Kerek Zöld porta: Borjútor hava / Virágzó élet (május)

   Anyák napja. Szárított virágos faliképekkel lepem meg Anyust, aki meghatottságában sír. Legbelül én is, látva a könnyeit, mégha azok örömkönnyek is. Apus Balatonszárszón nyitja a házat = takarítja a házat a rokonság több tagjával. Ő a temetőben köszönti az Édesanyját, nagymamámat. Mi beszorulunk a házba, mert záporozik az eső. A szekrényekben válogatjuk át a ruhákat. Öt hatalmas zsákkal készítünk össze rászorulóknak. Anyuci hétközben megy Zalaszentgrótra, akkor mindezt majd leadja.
   Hétfőn itthon vagyok. Átmegyünk Zalabérbe az asztalos ismerősünkhöz. Mielőtt indulnánk, hívnak a munkahelyemről, hogy „magától” újraindult a céges telefon, a kódját meg nem tudják. A doboza az én, bezárt fiókomban van. Zalabér előtt Pókaszepetkre irányítjuk az autót. Az asztalosnál…100 nő nem beszél annyit, mint ez a pasas. Körülményes, terjengős és vontatott, ráadásul kiderül, hogy a fél éve nála hagyott, ingyenes könyvtárnak szánt szekrénykéhez hozzá sem nyúlt, így elhozzuk. Tetézve feldúltságunkat, addig jártatja a száját, amíg ki nem pottyan belőle az is, hogy az egy esztendeje felmért kapunk tervezését el sem kezdte. Nem találja a terveket sem, de mivel kb.jövő tavaszig van munkája (ezeket az elmúlt hónapokban vette fel, miközben minket nem sorolt be), legkorábban ősszel tudná újra felmérni az igényeinket. Vérben forognak a szemeim, így azt a munkát már fel sem vázolom neki, amiért eredetileg mentünk, csak intek a szememmel Anyukámnak és sarkon fordulunk. Nehéz, de nem puffogunk hosszasan, megebédelünk, s a szép napsütésbe kimegyünk egynyári virágokat ültetni, füvet nyírni, kutyázni.
   Annusom 1176g és minden a lehető legnagyobb rendben van vele és anyukájával is.
   Születésnapok sorozata I. Start. Rácsos túrós pitét kap az ünnepelt, de a napjához képest, csak másnap tudom átadni az édességet, mivel idegösszeomlásom lesz, újból a gyertyám két végén való égetésének eredményeképpen és 10órakor hazamegyek. Nem is érdekli a köszöntés, aggodalommal tölti el, hogy megint csak gyengélkedem. Megígérem neki, hogy a következő héten otthon maradok, igyekszem kipihenni magam és nem fordulok be, mert visszavár! Fontos az életemben.
   Hozzám hasonlóan bolondos kolléganőmet megműtik. Nyugtalanul várom jelentkezését, ami késő délután, pozitív tartalommal megérkezik.
   Szombatra olyan mélyre süllyedek, hogy minden, addig pozitív gondolat, negatív értelemben kering a fejemben. Délután Apukám „állít talpra”, közel két órán át „lelkizünk” és bár vasárnapra virradólag sem alszom (immáron 6.napja), derűsebben ébredek és erősnek érzem magam. Jól leszek, megint túl leszek ezen az egészen. Már sokszor sikerült, csak az a baj, hogy hosszútávon nem tudom betartani a lassítás „szabályát”. Azt mondogatom, amit az egyik szülinaposom kért: „Ne fordulj be! Visszavárlak!” Inkább kimegyek a kertbe. Csak mennék. Zuhog. Pizzát reggelizünk és kuncogunk, majd ledőlök, Édesanyám simogatja a könnyáztatta arcomat. Határtalan nyugalommal tölt el, hogy a közelemben tudhatom. Miután felkelek Húgommal trécselünk, próbál általános témákat puffogtatni, de hallom a hangján, hogy remeg, félt engem, s ezt „rosszul” próbálja elrejteni. Ebédre kakaós palacsintát és lángost hoz a Szajki-tavaktól Anyum, hogy a kedvemben járjon. Délután átfestjük az előszobai szekrényt, olíva színt kap a négerbarnáról. Másnap következik még a kenderolajos simogatás és kész. Május 10.Madarak és fák napja. 