Kerek Zöld porta: Őszutó (november)

November 1.Veszprémbe viszünk koszorút anyai nagyszüleim nyughelyére, a temetőbe. Már Jutaspuszta városrészen át elhagynám a várost, amikor Anyumra nézek és felsejlik, hogy ifjúsága helyszíne, innen tán csak 22km távolságra van, még ha ellenkező irányba is. Megfordulok, mert úgy hiszem örülne, ha elvinném Pétfürdőre. Örül. Nagyon. Erős szélben és 8 fokban megnézzük a régi házukat, látom, hogy megannyi érzés rohanja meg, átragad rám is és ezek lendülete visz mindkettőnket aztán a városkában tovább. Lelkesen mutatja, hova járt iskola után, minden kőre és fűszálra emlékszik, amelyek végül a kosárlabda pályáig futnak. Percekig állunk ott. Nem tudom, hogy mi zajlik most a lelkében, de meghagyom neki ezt a meghitt pillanatot. Némán ballagunk vissza a kocsihoz. A kellemetlen idő ellenére még nincs kedvünk hazamenni, így Nagyvázsony, Mencshely, Szentantalfa, Monoszló, Zánka, Köveskál, Mindszentkálla, Káptalantóti útvonalon álmélkodunk az őszi táj pompáján. Ódörögd??? Az erdőben egy útszerű valamire tévedünk. Egy pici nyomsáv, melyet körülölel az erdő. Ijesztő. Nem tudjuk hová vezet, mégsem fordulunk vissza. Végre kitágul a tér, két sávos út és nyíl mutat Sümeg felé. Megmenekültünk!!!

Döci kandúrt visszük első oltására. Amikor beteszem a hordozóba, Zizi az édesanyja ráugrik a ketrecre és sír. Ettől én is. Később az ablakból figyel bennünket. Villámgyorsan megfordulok Zalaegerszegről és visszaadom mamának a gyermekét. Öleli, nyaldossa, a pici valósággal fuldoklik a szeretetétől.

Hétvégén a 21 fokos melegben!!! Anyukával autókázni támad kedvünk és egyszerre azon kapjuk magunkat, hogy az Őrségben vagyunk. Milyen meglepő! A gépjármű „magától odavitt” bennünket, ahol a legjobban szeretünk, ahol a szívünk van. Szavakba nem önthető… Visszafelé megnézzük a zalacsébi Trianon Parkot.

Egy „Better Place Forests” nevű cégről olvasok. Környezetbarát temetkezési megoldást kínálnak, mégpedig úgy, hogy egy adott erdőben, az általunk kiválasztott fa köré szórják a hamvainkat, így tulajdonképpen a természet részeivé válhatunk és az ökológiai lábnyomunkat minimálisra csökkenthetjük. Jelenleg még csak két ilyen erdő van, azok is Amerikában, de remélem, hogy mire engem is érint, közelebb is lesz.

Szeretném leírni a nevét, de nem szoktam a blogban embereket nevükön nevezni, pedig Ő egy hős. Egy hétköznapi hős. Egy állatorvos. Csillaghoz és Vilmoshoz jön, a házőrzőinkhöz. Az elmúlt esztendőkben olyan állatorvosokhoz volt balszerencsénk, akik 1.vagy félrekezelték 2.vagy féltek az állatoktól. Gyomorgörcsöm van, amíg megérkezik. Azt vizionálom, hogy kudarcot vall. Tévedek. Csillag enyhe nyugtatót kap, mert amikor megmakacsolja magát, akkor szófogadatlan és öntörvényű. A mennyiséget rosszul kalkulálom, csak „spicces” állapotba kerül. Először tetszik neki a doki, később begőzöl és duzzogásba kezdene, de alig áll a lábán. A gyógyítót nem riasztja, ráveti magát és szakszerűen megvizsgálja, beoltja, sőt, a hátán lévő „kisebb jószágot” (a bundája összecsomósodott és úgy festett, mint egy komondor, hátán egy kisebb kutyával) is levágja. …mint Don Quijote a szélmalmokkal. :-)

Pakod határában vaddisznó táncol a tarlón, Zalabérben, pedig őzek futnak mellettem.

Május óta nem készül el a fűtésünk, olajradiátorral és hőlégbefúvóval próbáljuk átvészelni a hideget. Amikor a hőlégbefúvót bekapcsolom Csoki cicó elé ül. Hunyorog ugyan, de állja, ahogy a meleg levegő összeborzolja a bundáját. Ő is fázik. Mindannyian fázunk.

Egy régi barátom keres fel és álláslehetőséget kínál. Igyekszem hideg fejjel dönteni, mert bár éppen mélyen vagyok és kedvem lenne kiszaladni a Világból, de nem szeretném, hogy ez befolyásoljon. Eljátszom a gondolattal, hogy elfogadom az ajánlatát. Lelkiismeret-furdalás gyötör. Eljátszom a gondolattal, hogy elutasítom az ajánlatát. Bánom. A kétségek között nem látom, hogy hol vagyok én valójában. Végül kitisztul a kép, elcsendesül bennem is a vihar. Maradok a jelenlegi munkahelyemen.

A kőműves fél éve elkezdte az udvar két behajtási sávját, de azok kiásásán és lebetonozásánál tovább nem jutott. A napok óta szakadó esőben ezek megteltek vízzel és feltöltötték a vízóra aknát. Bántja a szememet, ezért vödörrel kimerem a vizet. Egyik barázdából a másikba, majd onnan a kivezető árokba. Jó móka. Nem kacagok. Estére nem tudom felemelni a karjaimat. Hiába, nem szoktam a kemény munkát. :-)

Diabetológus. Budapesten. Kontroll. Minden ok, át- és megbeszéltük a dolgaimat a doktornővel, akit nagyon kedvelek.

Zalaszentgrótról hazafelé cocákat látunk a mezőn, a kisebb sártengerben picikéik is feltűnnek. :-)

Keresztapám életét veszti. :-(

Eljött a várva várt nap. Megkezdődik a kazán beüzemelése. Nem működik. A villanyszerelők a fűtésszerelőkre mutogatnak, a vállalkozás, akiktől a kazán érkezett, azt állítja, hogy a berendezés kifogástalan. Mi vagyunk középen. Mi fizetünk. Mi fázunk. Mi vagyunk az út szélén. Kezd ismerőssé válni ez az érzés. Nem szeretem.

November 21.Édesapám születésnapja. Testvéreim meglepetés ünnepséggel kedveskednek, én gondolatban ölelem rajongásig szeretett apukámat.

Barátainkkal ebédelünk Zalacsányban, majd Anyucival Kehidakustányban flangálunk. Gyakorta átszeltük már a várost, de sosem tértünk be, hogy szemügyre vegyük. Pótoljuk.

Vasárnap almáért megyek a faluban az egyik ismerősünkhöz. Finom habos kávé mellett, egy kellemes csacsogás energiáját is magammal hozom, az ízletes almáról nem is beszélve. Ebéd után a Zalaszentgyörgyi-tóhoz kirándulunk Édesanyámmal. Az ősz mindenhol tetten érhető. Erdőillat van. Terpeszkedő gombák mindenfelé és orrfolyás. :-)

Az egyik kollégám aranyköpése: „Ha ma nem ér ide, akkor nem lesz itt.” Hm…valóban! :-) Szeretem ezeket a magvas gondolatokat. :-)

Egy új-zélandi madárról, a Kakapóról (más néven bagolypapagáj) beszélgetünk Apummal. Azt meséli, hogy pár jégkorszakkal ezelőtt, a ritka tollazata miatt, komoly zsírréteget kellett növesztenie, hogy túlélje a hideget. Sikerült, de olyan dagi lett, hogy nem tud repülni. A sors fintora, hogy a táplálékát viszont a fák között találja. Óriási karmaival felmászik ugyan a lombkoronához, de közben előfordul, hogy teltkarcsúsága miatt leesik és nagyot koppan. Milyen szép az élővilág!

Megnyílik az új húsboltunk Pókaszepetken. A nyitásra átugrunk kollégámmal, de tétovázásunk miatt nem mi leszünk az elsők. Délután a bolt mögötti új, húskészítménygyártó üzemben írjuk össze észrevételeinket.

A vadonatúj villanykazán valószínűleg tönkrement, a hígvelejű fűtésszerelő miatt. Összetörünk. Reményvesztetten nézünk a tél elé.

Két közvetlen munkatársamtól egy Tisza cipőt kapok ajándékba. Nem tévedés. Azt kapok, meg sírógörcsöt. Bolondok. :-)

Nagymamám után kb.egy évvel, a húga is örök nyugovóra tér. :-(

Kazán sztori sokadik felvonás. Felülvizsgálat. Székesfehérvárról érkezik a szerelő/szakértő. Kiégett a lelke. A fűtésszerelő fordítva kötött valamit és nem töltötte fel vízzel a rendszer mindkét ágát, a villanyszerelők nem biztosítottak megfelelő nagyságú áramot a kazánhoz. Együgyű emberekkel vagyunk körülvéve, mindenki széttárja a kezét, mi meg fizetünk. Ébresztő! Vége a dalnak. Most jövünk mi és a szakértő kitartását követően a meleg. Igen. Meleg van. :-) Hozzánk november végén megérkezett a Jézuska. :-)

Anyucikám Betlehemet díszít a faluban, én meg a villanyszerelővel a kültéri lámpákba varázsolok fényt.

Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: kösöntyű = nemesfémből készült, zománcos berakással vagy drágakövekkel díszített női ékszer, leggyakrabban melltű, karkötő vagy nyaklánc; ökörborgyu = nagyon hülye; kiszab = kitép