt az égben, ahol anyuék vannak, és én behívtam, hogy legyen velünk karácsony estéjén... Ugye jól tettem nagyapó?
- Jól tetted, Angyalka - felelte az öregember halkan, anélkül, hogy levette volna szemét a rendőrfőnök arcáról. - tessék leülni rendőrfőnök úr...
Köhögés rázta meg, görcsös, csúnya köhögés.
A rendőrfőnök néhány pillanatig döbbenve nézte hamuszürke arccal. Aztán lassan odament az ágyhoz.
- Nem tudtuk, hogy beteg, Garami úr - mondta halkan. - Hívatott orvost?
A volt törvényszéki bíró megrázta a fejét a gyűrött párnákon.
Kár nekem az orvos - hörögte - tudom én azt. Az idő eltelt fölöttem. Mindannyiunk fölött eltelik egyszer.
Ebben az egyben nincs különbség közöttünk...
A köhögés miatt alig lehetett megérteni a szavait. A rendőrfőnök lassan leült az ágy melletti székre és arcát a tenyereibe hajtotta. Csönd volt, csak a beteg ziháló hörgése hallatszott, s az ezüstpapír-láncocskák halk nesze, ahogy a kislány ott az asztal mellett egymás után aggatta őket a karácsonyfára.
- Három gyertyavégem is van még! - szólalt meg boldog, csilingelő hangon, mikor befejezte a díszítést.
- Csak átszaladok Sánta nénihez gyufáért, s aztán boldog karácsony lesz, és énekelünk!
Alig csukódott be az ajtó, a beteg megszólalt megint. Rekedten, akadozva:
- Meghalni... nem rossz... az olyannak, mint én vagyok... csak... azt tudnám...Angyalkával mi lesz? Mi lehet belőle a maguk világában... rendőrfőnök úr? ... Az Angyalkákból?...
A rendőrfőnök néhány percig hallgatott. Amikor megszólalt a hangja komoly volt és szelíd:
- Nekem is volt egy leánykám - mondta. Angyalkának hívtuk őt is. Ekkora volt éppen, amikor... amikor meghalt. A háború vitte el...
- Sok mindent elvitt a háború - felelte a beteg.
- A családomat - mondta a főnök, és a hangja keserű volt.
- Az enyémet is... csak ő maradt. Angyalka. Kinek maradt? - tette hozzá a kérdést zihálva. - nekem, aki elmegyek?...
Aztán csönd volt a két magányos ember körül a szobában. Az emlékek árnyéka ránehezedett a csöndre, sötét, fekete, vérbe fagyott árnyékok, s az asztal közepén álló árva kis karácsonyfán didergett az ócska ezüstdísz. Könnyű, futó léptek hallatszottak kint, s a rendőrfőnök hirtelen fölkapta a fejét.
- Miatta ne aggódjon, Garami úr - mondta sebesen, s a hangja rekedt volt és fojtott.
- Angyalka az én leányom lesz, örökbe fogadom...
Az ajtó megnyílt.
- Itt a gyufa! - csilingelte örömtől lelkesen a kislány.
- Most meggyújtom a gyertyákat, nézzék!
A csöndben hallani lehetett a gyufa sercegését. Az öregember feje lassan megmozdult, s egy kép felé fordult a falon. Katonatisztet ábrázolt a kép.
- Ez volt az apja - motyogta halkan.
- A rendőrfőnök ránézett a képre, aztán lehajtotta a fejét.
- Magának ellensége volt... - suttogta a beteg lázas szája.
A három kis gyertyacsonk apró, sárga lánggal égett a karácsonyfán.
Félénk, szomorú kis lángok voltak, de égtek mégis.
- Most énekeljünk! - szólalt meg a kislány a karácsonyfa mellett.
A rendőrfőnök fölállt.
- Kezdd el, Angyalka! - mondta szelíden.
Mikor a rendőrjárőr durván berúgta a Garami-lakás ajtaját, döbbenve torpant meg a küszöbön.
A hatalmas és félelmetes rendőrfőnök ott állt összetett kezekkel egy olcsó kis karácsonyfa előtt, mellette egy vézna, csillogó szemű leányka, és együtt énekelték a karácsonyi dalt. Az ének elakadt, a leányka szeme nagyra nyílt, ijedtre, az egyenruhák gombjai hidegen csillogtak.
- Tegyétek be az ajtót! - mordult rá a rendőrfőnök az őrjáratra. - nem látjátok, hogy karácsony van?
- Aztán intett. - Énekeljetek!
Ezüstös tiszta csengéssel emelkedett föl Angyalka hangja a fűtetlen, szegényes szobából, föl, föl a magasságos ég felé, s néhány pillanatig egyedül szálldosott, mint egy árva, Istenhez menekülő galamb. De aztán lassan, tompán, mintha mély és sötét pincéből jött volna, követni kezdte énekét a férfiak dörmögő hangja is, s a dal hömpölygött, áradt, nőtt, emelkedett, míg végül is egyetlen hatalmas zsoltárrá forrva betöltötte a szobát s az egész sötét, hideg világot.
S a három kis pislákoló gyertyavég fénye szelíden csillant meg a marcona férfiak megkönnyesedő szemeiben. A beteg vénember ott hátul az ágyban lehunyta a szemeit.
Valami mégis megmaradt - suttogta halkan -, az emberi szív.
Köszönöm, Isten..."