2022-ben az év fája a nagylevelű hárs, az év madara a zöld küllő. Végre alszom. Nem tudom, mi történt, de alszom. Olyan örömmel tölt el, s bár az idő őszt idéz és megint esik, így a kerti terveimet keresztül húzza, mégis fülig ér a szám. Mennyit számít az alvás!!! Derültségemben a sámlit is átfestem olíva színűre és a nappaliban lévő két szekrényt is előkészítjük (megcsiszoljuk) új ruhájához, azaz a festéshez. Kivilágosodik és lecsendesedik az idő, kimegyek füvet nyírni, mert egy hetet követően megint égig ér, néhány perc múlva megadja magát a gép. Eltörik a késtartó tengely és késestől a fűben marad. Eddig nem mi használtuk a gépet… A mérget lenyeljük, s a rákövetkező nap Zalaegerszegen vásárolunk egy új berendezést. Szerencsére találunk olyat, ami megfelelő, mert még három nap és kinőtt volna az udvarból is a fű. Azon merengek, hogy a szomszéd kb.1 hónapja nem nyírja, mégsem sokkal magasabb nála, mint nálunk, akik 1 hete vágtuk. Még a fű is ellenünk van, eddig csak az esőre haragudtam. Estére a pázsit mérete kielégítő, az új gép teszi a dolgát. A lemenő nap fényében még gazolunk, én egy régi széket próbálok megszabadítani a rászáradt festéktől. Amikor visszatérünk a házba, fura szag terjeng. A konyhából jön. Odaégett a falnivalónk. Csak röhögünk és a késői óra ellenére beburkolunk egy-egy nagyméretű szendvicset szarvas szalámival, ami egy kedves barátunk saját készítésű ínyencsége.
   A májusi éjszakák és reggelek a fülemüle énekétől hangosak. Jelentem, ez így igaz. A kutymákok simizése közben kagylózunk a madárdaltól ricsajos kertben. Hugicám terhességi cukorbeteg. Minden jel arra mutat, hogy a szénhidrát diéta nem segít, ráadásul aceton van a vizeletében. Elkeseredik. Felmossuk.
   Belevágunk a két ruhásszekrény átfestésébe. Az egyik ribiszke, a másik pedig pitypang színű ruhát kap. Sokkal nagyobb feladat, mint ahogy elképzeltem. Terjedelmes a felület, lassan haladok, de minden pillanatát élvezem. Jó ez a „terápia”, kert és kreativitás, napok óta ájultan zuhanok az ágyba és nyugodtan alszom. Talán az igazán kemény fizikai munka hiányzott! Tesókám nőgyógyásznál jár, Annus alszik és szájában az ujja, amikor lencsevégre kapják a pocakban. Az ultrahang ébreszti fel az álmából. Pénteken Anyus bőröndöt visz egy kislánynak, mert Erdélybe utazik és kicsi a rakfelülete a saját utazótáskájának. Cserébe kap édességet, „kosárkát” is. Valamitől „pöttyös” leszek és lilás-vöröses feldagadt foltok is megjelennek rajtam, amiktől megijedek. Úgy tűnik a Nap vagy az ismert, növényekre való allergiám keményít be. A foltoknak reggelre hűlt helye, csak a pöttyök maradnak.
   Születésnapok sorozata II. Megrendelem az Őrség Zöld Aranya tortát Zalakarosról és Zalaegerszegen parfümöt veszek mellé. Remélem, hogy örül majd az ünnepelt! Jelentem, eléggé örül! Egy jövőbeli cukrászda terveiről is egyeztetnénk, de szeleburdi munkatársnőm, sokkal fontosabb hírrel áll elő. Gyermeket hord a szíve alatt. Tortázunk, sírunk és ölelkezünk.
   Még a hónap elején megszületik Öcsémék tehenének Máriának a kislánya, Juliska (30kg-mal). Ezen sorok írásakor, így a hónap közepén, már kétszer nagyobb a fruska, mint a világra jövetelekor, de még mindig kicsi annyira, hogy kiférjen a villanypásztor „drótjai” között. Kisvártatva meg is jelenik a verandán, testvéremék őszinte megrökönyödésére.
