Kerek Zöld porta: Télelő (december)

Havas eső esik. Nosztalgiázom. Középiskolás voltam már, amikor barátnőimmel, a városligeti Királydombra mentünk szánkózni. Órákon át csúszkáltunk a kisgyermekek között. Szerintem mi voltunk a legnagyobbak méretben és hangerőben is. :-) Utána napokig beteg voltam, de az élmény mindenért kárpótolt. Talán ez az egyetlen hideggel és hóval kapcsolatos pozitív emlékem.

Jön a kőműves és végre befejezi a fél éve megkezdett munkáját. Nem. :-(

Zalaegerszegen egy parkolóban a fizetőautomata tövében egy kéregető húzódik meg. Miközben bénázom az érmék bedobálásával, halkan motyog valamit, amit nem értek és nem is törődöm se azzal, se vele. Aztán amint befejezem a műveletet, mégis felé fordulok, a kezébe nyomok 1000Ft-ot, megölelem és minden jót kívánok. A hölgy az átkarolást követően sírásban tör ki, majd hitetlenkedve nézi a bankjegyet. Amint áthajtok a sorompón, még messziről látom, engem figyel, integet és nem apadnak a könnyei. Együtt sírok vele. Azóta is sokszor eszembe jut.

Nem tudom eldönteni, hogy teljes idegösszeomlásom van vagy… Nincs más opcióm. Levert vagyok. Kedvetlen vagyok. Ingerlékeny vagyok. Fáradékony vagyok. Álmatlanság gyötör. Újfent őrlődöm és bánkódom és csalódom és kiábrándulok. Úgy érzem, hogy álladóan falakba ütközöm, ugyanazokba a falakba. Tovább kellene állnom, de csak legyintek magamra.

Baj van a kazánnal. A víznyomás rohamosan csökken. A szerviz melegebb éghajlatra küld. Mitévő legyek? Egy újdonsült ismerőst tárcsázok. Segít. Segítene, de 25km-re van, a fia születésnapján, ami nem akadályozná, de ivott már pár pohárkával. Elmegyek érte, kihozom, megjavítja, majd visszaviszem és ismét hazajövök. Fél 10. Hajnal 2 óra óta talpon vagyok. Azt sem tudom, hogy fiú vagyok e vagy lány.

Egyik este Anyukámat viszem felülvizsgálatra Zalaegerszegre, majd másnap ónos szitálás közepette, Ő, engem Budapestre.

A Kultúrházban Mikulás ünnepség van, de nem tudok menni, mert rosszullét gyötör. Napok múlva ráeszmélek, hogy hypoglikaemiás állapot küszöbén állhattam, amit a kipostázott laboreredményeim is alátámasztanak.

Több kilométer hosszan, az úttesttel párhuzamosan, rendezett vonalban szarvasok sziluettje villan meg a lemenő Nap sugaraiban. Elképesztő látvány.

Rumba viszem Anyumat elő-szülinapozni, egy halászcsárdába. Megbánom. A hely nem hangulatos, érkezésünket követően legalább tíz percig senki sem jön elénk, felénk, bár a személyzet konstatálja jelenlétünket. Ekkor már sarkon fordulnék, de nem rólam szól, elszámolok inkább ezerig. Asztalt kapunk, majd újabb fél órán keresztül egymással kell farkasszemet néznünk. Tajtékzom, de csak legbelül, mert nem szeretnék főszereplővé előlépni. A kaja erősen közepes, a kiszolgálás értékelhetetlen, kínálni nem kínálnak. Többet nem jövünk.

December 9.Édesanyám születésnapja. Még negyven évet kívánok magunknak. :-)

Éjjel rémálmok gyötörnek, kimegyek a mellékhelyiségbe és döbbenten látom, hogy egy méter hó esett. Dolgom végeztével visszabújok az ágyba még két órát pihenhetek. Óracsörgés. Felkelek. Dörzsölgetem a szemem, mert azt hiszem rosszul látok, sehol egy szem hó. Többször odamegyek az ablakhoz és kémlelem az udvart. Úgy tűnik, már hallucinálok is.

Délelőtt lótás-futás, utolsó rohanásunk az Ünnep előtt. Igen, így tíz nappal előtte az utolsó. Ami lemarad, azért nem kár. Aztán ebéd és kirándulás Szécsiszigetre a Kerka Piacra, ahová és ahonnan regénybe illő nevű településeket érintünk. (Bocfölde, Sárhida, Bak, Vakola, Zalatárnok, Nova, Hernyék, Csömödér, visszafelé Páka, Ortaháza, Zebecke, Mikekarácsonyfa, Barlahida, Petrikeresztúr, Nagylengyel, Gellénháza, Bazita…) A piac hangulatos. Az Andrássy-Szapáry kastély a várakozásommal ellentétben nem ragad magával. A bivalyok látványa, egy közel harminc évvel ezelőtti spanyolországi út emlékét idézi, ahol Madrid mellett, Escorialban, egy bivaly csorda szomszédságában sátoroztunk. Hazaúton megvásároljuk a fenyőfát. Jót kvaterkázunk a két eladóval, mindeközben arra is fény derül, hogy egyikük Mikó-Baráth György, aki megálmodta és létrehozta a zalacsébi Trianon Parkot. Milyen kicsi a Világ!!!