(Wass Albert, Angyalka)

Kép az internetről

Disznótor hava (november)

„A reggel csendes volt, kicsit ködös, de a fák levelei között élesedő világosság ígérgette a későbbi fényességét. A laza felhőket még a hajnal hagyta a kertek felett, hogy foga ne legyen a hidegnek, mert még nem volt itt az ideje.
A kémények ímmel-ámmal füstölögni kezdenek, s a füst úgy megy felfelé, mint Ábelé annak idején, jelezve a jó időt és a jó embereket. Nincs itt semmi baj, de nem is lehet, mert az égi naptárban erre a napra általában ragyogó szomorúság van előírva: közeli ragyogás és távoli szomorúság. Mindenszentek napja ez, amelynek ragyogása átvilágít a holnapba, a tenyerébe hajtott arcú, örök másnapba, a Halottak napjába.
De ez a nap még Mindenszentek napja, s az öregasszony körülnéz az őszirózsák között, amelyekből koszorú lesz. Szép, na! Fehérek, lilák, halványak és elmosódott színűek, mert az őszi nap bágyadt festékes ládájában már csak ilyen színek vannak.
Az öregasszony már le is hajol a nagy ollóval, amikor megkattan a kiskertajtó kilincse és udvariasan vakkant kettőt-hármat a kutya - mondván, hogy ismerős érkezett. Az öregasszony kiegyenesedik és arca megváltozik. A suszter. Csak nem a cipőket hozta meg?
- Jó reggelt... - mondja a mester kissé körülénekelve a kellemetlen benyomást -, jó reggelt, komámasszony, ugye nem várt?
- Hát... bizony... jó reggelt! (A filoxera essen a komába, ennek pénz kell...) De menjünk be.
És mennek befelé szótlanul, mert a mester arra gondol, hogy idő előtt jött a cipőkkel, de kell a pénz mindenáron, az öregasszony meg összeadja a sublód pénztartalmát, ami nincs a cipő árához szabva ... de hát ki gondol ilyesmire?
- Tessék csak kerülni, ámbár...
A mester bontogatja a papírt s az új cipő vadonat bőrszaga hessegeti a sublód elégedetlenségét. Szépek a cipők, de még lehetnek szűkek is, amikor vissza lehet adni őket pár napra... De a cipők egyáltalán nem szűkek. Az öregasszony nézi lábán a cipőket..., hát most mit csináljon? Ő ugyan adós nem marad senki fiának, a komának meg éppenséggel nem, azért átszalad a szomszédba és leküldi a szomszéd lányát a sógorasszonyhoz, aki éppen tartozik, és sokkal tartozik, a házát is ő mentette meg az árveréstől, de ezt a suszternek nem kell tudni. Családi dolgok ezek...
Pálinkát ad tehát a komának és szóval tartja, mert hiszen a pénz pár perc alatt itt lesz. Majd a konyhában átveszi és kész. Egészen felvidult és a hangos beszélgetésben nem is hallották az ajtónyílást, a szomszédlány már be is penderedett. Zihálva és kipirulva.
- Azt izeni a Lidi néni, hogy akinek nincs pénze, az ne csináltasson új cipőt…
Ez volt az a pillanat, amikor a légy zizegését is megszokás hallani, de nem volt már légy s a csend nagyobb lett, mint a mennydörgés. Ilyen szégyen! Az öregasszony belesárgult, a koma vette a kalapját.
- Hát, ha így van, akkor talán az ünnepek után... és zörögve hajtogatta össze a csomagolópapírt.
- Holnap reggel! Holnap reggel küldhet a pénzért, mert kirakatom a házából ezt a rongyost, ha nem fizet. Te meg elmehetsz! - csattant a lányra.
A mestert kikísérte a kapuig s a szótlanság nyúlósan úszott mellettük.
- Holnap reggel - nyögte a parolázásnál -, aztán ugye komámuram nem beszélünk róla?...
A mester szeme gyanúsan villogott s ezért lesütötte, míg a kezét a szívére tette.
- Bennem meg lehet bízni.
Az öregasszony meg-megállt a hajlongásban és nézett a semmibe.
- Hát ez a Lidi tisztára megbolondult. Meg nem látom többet, ha keresztül esek rajta, akkor se... ámbár, hogy én is miket mondtam?
A dél egyszer csak rászállt a világra. Ezt mondta az árnyékok óramutatója, ezt mondta a harang és ezt zümmögték a lábasok is.
Az öregasszony lassan megebédel, elmosogat, tesz-vesz, öltözködik s az ablakhoz ülve, szemét néha be is hunyja, ám lehet, hogy nem alszik.
- A nehézség ebbe a suszterbe, még ha a komám is.
Alkonyodott már, amikor a koszorúkat a karjára vette. A virágok halódtak már és szomorú illatuk rálapult a fekete ruhára, ámbár az új cipőkben jól esett a járás.
- De hát miért is nem volt otthon pénzem? Ezen múlott az egész..., halogattam a tinó eladását, aztán ez lett a vége.
A temetőkapu tárva, nyitva, s a temetőben szétárad az őszi lomb, erjedő avar, kakukkfű és gyertyák viaszának nehéz illata. Később megkondul a kápolna kisharangja és örvendezve a látogatottságnak ujjongva táncol az alkonyi nap aranyán. Azután zsongani kezd a litánia, hömpölyögve, mint az áradás s mire vége van, kinyílott már a szeme a gyertyák lángjának is. Lement a nap.
Az est hűvös és párás; a bárányfelhők betolongtak a sötétség aklába és susogni kezd a temető avarja a hazatérő lábak alatt.
Az öregasszony gyertyái alig pillognak már, s amikor az utolsó is lobbot vet, mielőtt hanyatt vágná magát a sötétségbe, még egyszer megsimogatja a keresztet, térdet hajt és elindul hazafelé. Kezében a kereszt érintése, lába alatt a temetőföld, szívében az emlékek hantja, lassan ballag, mert egész élete ott ballag mögötte, és csak a nagykeresztnél ocsúdik fel, mert már csak itt ég egy szál kis gyertya az egész temetőben. A kereszt előtt összeroskadt fekete halom. Bólongató fekete kendő, aki mindenre azt mondja már: igen Uram, igen, igen, de azért sírok még egy kicsit Uram, mert anya vagyok...
Az öregasszony csendesen megáll és megállnak vele az emlékek is, s az öregasszony szeme csupa könny.
- Lidi!
Aztán odamegy és felemeli a másikat a fekete földről.
- Gyere haza Lidi, mert összefázol.
A másik csak ráborul, még egy pillantás a gyertya lángjába és mindenbe, ami mögötte van és összeölelkezve elindulnak hazafelé.
Susog az avar. Lobog a kis gyertya, s már csak a kereszt kitárt karja látszik a mindenszenteki temetőben.”
(Fekete István, Egy nap (1951))

    Elindítom a fűtést. Hidegek a napok, nem halaszthatjuk tovább.
    Minden héten gyűjtjük a kollégákkal a kartonpapírt, mindenki behozza az irodámba és amikor már mozdulni sem lehet, kihordom az autó csomagtartójába, majd Anyukámmal széthordjuk a szomszédoknak. Apró segítség a fűtéshez.
    Végre-valahára a főtt krumplin kívül mást is ehetek. Izgalmas, mert eléggé morog a hasam, ami érthető, hiszen három hete nem kapott normális ételt. Remélem, hogy nem kell a sprintet majd felelevenítenem! :-)
    A szomszéd átdob hozzánk egy nála haldokló macskát, mondván tőlünk ugrott át, miután Vili kutyánkkal vitáztak és élt még ugyan, de neki mi köze van hozzá… Lehet, hogy épp a magas kerítésen való áthajítástól múlt ki szegényem, mert reggelre bizony kimúlt és mi, Anyussal, végső nyugalomra helyeztük. Nem minősíteném a cselekedetet. :-(
    Annuskám elkezdett forogni, ha leteszik a hátára, befordul az oldalára. Úgy tűnik az oldalán szeret a legjobban, ebben is hasonlít rám, Számtalan szebbnél szebb jelzős szerkezetet aggatnak a szülei, nagyszülei és jómagam is rá, mint például: Mütyi, maceszgombócArtúr, miniatűr kakizsákocska, minipufi, Döndi, toka Rozi, elégedett Döbrögi, gatyás kuvik, minibandita, Pipi.
    Egész hétvégén erősen fúj a szél, pedig idén utoljára lenyírnám még a füvet. Szombaton lenyomunk egy műszakot két kollégámmal, füstölni kell.
    Anyus: „Már itt is voltak az érintésvédők.” Még jó, hogy léteznek! :-) Ugyanezen a napon a kedvenc szomszédasszonyunk, 13db kókuszkockát hoz, amit ugyan nem hiánytalanul, de jelentős számban betömünk.
    Annusnál egy rutin ellenőrzés alkalmával, szív problémát diagnosztizálnak. :-( Amint jön a hír, otthagyom a munkámat és rohanok haza, hogy hívhassam a Húgomat és megnyugtathassam. Nem sok ilyen embert próbáló feladatom akadt eddig, különösen, hogy engem is felzaklat a hír, zokogok egész úton, amíg hazaérek. Végül néhány óra beszélgetés után, már nevetgélni is tudunk és reménnyel tekintünk a jövőbe. Három hét múlva kontroll. Végeláthatatlan napok következnek.
    Bolondos barátosnőm másnap bejön, hogy megölelhessen ebben a nehéz, várakozással teli időszakban. Sokat jelent. Egy-két nappal később felkér, hogy legyek a pocakjában növekvő 3.életnek, Ákosnak, akit Zsöminek becézünk a Tündérkeresztanyja. Torok összeszorul és már nincs is idő lenyelni, előtörnek a könnyek. :-)
    Hétvégén beugrunk Zalaegerszegre vásárolni, visszafelé az egyik tisztáson 17 szarvasból álló rudli „nyargal”. Gyönyörű látvány. Végre süt a Nap, így ebéd után lenyírom a füvet. Jó kimozdulni a házból és a szabadban lenni.
    Kihívjuk az állatorvost Vilmos házőrzőnkhöz, mert a nyakán lévő daganat hétről hétre újra megtelik vérrel és szétdurran, aggodalmunk fokozódik. Magával hozza a feleségét is, hosszasan és többször tisztítják és fertőtlenítik a „sebet”, adnak két injekciót is Vilinek, aki hősiesen tűri mindezt.
    Vasárnap az enyém, én ellenőrzöm a munkahelyemen a gépeket, ezért be kell lépnem. Útközben a természetben gyönyörködöm. Látok két rókát kergetőzni a réten, odébb fekete disznók falatoznak a zúzmarás fűből.