   Bologna egyetemét 1088-ban alapították, meséli Apukám és jelenleg 90000 diák tanul a campusain, Bolognában és környékén. Ezt a Giro d’Italia nézése közben „tanulta”, ahogy azt a sztorit meg ott látta, amint az eritreai szakaszgyőztes a pezsgővel kilövi az egyik szemét és ennek következtében feladni kényszerül a versenyt.
   Csípős a hajnal, de kertek alatt már megbújik a nyár. Pipacs mindenfelé. Mindig ámulattal nézem a piros virágmezőt.
   Kérdem Anyust, amikor jön értem a dolgozóba, hogy mit vásárolt. Magabiztosan rávágja, hogy: „alkoholmentes joghurtot”
   A kollégákkal jégkrémet, chipset, túrós rétest tömünk magunkba, szigorúan a kilóink védelme érdekében. Jó az út. Egyikük azt mondja, hogy: „Nem szeretem Szegedet, de az a központi rész a Dunánál, az szép”, a döbbenettől bennem ragadnak a szavak, ami ritkán fordul elő.
   „Nincs az a rövid idő az ember életében, amely alatt ne érné meg kimondani azt az egyetlen szót, hogy: SZERETLEK!” Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke mondta, akit a Teremtő május 21-én magához szólít.
   Húgomnak a barátnője leánybúcsúján elszáll a cukra, legjobb barátnője kórházba viszi, ahol a cukor mellett, olyan magas vérnyomást is mérnek nála, hogy haza sem engedik. A leánybúcsú résztvevői -finoman fogalmazva- rosszul reagálnak a helyzetre. Talán ez viseli meg legjobban a Húgomat. A kórházban vasárnap CTG vizsgálatot csinálnak, ahol megállapítják, hogy Annusnak gyönyörű a szívműködése és a „korához” képest erős és intenzív babuci. Bizakodunk abban, hogy az anyukája is hamarosan jobban lesz. Mivel nem 1-2 napos folyamat, a születésnapját is a kórházban „üljük meg”, de Ő ezt nem tudja. Születésnapok sorozata III. sütemény nélkül, érthetően. Édesanyámmal felutazunk Budapestre, majd találkozunk Édesapámmal és az ünnepelt férjével, s meglepjük. Felhőtlen örömünk 20 perc elteltével tovaszáll, amikor egy savanyú nővér, nyers szavakkal távozásra szólít fel bennünket. Hivatkozik szabályzatra is, de alapvetően mindannyian úgy gondoljuk, hogy a boldogságunk zavarja és a „hatalmával” akar visszaélni. Nem mellékesen ez a nővér, a vizsgálatok alkalmával fizikai fájdalmat okoz a kismamáknak. Hazafelé Pest alatt megáll a járgányunk. Az autópálya szélén, az árok mentén vesztegelünk és próbálok segítségért telefonálni. Ez majdnem olyan nehéz, mint kövekkel tüzet csiholni. Sikerül. Nem tudom, hogy mennyi időt töltünk ott a fülsiketítő hangorkánban, mire Apukám odaér, de óráknak tűnik a várakozás. Nem tudunk hazamenni, trailer viszi egy budapesti szerelőhöz a verdát, mi meg Apumnál kapunk bebocsájtást. Borsos összegbe kerül a javítás, talán egy hét múlva elkészül a gép. Másnap délután Apuci elhoz haza minket, majd rögtön fordul is vissza. Nem csekély táv.
   Egy kisebb láda eperrel lepem meg a kollégáimat.
   Nincs négykerekűnk, viszont szombaton nagynéném 70.születésnapi bulija lesz Balatonszárszón, amit hónapok óta, a legnagyobb titokban szervez az egész család és a találkozó több elemének „szállítását” mi vállaltuk. Megkérem a kereskedelmi vezetőt, hogy segítsen. Segít. Születésnapok sorozata IV. Zalakaroson francia diótortát vesz fel, majd Zalaszentivánra visz, ahonnan 30 szál mesés bazsarózsát hozok el. Szombat hajnalban Édesapám jön el értünk és a buli után Ő visz haza, s onnan megy a saját otthonába. Gigászi távok vállalásából jeles. Két bográcsban rotyog a koszt, az egyikben sertés pörkölt, a másikban halászlé, az ünnepelt kedvencei. Édességnek a nemrég említett francia diótortát viszünk, ami kísértetiesen hasonlít nagynéném kedvencére, amit mindig az Édesanyja, a nagymamám készített neki és nekem a jeles napjainkra, mivel rajongtunk érte. (Ő Eszterházy tortának hívta, de nem az volt. Erre én az Öcsémék esküvőjén jöttem rá, 15 esztendeje. Ott ugyanis a „fő” torta Eszterházy volt és én bőszen kerestem az asztalon a torták között, de nem találtam. Valaki észrevette zavaromat és megmutatta a keresett tortát. Én hitetlenkedtem, mondván, hogy ez tévedés, az Eszterházy nem így néz ki… Mindenesetre a szívemben az Eszterházy mindig a mamáé maradt. Amikor először ettem francia diótortát a zalakarosi cukrászdában, az első falatnál kitört belőlem a zokogás, mert a régen érzett ízekre ismertem a remekművükben. Így alakult, hogy bár nagymamám ezt már sosem fogja megtudni, de Ő, már évtizedekkel ezelőtt francia diótortát sütött és olyan minőségben, amiért ez a bizonyos cukrászda, már számtalan elismerésben részesült.) Ahogy érkeznek a családtagok, fokozódik a hangzavar, majd az ünnepelt érkezésére elcsitul a moraj. Nagynéném könnyekben tör ki, kezdődik a mulatság. Emlékezünk a régi időkre és nyugtázzuk a jelen szépségét is. Még alig sötétedik mikor már hazaérünk, mert Apukám „lohol” Üllőre, ahol Tódor kutyája haldoklik. (hajnal óta tudjuk, milyen rémséges támadás érte a leghűségesebb barátot és azt is, hogy nem menthető meg, de elrejtjük fájdalmunkat, így „csináljuk” végig a napot, nem akarjuk a testvére napját tönkretenni) A szomszéd fékezhetetlen kutyája szökött át és sebesítette meg halálosan. Annyit kér az állatorvostól, hogy engedje meg, elbúcsúzhasson a társától. Elbúcsúztak és megígérte Tódornak, hogy a Mennyországban újra találkoznak és újra hódolnak majd kedvenc elfoglaltságuknak, a közös sétáknak. Elveszítette a barátját. Eltemette a barátját. Már sosem lesz semmi ugyanolyan. A csönd körülöleli és jobban fáj, mint az szavakkal leírható. Féltem Őt. :-( :-( :-(

„A sírodnál kellene elmondjam ezeket a szavakat, Bodri de neked nincs sírod. Ebben az idegen nagyvárosban nincsen sírjuk a kutyáknak, mint odahaza nálunk. Holttestedet idegen emberek hurcolták el ismeretlen helyre és én nem voltam ott, hogy védelmeztelek, mint ahogy te megvédtél volna engem. Azt mondják, még éltél néhány percig a baleset után, és tekintetedet csodálkozva hordoztad körül az embereken, akik bámészan köréd gyűltek. Ugyan mire gondolhattál akkor? Miféle gondolatok kavaroghattak egyszerű, tiszta kutyafejedben? Talán azt gondoltad: vannak a világon csöndes nagy erdők, virágos rétek, békés tisztások. S az emberek mégis szörnyűséges kővárosokat építenek maguknak, megtöltik dübögve száguldó gépszörnyetegekkel, amelyek mindent elgázolnak, ami útjukba kerül: gyepet, virágot, cserebogarat és játszadozó kutyákat . . . igen, még játszadozó kutyákat is. Nagyon érthetetlenek lehetünk neked mi, emberek, ugye? Akik elhagytuk az otthoni erdőket és vándoroltunk egyre