2020. július 2., csütörtök

Napisten hava (június)


Levendulákat rendelek, kivételesen fehérben és rózsaszínben is. :-) Ültetésüket délre!!! időzítem, leégek, mint a gyertya és aztán napokig fáj.
Hétvégi program, a Zalacsányi-tó megkerülése. Már kb.1000x elmentünk mellette és mindig álmélkodva bámultuk az autóból, most végre megállunk.
Nagyméretű vihar kerekedik és özönvízszerű esőzés mossa ki a kertet. A csapadék bejut a házba is, kopogtatás nélkül, pofátlanul. S ha mindez nem lenne elég, jéggel jön. Éljen a nyár!
Munka után lemegyek a Kis-Balatonhoz. Vadlibák mindenfelé és egy ku, aki azért nem kutya, mert szerencsétlen a lelkem. Túl pici, túl rövid, erősen biceg, az egyik szeme kétszer nagyobb, mint a másik. Körbejár.  Állok a híd lábánál, harcsák ugrálnak a vízben, esik az eső, de nem zavar.  Ki kell fújnom a fáradt gőzt, s miközben ezen tűnődöm, az időjárás megkönyörül rajtam vagy velem együtt kezd el megkönnyebbülni és örülni, mert felragyog a Nap.
„Úgy emlékszem, mintha késő május lett volna, mert kertünkben régen elvirágzottak már az almafák, és a szomszéd háza tetején a kis gólyák nyaka állt ki a fészekből, amikor valaki felkapott a földről, mert a vályúnál tülekedő jószág megvadult, és dübörögve rohant az istálló felé.
Azt, hogy május volt, és hogy azért lehetett május, mert elvirágoztak az almafák, és fiagólyák voltak a fészekben, csak úgy visszagondolva mondom, mert akkor nem tudtam még, mi a május, mi a fészek, gólya, vályú, jószág, csak azt tudtam, hogy az a nagy bajuszú ember, az az erő, oltalom, jóság, aki felemelt, az az Apám!
Három-négy éves lehettem akkor; nevetve néztem az istálló előtt torlódó állatokat, nevetve, a magasból, mert félkarján tartott az Erő és a Törvény. Mi bajom eshetett volna?
Bal karján tartott – csak úgy mellesleg, később se csinált nagy parádét belőlünk –, és jobb kezéből az ostorral keményen odavágott, ha valamelyik csikó a másik hátán akart előbb a jászol elé érni.
Nagyon tetszett nekem, ahogy az ostor megvonaglott a levegőben, s a kígyózás a sudaránál mintha egyszerre erőszakosan megszakadt volna, hangos csattanással valamelyik állat bőrén.
– Én is! – mondtam. – Én is!
Apám szó nélkül letett a földre, és kezembe adta az ostort.
– Na, gyerek!
(Ó, hányszor mondta ezt később; örömök és szorongások idején! Lesújtva és felemelve, vigasztalva és megróva. Betegségben és könnyelműségben, örömben és elesettségben, kérdezve és parancsolva, dicsérve és korholva. A hangsúlynak ezer árnyalatával, a hangulatnak derűs simogatásával vagy komor feddésével: – Na, gyerek!)
– De, Árpád!
Ekkor megint felnyílt a szemem, és a kibontakozó értelem eddig homályosan pergő filmjén egyszerre megláttam a nagyanyám. Tudtam eddig is, hogy van, éreztem, láttam is, de most megláttam. Szeme rettegő és büszke volt egyszerre, tagadó és engedő; visszahúzott és küldött, mert szerette volna látni, mit csinál a kisgyerek a nagy ostorral; mit csinál, hogy mer az ő fiának fia.
– De, fiam!
Apám azonban csak nevetett.
– Hagyja, édesanyám, a lovaknak több eszük van.
Több is volt.
Igaz, én is csínján bántam az ostorral, mert akkor egyszerre tele lett a szívem a csikók szeretetével: amikor szabad lett volna megütni őket. A föld porzott a fiatal izmok dobogása alatt, a combokon és inakon játékosan csillogott a tavaszi szőr, a szemekben talán ugyanaz volt, mint az enyémben: ébredő, ámuló, felelőtlen szeretete a tavasznak és felismerése az életnek.
Több eszük volt a lovaknak, szépen kikerültek, én pedig – kicsi ember – ott álltam közöttük, és nem tudtam mit kezdeni az ostorral.
