Kerek Zöld porta: Enyészet hava (november)

   Halottak napja…Alan Parker, Benedek Tibor, Bálint György, Ennio Morricone, Csukás István, Dr.Kárpáti György, Kobe Bryant, Sean Connery, Székely Éva, Szilágyi István, Udvaros Béla, Wichmann Tamás… :-(
   Felturbózzuk a házi patikánkat, ami eddig „csak” homoktövisből állt, most kiegészül gyógynövényes mézekkel (spirulina algát és kurkumát tartalmazóval) és hársfavirág sziruppal is. Édesanyám esténként valósággal követeli, hogy készítsem el a hársfavirágos forró italt, melyet a meghűléses tüneteink enyhítésére fogyasztunk.
   Kollégám felesége elküldi a hétvégén készített torták, leeső részeit (hatlapos, mézes krémes), kolléganőm új sütit próbál ki és kóstolót hoz ( narancsos-kókuszos pöffeteg). Ebből új ajtó lesz, nem vitás! :-)
   November 6.influenza elleni védőoltást kap a cég valamennyi dolgozója. Én még sosem oltattam be magamat, picit hezitálok is, de aztán a közösség védelmének érdekében vállalom a szúrást.
   Sajnos a környezetünkben is egyre több, a nagyon rossz állapotban lévő, koronavírusos beteg. :-(
   November 8.Dávid, az az agydaganattal küzdő kisfiú, akit mi is többször támogattunk, az angyalokhoz költözött. :-(
   November 13.Cégünk történetének fekete napja. Két kollégánk is életét veszíti. Letaglóz a hír, egész nap csak kóválygok, nem találom a helyemet, ahogy a többiek sem. Szorítás a gyomorban, félelem lesz úrrá mindannyiunkon. :-( :-( :-(
   Nem érzem jól magam. Nem is megyek dolgozni. Elővigyázatosságból itthon maradok pár napot, mert elviselhetetlenül fájnak a végtagjaim. Sosem gondoltam, hogy a kézben ennyi csont van. Felhívom a háziorvost, azt mondja, hogy tesztelőket küldet, mert két autoimmun betegségem is van, nem mer dönteni a helyzetemről, szeretne tiszta képet kapni azért, hogy Ő is megfelelően kezelhessen.
   A várakozás napjai aggodalommal töltenek el. Ha beteg lettem, Édesanyámat is megfertőzhettem. ??? A házunk mérete lehetővé teszi, hogy valamennyire elkülönüljünk egymástól. Nincs lázam. Csak köhögök, de nem fáj a torkom sem. Mielőtt home office-ba vonulok, a tulajdonos csinál egy tesztet, talán negatív….Nem egyértelmű. :-( 27 nap szabadságom van, idén még néhány nap, orvoshoz meneteltől eltekintve nem pihentem. Azt remélem, hogy csak a szervezetem kinullázta magát és jelezte, álljak le/meg! Meglátjuk.
   Egyelőre nem tudom, hogy mivel töltöm majd a napjaimat, rossz beteg vagyok, képtelen pihenni és lustálkodni, nekem zizegnem kell, hogy életre keljek. Elhatározom, hogy szoros napirendet készítek, talán úgy elviselem a kényszerű fogságot. Két opció körvonalazódik az első napra: 1.sorozatokat nézek (egyébként egyáltalán nem tévézem) 2.a konyhaművészetemet tökéletesítem, úgyis van biztosításunk a házra. Még nem döntöttem, mert mindkét lehetőség lebilincselő.
   Napok óta kínoz az „éjszakai melós”, azaz a fejfájás, este jön, reggel megy…Kérem, valami hiba csúszott a mátrixba, mert hozzám ragaszkodik és nem megy el. Kb.tíz napja, szüntelenül fáj a fejem. Akkor most hogyan hívják?
   Húgom is otthon van, de az előjelek nála baljósabbak, mint az enyémek, Ő nem érez illatokat és ízeket sem és ágynak esik.
   November 20. 10 óra 5 perckor a szombathelyi mentőállomásról jönnek tesztelni. Lélegzetemet visszafojtva várom érkezésüket, már 8 órakor felöltözve, ugrásra készen járkálok fel, s alá és idegesen nézek ki az ablakon. Húha, hosszú lesz így az a két óra. Megérkeznek a mentőszolgálat munkatársai, zaklatottan ülök be az autóba. Először gyorsteszt, utána egy másik mintavétel, amelynek eredményét felküldik Budapestre és 1-2 nap alatt kielemzik. Pillanatok alatt lezajlik a mintavétel. Nem kerül sor a 2.tesztre, mert már a gyorstesztem is pozitivitást mutat. Mintha leforráztak volna, nem tudom miként szállok ki a mentőből. Bevánszorgok a házba és lehuppanok a fotelbe. Nem tudom, hogy sírjak vagy üvöltsek! …de hisz én nem kaphattam el! Talajt vesztek.
   Édesapám születésnapja. :-)

„A világ harminc lépés,

ott végződik a föld,

ahol a kertnek vége,

a kapuja előtt.

Mi túlmaradt a kerten,

rég beszőtte a pók,

a múltat és várost,

és minden kinnlakót.

A lépte egyre lassabb,

kísérik évszakok;

feléje sárga almát

hatvanhét ősz dobott.

Csak a kerttel beszélget,

a kertet ismeri,

az újszülött palánták

felelgetnek neki.

Ha majd ajkát elejtik

a hűtlen szavak,

elfoszló szája szélén

kihajt egy gyönge mag,

kedvének víg pirosát

a szélbe lengeti,

oltani hosszú szomját

majd vizet visz neki.

Én meg állok felette,

rímek, varázsdobok

hangos verője, némán,

s egy mentát morzsolok,

és még zöld illatába

bemártom fejemet,

felém nyúl és megérint

jószagú tenyere.”

(Szabó Magda, Dal az apámról)

   Nem vagyok kirobbanó formában, de ebből az állapotból megfogalmazhatok célokat. :-) Vegyük számba! Váltakozó intenzitással és helyen, de fájnak a csontjaim, de ez új hiányosságaimra világít rá, mégpedig arra, hogy a testem annyi fájdalomreceptorral rendelkezik, ameddig el sem tudok számolni :-) 1.cél: elszámolni a végtelenig, meg vissza!
   Már nem csak a húgom nem érez ízeket és illatokat, hanem én sem. Ezek miértjeiről olvasok egy tudományos értekezést, ahol azt mondja Danielle Reed (Monell Chemical Senses Center társigazgatója), hogy: „a szagreceptoraink közvetlen összeköttetésben állnak az agyunkkal, vagy ahogy Ő magyarázta „lényegében olyanok, mint egy autópálya az agyban, kvázi „öngyilkosok” lesznek, hogy megelőzzék az agy megfertőződését a vírussal. „Vagyis akár egészséges reakció is lehet a vírusra, ami ha nem működne, a fertőzöttek sokkal betegebbek lennének.” 2.cél: ez a helyzet, akár egy sikerre ítélt fogyókúra kezdete is lehet. Belevágok.
   Reggelre fagy, nem kicsit. Csendes egyhangúságban telnek a napjaink. A többes szám nem elírás, Édesanyám önkéntes karanténba száműzi magát, hiszen közös háztartásban élünk. Én már hajnalban felkelek, igazából nem is alszom éjjelente, csak fekszem és agyalok. Nem azért nem alszom, mert agyalok, hanem azért, mert nem tudok. Az idő hasznos eltöltésére, elkezdek gondolkozni. Ha kicsit nem figyelek, ez történik velem. :-)
   Anyum napközben többször is megkínál valami finomsággal, hogy: „Ezt kóstold meg Dóri, ez hihetetlenül finom!” Én úgy teszek, mintha nem bosszantana, miközben felrobbanok, mert igenis idegesít, hogy nem érzek semmit. Akár egy eszelős, szagolgatom a kezeimet, a zsebkendőt, a ruhámat….mindent, várva arra, hogy érezzem az illatokat. A doktornő „megnyugtat”, hogy az még odébb van, hosszú hetek, akár hónapok is eltelhetnek, amíg újra érzek! Ebbe bele sem merek gondolni!
   A nagy családból, barátaimtól és munkatársaimtól is minden napra jut egy kedves és féltő üzenet vagy telefonhívás.
   Anyuci már kitakarította az egész házat, mondtam ugyan neki, hogy ne siessen, mert ez még csak a 2.nap és ha minden jól alakul, akkor is 10 nap a karantén…nem hallgatott rám és most itt ül velem szemben, lógatja az orrát és arról győzköd, hogy neki el kéne szaladnia pénzt levenni. Jól gondolja e, hogy ez engedélyezett. ??? Tudja a választ és azt is, a pénzzel, bezárva, semmire sem mennénk, meg különben is a kártyás fizetést részesítjük előnyben évek óta… Álmodozik a lelkem!
   Húgom és vőlegénye tesztje is pozitív. A köztünk lévő, mintegy 270km-t, órákon át tartó telefonhívásokkal hidaljuk át, illetve így szórakoztatjuk egymást és magunkat. Egyikőnkkel sem történik semmi. Egyáltalán semmi. Dupla nulla. Mégis minden egyes napon kivesézzük. Igen, ez értelmetlen elemzésnek tűnhet, de a bezártságban, új távlatokat nyit az ember és szívmelengetően hatnak a képtelenségek.

„lassan meghal az,

aki soha nem megy útra,

aki nem olvas,

aki nem hallgat zenét,

aki nem tudja megtalálni a maga bocsánatát

lassan meghal az,

aki elvesztette önszeretetét,

aki nem fogadja más segítségét

lassan szokásainak rabja lett,

aki mindig ugyanazt az utat járja,

aki soha nem változtat támaszpontot,

aki nem meri öltözete színét cserélni

vagy soha nem beszél ismeretlenekkel

lassan meghal az,

aki elkerüli a szenvedélyt

és az izgalom örvénylését,

amely a szeme fényét gyújtja

és gyógyítja a szív sebeit

lassan meghal az,

aki nem tudja célpontját változtatni

mikor boldogtalan

a munkában vagy szerelmében,

aki nem mer veszélyt vállalni

az álmai megvalósítására,

élj most!

légy merész ma!

cselekedj mindjárt!

Ne hagyd magad lassan meghalni!

Ne vond magadtól meg a boldogságot!”

(Pablo Neruda, Egy himnusz az élethez)

   Közvetlen munkatársam is pozitív. Szörnyen megijed. Igyekszem megnyugtatni.
   Megkérem Anyukámat, ha valami régebbi, már felbontott dolgot eszem, szagolja és esetleg kóstolja is meg, mert ha penészes azt látom, de amúgy, ha bármi más baja van, simán betömöm. :-)
   65 év felettiek vásárlási idősávja / újratöltve. A boltba belépő 70 éves vásárlótól az eladó: „Elmúltál 65 éves, fiam?” Lényeges, hogy a jókedv kitartson! :-)
   Utolsó nap a karanténban. Olyan távolinak tűnt, majdnem elérhetetlennek, most meg este van és holnap december és újra munkába mehetek. Úgy lelassultam a fogságban, hogy reggel óta mozdulatlanul ülök a fotelben, ahogy heteken át tettem. Elmarad az eufórikus öröm, pedig napokon át erről áhítoztam, most mégis semmi. Ki ért engem?!

Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: levonó = matrica; süsü = kapucni; dorkó = tornacipő; leó = vörösboros kóla