Szép, nagy pelyhekben hull a hó, de ami még ennél is szebb, hogy reggelre eltűnik. :-) Néhány sorral feljebb tévedtem, van egy másik pozitív élményem is a téllel kapcsolatban. 2009. Nagytétényi Kastélymúzeum (Száraz-Rudnyánszky-kastély). „Karácsony a kastélyban” elnevezésű program. Több mint 40, kísérletező kedvű iparművész, karácsonyfákká varázsolt fenyőfája a kastély impozáns termeiben, kint szakadt a hó, bent pattogott a tűz és fahéj, valamint forralt bor illata áradt, de nem ezek voltak az igazi csodák, hanem Sebestyén Márta fellépése. Ahogyan kivételes, lelket simogató hangja kiáradt a folyosókra, majd végigkísért egész az éj leszálltáig!!! Életem talán legszebb karácsonyi varázslata.

A leendő szomszédaink (Magdika és József) megkérdezik, hogy milyen rokoni kapcsolat van köztünk Anyával. „Ugye testvérek?” Ez nem tudom, hogy kire nézve hízelgő!? Nem lesznek a kedvenceim. :-)

Egy kolléga távozik, egy kolléga érkezik.

December 17. 17 fok van. Mi???????? Ez az. :-)

Ölyv költözött az iroda bejárata előtti lámpára. Ha nem piszkítaná össze a belépőt, szerintem senkit sem zavarna. Engem így se. Pláne, hogy nem én takarítom fel az ürülékét. Másnap is ott tanyázik, de harmadnapra odébb áll. :-(

Egy képviselő érkezik hozzám, az új üzemmel kapcsoltban beszélgetünk. Észrevétlenül növelem a kettőnk közötti távolságot, mert a pasi szájából a szavakkal együtt fröcsög a nyál is. Felfordul a gyomrom, folyik arcomon a szájnedve. Alig várom, hogy elmehessek a mosdóba. Több szemtanúja van az esetnek. Ők jól szórakoznak. Én is ezt tenném, ha mással történne mindez.

Disznóért jönnek a munkahelyemre, ami nem hírértékű egy vágóhídon. Ami viszont szórakoztat, ahogy a vásárló méregeti az egyik kollégámat, majd oldalba bök és megjegyzi, hogy Őt is magával vinné. Kikerekednek a szemeim, miközben folytatja azzal: „jó Cerka, 10-es skálán 7-es.” :-) Ha 10-es osztályzatot adott volna, elmesélném az érintettnek, így nem teszem, mert maximalista, bántaná az osztályzat. :-)

Szombat. Lelkes csapatommal csomagoljuk a szilveszteri termékeket. Mindenki önként jelentkezett, hogy feláldozza a hétvégéjét, egyről a kettőre jutásunk érdekében. Ezekért a pillanatokért érdemes… Nagyra becsülöm őket. A bérbaltavári boltos kisasszony több rúd bejglit küld, hogy meghittebben teljen el a napunk. Na igen, angyalok márpedig vannak!

Vasárnap karácsonyi ünnepség a faluban. Anyuci megy, én a fenyőfánkat díszítem.

December 23.Dolgozom. Tömérdek ajándékot kapok a munkahelyemen. Egy bagolynak örülök a legjobban, meg annak, hogy az én, lányokból álló kis csapatom tagjai meglepnek egy-egy apró szuvenírrel és kedves sorokkal, amelyekben személyemet, valamint irányításomat jellemzik. Igen, megkönnyezem.

December 24.Egyik falubelink 6-7 féle süteményből álló tálat hoz nekünk Karácsonyra. Alig távozik, újfent csengetnek. Közeli szomszédaink, három üveg, bort hoznak a hegyről, azért szaladtak ki, hogy nekünk megtöltsék az üvegeket. Mindenütt angyalok! :-) Karácsonyi dalok, pizsamában és mamuszban ténfergés, táncikálás, hal és kacsa kajálás.

December 25-én kirándulunk Vörsre, ahol 71.alkalommal állították fel a Szent Márton templomban, a világ legnagyobb, templombelsőben lévő betlehemét. A Máriaút, amelynek egyik állomása Vörs, egy Közép-Európán átívelő zarándokút, kelet-nyugati tengelye Mariazelltől Csíksomlyóig tart, kb.1400km, gyalogosan 60 nap alatt bejárható. Erre nem vállalkozunk. :-) Ahogy benyitok a templomba, fenyőillat tolul felém. Karácsonyfák mindenfelé. Azt hiszem most ér utol a Karácsony varázsa. Meghitt és meseszép. Visszafelé Keszthelyen sétálunk a napsütésben. Mindenfelé madarak és végtelen nyugalom. Ilyennek vágytam az Ünnepet.

December 26-án kiruccanás Badacsonyörsre, a Folly Arborétum és Borászatba. Objektíven: különleges cédrusok, ciprusok és fenyők gyűjteménye, a Balaton ölelésében, az 1900-as évek elejétől. Szubjektíven: ámulatba és zavarba ejtő látvány, mindenütt pompás örökzöldek és tengernyi kék… szó eláll, felemelő pillanat. Hálám örök időkre szól. Bár rózsaszín ködbe burkolom a látottakat, nem minden fenékig tejfel és itt kezdődik a mi, karácsonyi mesénk. Történik ugyanis, hogy érkezésünkkor a gépjármű jobb első kereke defektes lesz. Hála Istennek akkor, amikor megállunk. Fel, s alá járkálok, töröm a fejem, hogy mitévőek legyünk. Édesanyám elveszti kapcsolatát a külvilággal, bepánikol. A növénypark bejáratánál csengetek és segítséget kérek, rövid időn belül kapok is telefonszámokat. Elsőt tárcsázom. Nem veszi fel. Másodikat tárcsázom. Nem jön ki, hogy képzelem az ellenkezőjét, Karácsony van, majd kinyomja a készüléket. Harmadikat tárcsázom. Felveszi. Tapolcán van, kb.20 km-re. Türelmemet kéri, amíg összepakolja a szereléshez szükséges eszközöket és odaér. Kicsi megkönnyebbülés, kb.45 perc szótlan várakozás a fagyos szélben, lábunk előtt a Balatonnal. Rossz kerék le, pót fel és a szűk, hegyi utakon irány Tapolcára, az autómentő gumiszervízébe, mert igen, neki olyan is van. Mekkora mázli! Hasznavehetetlen kerék szöget fogott. Kuka. Autómentő jelzi, hogy vigyáztak ránk az égiek, mert a kereket belülről a szög már csaknem teljesen szétroncsolta. Szétdurranhatott volna…na de nem! (update: másnap egy internetes portálon egy bejegyzésre leszek figyelmes, amelyben az Anyuka keresi családjának megmentőjét. Olvasom, hogy két pici gyermekkel, távol az otthontól…. segítőkész…. olajozottan ment a mentés… Ugyanaz a pasi segítette Őket, aki bennünket is. Megmarad a HIT!!!)

„Életünk hulló karácsonyfáján

halkan repesnek a lángok.

Fölöttünk és bennünk hömpölyög

a hidegáramú csönd.

Mosson ki, vigyen magával

fodros hátán mindent, ami volt:

esdő várakozások meddőségét,

kulcsoltkezű, hasztalan imákat.

Hópárnás nagy fenyők alatt

üljünk le a törpék közé,

burkolózzunk a hallgatásba

s húnyjuk le félig a szemünket.

S míg csillagok kezdenek pislákolni,

töprengjünk az eljövő felől:

hogyan kellene megszólalni?

S mindent elülről kezdeni?”

(Dsida Jenő, Hideg téli est)

Húgom és vőlegénye jönnek, de én természetesen dolgozom ittlétük 2/3 részében. A hazaindulásuk napján lehetünk a legtöbbet együtt, na meg éjszakánként. Beszélgetünk és kimaxoljuk a rövidre szabott időt.

Két nap az évből. Az első nap az egyik férfi munkatársam megállít az udvaron és zokogásban tör ki. Nem adom ki a beszélgetésünket, de mélységesen megérint, megrendít, összetör…hazáig hüppögök. Utolsó nap, még mindig az előző nap történéseinek hatása alatt állok, próbálok jó képet vágni mindenhez és mindenkihez, de a gondolataim máshol járnak. Ólom lábakon lépdel az idő. Délutántól petárdáznak, ezért Csillag és Vilmos is bebocsájtást nyernek a házba. A nappaliban húzzák meg magukat. Óránként felmegyünk és megsimogatjuk mindkettejüket. A köztes időben a nyolc cicust nyugtatgatjuk. Sosem kedveltem a Szilvesztert. „A mi kis falunk” sorozat szereplőivel bolondoznak a Híradóban. Anyukám egykettőre megjegyzi: „Ezek olyan részegek, hogy alig tudnak beszélni!” Jelzem neki, hogy ezt eljátszották, illetve meg. :-) 2019 lassan átadja a helyét. Heteken keresztül, minden hajnalban bánkódtam és bőgtem döntések, helyzetek, emberek miatt és azt kértem, hogy ne fájjon… Még fáj. Még nem múlnak. Még közöm van hozzájuk.

Remélem, hogy jobbára boldog lesz az új év!

Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: pekvanc = holmi, cucc; nem érte benn az írás = évvesztes; mindenegyi = mindegyik; cukorborsó = borsó; borsó = bab