Kerek Zöld porta: Nyárelő (június)

Gyűrjük a diétát, minden hét felét hasmenéssel és gyomorgörcsökkel „töltöm”. Valami nem okés, de egyelőre elhessegetem a negatív gondolataimat.

Átveszem a pápaszemem, el is viszem a munkába, de elvétve használom.

Átrendezzük a nagyszobát. A terebélyes, mázsás súlyú szekrényeket tologatjuk. Helyesebben mondva Édesanyám. Én nekifeszülök ugyan, de meg sem mozdul.

Ruhásszekrényem kulcsa eltörik. Sikítófrászt kapok és látom magam előtt, hogy innentől kezdve nem férek a gönceimhez, később Anyuka megment egy másik kulccsal, meg a helyzetet is.

Budapestre megyünk. Kontrollra a belgyógyászhoz. Amíg vesztegelek, stírölöm a környezetemben lévőket. Mellettem a csajszi, mobiltelefonnal fejti a keresztrejtvényt. Minden bizonnyal öreg vagyok én már ahhoz, hogy ezt értelmezzem. Dokinál érdemben nem történik semmi, nem változtatunk, haladunk a megkezdett úton tovább. Iratok fel pirulákat és a patika felé veszem az irányt. A gyógyszerész jelzi, hogy nincs a bogyómból és egy másik, alacsonyabb árfekvésűt ajánl. Köszönöm a javaslatát, de elutasítom azt. A férfi magából kikelve :„magának nem számít a pénz?” Igyekszem elmagyarázni neki, hogy eredeti molekulát kell szednem…hiába. Eszem ágában sincs kekeckedni, inkább elszámolok harmincig. Fizetéskor megkérdezem, hogy hol szerezhetném be az elmaradt tablettát, a válasz nem lep meg: „Ott, ahol van.” Mosolygok és búcsút intek.

Kolléganőmhöz megyünk Pünkösdözni. Végre-valahára találkozom a gyermekeivel is, akikről számtalanszor mesélt. Elképesztően jól szórakozunk, Anyum és én is. Olyan szeretetteljes kötelék tarja össze ezt a családot, amelyhez foghatót ritkán észlelünk.

Szomszédasszonyom balesetet szenved, mert az autóbusz, ami a munka- és lakóhelye között fuvarozza, karambolozik. Szerencsére az ijedtsége a hatalmas, sérülései hetek alatt meg-, illetve begyógyulnak. :-(

Vilmos, arany retrieverségének megfelelően rajong a vízért. Önkívületi állapotba kerül, amint vizet észlel. A melléképületekben rábukkanunk egy rózsaszín kádra, amit alapos takarítást követően a bolhazsák szolgálatába állítunk. Boldogság a köbön.

Ellenőrzések hete a melóban. Elsőként állatorvosi ellenőrzést, azt követően pedig egy kormányhivatali ellenőrzést pipálunk ki.

Egy szemtelenül fiatal lány jön állásinterjúra. A leendő apósa már nálunk keresi a kenyerét és mivel a bakfis túlzottan izgul, így nyugtatja: „Ne izgulj, Dóri néni aranyos és mindenre megtanít.” Na igen, a huszonévesek szemében már „néni” vagyok! Jaj, ne!!! Néni vagyok? :-)

Kompjúterem feladja a harcot. Kámba megyek egy tettre kész készülékért.

Megfigyelem, hogy kreativitásunk, többnyire a hétvégére éri el csúcspontját. Most sincs ez másként. Ancikám padlizsánt és lazacot grillez. Mondja ugyan, hogy ég, de a hangja érzelemmentes, leginkább távirati stílusra hajaz, ráadásul más jel sem ad okot az információ befogadására. Kiürítem, majdan mégis kimegyek a főzőhelyiségbe. Lángol a manna és a gép, nyaldossák a lángnyelvek a konyhaszekrényt, fekete füst tölti be a teret. Anyácska meredten nézi az eseményeket, eltolom, kihúzom a gépet az áramból és kinyitom az ablakokat. A lángolás pillanatok alatt alább hagy, majd megszűnik. A füst nem tágít, de egy óra elteltével, a szél segítségével tovatűnik. Emlékként a mennyezeten és a konyhaszekrény ajtaján hagyja kéznyomát. Nem baj. Vége. Oldalba bököm Anyumat és röhögök. Mi lett volna, ha én főzök!!! :-)

Vásárolni megyünk. Az áruházhoz kanyarodva Anci: „Állj a Trabant mellé!” Én: „Hová?” (miközben tekergetem a fejemet) Anci: „Állj a Trabant mellé!” (de ezt már emelkedett hangon) Én: (nem szólok, csak leparkolom ahová eleve akartam, nem törődve a kérésével, mert papír Porche-t sehol sem látok). Eltelik pár perc, Anci felkiált: „Ja, az egy Suzuki!” Aham. Ok. :-)

Június 20.főiskolai osztálytársam halálhíre veri szét az estémet. Napokig kábultan leledzem. Ő volt az egyik legnagyszerűbb EMBER, akit eddigi életem során ismertem. 46 éves volt. :-(

A négykarikás autónkra műszaki vizsga vár, napokig a kollégák hordoznak.

Anyuka hasra esik, amikor a hőség elől a két kutyát beengedi a házba és azok örömükben fellökik. :-( Másnap nyitva hagyja a bejárati ajtót, a szomszéd csibék beosonnak, a kutymákok a totyogókra vetik magukat, Anyum a tömegbe. Eltaknyol. Nem is számolom hányadszor történik meg mindez. Az egyik csibe beszorul a gardrób alá, ezernyi gúnyát kell kipakolnom és a behemót szekrényt megmozdítanom, az aprójószág kiszabadításáért.

Húgom és barátja jönnek látogatóba. Vasárnapra meglepetéssel készülök. A Szentjakabi-patak menti dombháton lévő Szaknyérra fuvarozom a társaságot. Itt található Őrségi Patakparti Alpaka Farm. Kb.50km-t utaztunk csak, nem kellett Peruba, Bolíviába vagy Chilébe mennünk, hogy láthassuk ezt a barátságos állatot. Persze örömmel megnézném őshazájában is! :-) Az „gazdaság” olyan, mint a mesékben. Kivételes alkalmakkor áll el a lélegzetem, de itt, eláll. Ajánlom, hogy olvasóim is fedezzék fel ezt a csodát!!! Zalaegerszegen ebédelünk, de nekem erősen görcsöl a gyomrom, rohanok a mellékhelyiségbe, majd haza, mert újra szorongat. :-( Ötödik hete. Kezdek kiakadni. Másnap az ifjúság a zalai megyeszékhelyen megmártózik, késő délután pedig visszaindul a fővárosba. Minduntalan fáj az elválás.

Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: lapogatás = vállveregetés; dortat = horkan, durrog; pretli = vágódeszka; pizlik = málik