távolabbra, egyre idegenebb vidékre, egyre idegenebb életbe. Akik a szép békességes otthoni világból átvándoroltunk egy gyilkos, vad világba, ahol füstös, sötét kőtömbök között megvadult gépek leselkednek reánk, ahol egymást kergetjük és tapossuk és soha egy percnyi nyugtunk nem lehet, . . . jaj, Bodri, én sem értem ezt, én sem értem! Pedig szép volt az élet odahaza, ugye? Virágos réteken nagyokat nyargalni, rigót ugatni tavaszi erdőszéleken, vadkan nyomát keresni őszi csalitban: szép volt, Bodri, ugye szép volt? S butaság, hogy el kellett jönni onnan s dübörgő gépek taposásától meg kellett halni messzi idegenben, mielőtt a nyomot megtalálhattad volna, mely haza vezet? Mi lesz velünk most már, mi lesz? Nem igaz, hogy téged siratlak, nem igaz, Bodri, ne hidd. Magamat siratom, magamat. Mert íróasztalom alatt üresen maradt a helyed. És este, ha sétálni megyek az idegen városban, egyedül vagyok az őszben, most már igazán egyedül. Kutyák szaladnak el mellettem és te nem vagy köztük. Sötét kapualjakban macskák osonnak és nem vagy ott, hogy megkergesd őket. Reggel, ha fölébredek, nem állsz az ágyam mellett kérdő szemekkel: haza megyünk-e, édes gazdám? Ma már nem kérdi senki. Többé nem kérdi senki. Ma reggel még kitették a szomszédok a csontokat a küszöbre. Még nem tudják, hogy nem vagy már közöttünk. Hogy soha többé nem vagy már közöttünk, hogy megszöktél, dezertáltál, s itt hagytad a gazdádat, egyedül az idegen város rabságában. Nem, Bodri, nem, nem szidlak érte, dehogy! Igazad volt, jól tetted: nem kutyának való ez a hontalan élet, ez a kallódás idegen városokban, ez az elrontott világ nem kutyának való, nem. Még ember is nehezen bírja. Örvendj, Bodri, hogy megszabadultál! Az emberek azt mondják, hogy neked nem volt lelked. Ostobaság. Az emberek szörnyen ostobák, Bodri. Hiszen ott világított a te tiszta kutyalelked azokban a nyílt, becsületes szemeidben, ott izzott a ragaszkodásban, a szeretetedben, végtelen szabadságvágyadban és a hűségedben . . . ó te hűségesek hűségese! De mondjon ki, amit akar. Én tudom, hogy a te vidám kutyalelked ma újra ott nyargal a régi réteken, bekószálja régi hegyeinket, erdőszélen rigót ugat, őszi csalitban vadkannyomot keres . . ., jó neked, Bodri. Vadászbakancsom régi nyomát járod régi ösvényeken. Leülsz a régi leskunyhó korhadt küszöbére és csodálkozol, hogy nem vagyok ott. Beleszimatolsz az őszi ködbe, de üres a köd és üres az erdő. Ne búsulj, Bodri. Csak várj reám ott a régi küszöbön, megyek majd én is. De tudod, még addig eltelik egy kis idő. A négy fiam még föl kell nőjön, Bodri, addig nem hagyhatom el őket. Kenyér kell a szájukba s a testükre ruha. És föl kell szerelni őket az életre, erre a durva, gonosz világra, hogy meg tudják harcolni benne a maguk harcát. Látod, addig még te is itt maradhattál volna, öreg! De mindegy, jól vagy így is, Bodri. Csak várj reám, ott a régi erdőn s a régi küszöbön. Majd eljön egyszer az idő, s akkor hazamegyek én is. Vagy így, vagy úgy, de valahogy haza megyek. És akkor majd együtt járjuk újra az erdőt, rigót kergetünk, és virágot csodálunk, s ha szellem-tetőkön tüzet gyújtunk este, majd odaheversz újra a lábaim elé, s együtt hallgatjuk az éjszaka zsongását, a tücsköket s a szellőt a fák között, és minden úgy lesz újra, hogy volt.” (Wass Albert, Búcsú egy kutyától, Hamburg, 1949. Bethlen Naptár, 1950)

Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: supetli = a rekamié ágyneműtartójához hasonló deszkakészítmény, amelyben a kisebb gyermekek aludtak és nappalra az ágy alá tolták be. (Őrségben használják); megkotoz = tyúkjait piszkafával megpiszkálja, hogy sokat tojjanak