    Munkatársnőm kisfiát megműtik, egyedül viszem egész héten az adminisztrációs feladatokat. Pénteken már alig állok a lábamon. :-(
    Napok óta akkora a köd, hogy amikor két piros lámpa tűnik fel előttem, nem tudom eldönteni, hogy a sejtésem szerint közelgő vasúti átjáró fénysorompója e vagy halad előttem egy autó. A második az, de hosszú percek telnek el, mire rájövök, a fény halad előttem. Mást nem is látok a járműből, csak a fényeit.
    Apukám születésnapja lesz hétfőn, de előtte néhány napra eljön hozzánk. Elhalmozzuk mindenféle finomsággal, ajándékkal és számtalan puszival. Szombaton Húgomék is csatlakoznak Annámmal. Szeretnének velünk lenni, együtt ünnepelni. Nem is kívánhatnánk ennél szebbet és jobbat, többet meg pláne nem! Hálásak is vagyunk ezekért a pillanatokért, az együtt töltött időért. Persze a pici van a középpontban, aki megállás nélkül mosolyog, nem zavarja az idegen környezet, a még csak kétszer látott arcunk. Kézről kézre adjuk, mindenki Őt akarja. Indulásuk előtt a fiatalok megríkatnak, amikor felkérnek, hogy legyek a keresztanyja a kislányuknak. Örömkönnyek ezek, de nem apadnak el, amikor az autójuknál pakolásznak, akkor is áradnak. Így történt, hogy ugyanabban a hónapban, kétszer is felkértek. Hm, nem semmi! :-) :-) :-)
    Délután a közelünkben a Kőszegi-hegységben havazik. Ide ne jöjjön!!! Nem akarom ezt. :-(
    Szösszenet. Egy anyuka a kislányának, már nem emlékszem mivel kapcsolatban, de lényegtelen is: Három másodperced van, háromig számolok: 11,9… Mi tagadás, nagymenő! :-)
    Letelt a három hét. Kontroll. Nem enyhültek Annus tünetei :-( , így december 8-án irány a Bethesda Kórház. Újabb két hét nyugtalanság.
    Ha egy üzlet beindul…Anyuka telefonja nem tölt és a laptop töltője is gyengélkedik. A telefont egy nap alatt elintézzük, a laptop töltőjére két hetet kell várnunk.
    Anyukának elveszett néhány foga. :-) Nem tévedés a foga. Vendégművészek, mi úgy hívjuk. :-) Amire emlékszik, hogy fogmosáshoz kivette, megtakarította és onnan nem tudja feleleveníteni a történteket. Először fel sem tűnik neki, még az önkormányzati ülésre is elmegy és ott eszmél rá a helyzetére. Hazalohol. Átkutatjuk a lehetséges és lehetetlen helyeket is, kiöntjük a kukát is, de nem találjuk. Végig járja az útvonalat is, amin ment, bár én mondom neki, hogy szép lenne, ha útközben esett volna ki a szájából és nem vette volna észre. Tiszta ideg, fel, s alá járkál. Én a kezdeti sokk után, röhögök és kérem, tegye ugyanezt Ő is. Ha nem is rögtön, de kisvártatva már Ő is mosolyog, bár nem önfeledten. Másnap előkerülnek a csavargók, mindenki boldog. :-)
    November 27.Meghal Csapó Gábor a vízilabda legendás alakja :-( , ez Advent első vasárnapja is.
    Csípős fásgereben, olvasom egy oldalon. Mi??? Ez egy gomba, de úgy néz ki, mint egy süti.
    Erősen megfázom, így a hétvégén lustizunk, képkeretekbe rendezgetünk fotókat, halakat falatozunk, barátnőmtől kapott keksztekercset csipegetünk, teázunk, kint süt a Nap, bár hideg az idő, bennünk mosolyog.


Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: szuszék = Más nevén ácsolt láda. Nem összekeverendő a tulipános ládával. Már a Honfoglalás korában ismert és használt tárgyunk, mely funkcióját tekintve kisbútor, és ácsolással készült (ragasztás, szegelés nélkül). Elsősorban nászajándéknak szánt használati tárgy, melyet különböző módokon díszítettek (faragták, vésték, festették). Színezése természetes anyagokkal, festőnövényekkel történt.

Adventi koszorú a Folly Arborétum és Borászatban 2019-ben

Kókuszos-vaníliás csiga, liofilizált málna darabokkal, bolondos barátosnőm készítette finomság

Lujza cicánk, egy régi felvételen (sajnos már évekkel ezelőtt eltűnt/befogták? :-( )

Balatonszárszón, 2012.novemberében

Rakott túrós palacsinta, Édesapám "követte el"

Rajz...talán Kehidakustányban fényképeztem 

Advent Bécsben, még 2013-ban

Annus ruhájának részlete

Kókusztekercs, bolondos barátosnőmtől kaptuk

Advent Egerben, még 2014-ben

Adventi koszorú Bérbaltaváron

Áfonya cicánk

Csákánydoroszlói Meseház (bolondos barátosnőm felvétele)

Betlehem Bérbaltaváron

A Bérbaltavárért Egyesület karácsonyfája

A kedvenc bérbaltavári boltunk bejárata ünnepi hangulatban

Karácsonykor Vörsön, még 2019-ben

Gesztenyetorta Édesapám születésnapján

Ünnepi fények és díszek Zalaistvándon

Magyalból készült adventi koszorúm, még 2013-ban