Azóta se bántottam tudatosan állatot, hogy rászabadítottak; sokszor eszembe jutott, és hallom ma is apám hangját:
– Hagyja, édesanyám, a lovaknak több eszük van!”
(Fekete István, APÁM részlet)
A Szentpéterföldei-tóhoz indulunk, de annyira belefeledkezünk a beszélgetésbe, hogy eltévedünk. Ez a Világ vége, kérdezzük egymástól, de válasz helyett, kikászálódni szeretnénk csak a sárból és úttalan területek helyett, valami konkrétumot találni. A Kistolmácsi-tó lesz az, ahol végre fellélegzünk, bár az autó csörög-zörög, minden pontját vastag sár borítja és belőlünk is csak a tó töltésén való gyaloglás vezeti le a feszültséget. Hazafelé megünnepeljük megmenekülésünket és fagyizunk Zalakaroson.
Vasárnap 5 órakor napfelkeltét néznék a Kis-Balatonnál. Csak néznék, mert akkor köd nehezedik a tájra, hogy fél méterre sem látok el. Ettől függetlenül elképesztő itt ébredni, együtt a természettel és a királynővel = számomra a Kis-Balaton az. 9 óra magasságában érek haza, de nem sokat időzöm, elhúzzuk a csíkot Anyucival a Kőszegi Csónakázó tóhoz. A tó körüli sétautat halismereti tanösvény kíséri. Hüledezem a halfajok neveit olvasva, mert a legtöbbről még sosem hallottam. (például: küsz, küllő, domolykó) A víz tisztaságát jelzi, hogy azt olvasom, a tóban kanadai jelzőrákok is élnek, próbálom felfedezni valamelyiküket, de leszögezhetem, hogy elbújnak előlem. Visszafelé megállunk a Lukácsházi Árvíztározónál = Ábért-tónál, ahol közel egy éve jártunk (télen) és már akkor is megigézett mindkettőnket, s megfogadtuk más évszakokban is felkeressük. A nyári vizitet is kipipálhatjuk, miközben az egyik tavat körbenyargaljuk.
Klímaterem beüzemelés első lépéseként szerelőket várok. Délután 2 órakor felhívom a cégvezetőt, hogy mikor számíthatok az embereire. Visszajelez, hogy mindjárt ideérnek, legyek türelemmel. A türelem nem az erősségem, de mivel nincs más választásom, gyakorlom. 16 óra. Türelmem elfogy, ismételten tárcsázom a vezetőt, aki picit ingerületen tájékoztat arról, hogy az emberei nálunk vannak. Próbálok higgadt maradni és úgy felvilágosítani, hogy amennyiben az üzemben vannak a munkatársai, akkor én illuminált állapotban vagyok, mert nem találkoztam magamon kívül senkivel. Zavart csend a telefonvonal másik végén, majd visszahívás ígérete. 10 perc. Telefon megcsörren, a vonal másik végén hallható üzenet: a szerelők Sárrétudvariban (Hajdú-Bihar megyében) vannak Pókaszepetk (Zala megye) helyett. A két hely 414km-re van egymástól. Na bravo, hajnal 3 óra óta talpon vagyok és csak ezekre a szakemberekre vártam, miközben még hülyének is néztek. Másnap jönnek újra és akkor bevallják, hogy a főnökük, akivel többször is társalogtam, összemosta a bejelentési címeket, ez okozta a kavarodást.
A kollégám felesége krémest küld. Degeszre tömjük a hasunkat, mert képtelenség abbahagyni, olyan finom a sütemény.
Fura, fémes hang szűrődik be a bal kerék felől, Zalaapátiban járok, de a hang visszafordít. Talán csak egy kavics, mégsem kockáztatok. Elgurulok az autószerelőhöz, aki megállapítja, hogy a kutyacsontokat = stabilizátor kitámasztókat kell kicserélni.
Szomszédunk elüt egy kerékpárost, aki a helyszínen életét veszti. Évekkel ezelőtt Ő is így veszítette el két gyermekét is. Teljesen összeomlik. Próbálják vigasztalni, de hiába!
Kamerarendszer nem működik. Kíváncsian várom, ez a hasbeszélő pasi kijön e, mivel hetek óta ígéri, aztán jelzés nélkül nem jelenik meg. Alig hiszek a szememnek, amikor megáll a ház előtt.
 Június 18.meghal Benedek Tibor. :-( :-( :-( 

„A szürkületen alig tűnnek át
a fák fehérlő csontjai, az ágak
de a lombok alá visszaszivárgó
sugárzásban, az eltűnésre fáradt

gyönge világosságban felragyog,
s csillogni kezd a párás alkonyatban
az erdőket borító, lebegő
zöld korona, a máskor láthatatlan.

A kicsit sűrűbb, kicsit melegebb
levegő, melyből oda s visszaárad
a magát egyre gerjesztő sugár
a szó, mely kérdez, s felel önmagának.

Eltűntél e túltelített világban
mely kristályossá dermedt nélküled.
Felfoghatatlan zengés a teremtés
s benne a lét mind félelmetesebb.”
(Beney Zsuzsa, Csillog, de eltűnik /részlet)


Szombati céltalan autózgatásunk közben észrevesszük, hogy a korábban már kívülről szemügyre vett Milleniumi Emlékmű ajtaja nyitva. Azonnal fékezek, kiszállunk és belépünk az épületbe, amelyben egy az épülethez hasonlóan, Makovecz Imre tervezte Életfa ágaskodik. 258 levele van, annyi, ahány zala megyei település, neveik a leveleken olvashatóak.
 Vasárnap már céllal indulunk útnak, a Göcsej felfedezésére teszünk kísérletet. A Kustánszegi-tónál parkolok le. Borongós az idő, az előző napi nagymennyiségű eső miatt jókora a sár, de körbejárjuk. Egy helyütt lemegyek a vízpartra és onnan nézem a tó közepén lévő hattyúcsaládot, két csöppségével. Azonnal észrevesznek és elkezdenek kifelé úszni. Nem tulajdonítok ennek jelentőséget, egészen addig, amíg pár perc elteltével a parthoz érnek és a főnök kijön és 20 centiméterre áll meg előttem. Azt hiszem nem vagyok magamnál, de villámgyorsan észhez térek, amikor a főnök rámmordul. Úgy hiszem, azt jelzi, hogy menjek onnan! Nem sokat agyalok, hátat fordítok és csatlakozom Édesanyámhoz, aki szájtátva figyeli az eseményeket. Amikor odaérek mellé, mindkettőnkből kiszakad a nevetés. Mekkora élmény!!! Kedvelem ezt a harcias hattyút. :-)
Munkatársammal egy új bolthálózatunk látogatására vállalkozunk. Körmenden kezdünk, Szentgotthárdon folytatjuk, majd Őriszentpéter következik és Zalalövőt követően, Lenti zárja a sort. Rosszul leszek Lentiben, itt már nem is megyek be a kereskedésbe. Egész a céghez való visszatérésünkig szenvedek.
A víkend Zalaegerszegen a Levendula Kertben rajtol, majd leugrunk a Kis-Balatonhoz, s ha már a közelben vagyunk, nem hagyjuk ki a fagyit Zalakaroson. :-)


 Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: csingavas = bicikli támasztó vas; elmehetsz vele = meg fogod bánni; épül = építkezik;
észér = pénzsóvár, kapzsi

Napfelkelte a Pötrétei-tónál (munkatársam felvétele)

Kis-Balaton  I. (Zalavár)

Kis-Balaton II. (Zalavár)

Kis-Balaton III. (Kányavári-sziget)

Fonyódon

Zalacsányi-tó I.

Kis-Balaton IV. (Kányavári-sziget)

Csillag :-)

Kustánszegi-tó I.

Ábért-tó I.

Hattyúk Fonyódnál

Kustánszegi-tó II.

Tehenek

Kis-Balaton V. (Kányavári-sziget)

Virágok

Szent István "szobor" a Milleniumi Emlékműben (Zalavár)

Kustánszegi-tó III.

Kis-Balaton VI. (Kányavári-sziget)

Nem tudom, hogy mi ez, de tetszett

Kis-Balaton VII. (Kányavári-sziget)

Püspöky kúria (Pusztaszentlászló)

Kis-Balaton VIII. (Kányavári-sziget)

Virágzik az akác

Zalacsányi-tó II.

Kis-Balaton IX. (Kányavári-sziget)

Levendula Kert (Zalaegerszeg)

Zalacsányi-tó III.

Pipacs

Zalacsányi-tó IV.

Csiga

Zalacsányi-tó V.

Életfa a Milleniumi Emlékműben (Zalavár)

Kistolmácsi-tó

Ábért-tónál

Kustánszegi-tó IV.

Ábért-tó II.

Pötrétei-tó (munkatársam felvétele)

Válickapusztai kápolna (Pusztaszentlászló)

Kőszegi Csónakázó tó

Hattyú család a Kustánszegi-tónál

Kustánszegi-tó V.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése