*Karácsonyi üdvözlet*

Minden kedves olvasómnak, KELLEMES KARÁCSONYT kívánok!!!

Fekete István: Karácsony éjjel

A konyhából behallatszott a tűz pattogása, de aztán betették az ajtót s a kocsmában csend lett. A bádog lámpaernyő karimája némán hajlongott a repedezett gerendán, és amint a láng megbillent, mintha valaki sóhajtott volna.

Az ablakok arcán csendesen szivárgott a cseppé hűlt pára, az ajtókilincs ferdén állt, mintha valaki be akarna jönni s a székek úgy álltak az asztalok mellett, mintha fáradt karjukkal szívesen az asztalra könyököltek volna.

A kilincs bólintott, az ajtó óvatosan kinyílt. Egy ember jött be, aztán egy asszony. Vállukon hó.

- Jó estét.

- Jó estét - bólintott Zimányi -, esik?

- Esik.

- Hová?

- Palánkra. Oda várnak bennünket, karácsonyra.

Persze, karácsony van. Régi karácsonyok villantak fel Zimányi emlékei között, de aztán hamar elhamvadtak, elfáradtak...

A kocsmáros odaállt a vándorok elé.

- Mi kellene?

- Csak pihennénk, ha szabad.

Az asszony fáradtan felnézett.

- Kenyeret kérnénk. Pénzért.

Zimányi megfogta a kocsmáros kabátját.

- Adjon szalonnát is... karácsony van.

Gondolkodó csend lett. A vándorok előtt egy kis vörös mókus ült az asztalon, és a kenyérhéjat eszegette. Okos, fekete szemével körülnézett.

- Szelíd?

- Mint a gyerek.

Zimányi felkelt, nehézkesen odament az asztalhoz, és megsimogatta a mókust.

- Nem adja el?

- El nem adom, csak úgy odaadom. Jobb dolga lesz...

Zimányi pénzt tett az asztalra.

-  Egyedül vagyok… eljátszogatok vele… ez lesz az én karácsonyom…

Diót hozatott a kocsmárossal, s a mókus észre sem vette, amikor gazdái elköszöntek.

Zimányi hazaindult. Zsebre rakta a diót és a mókust is.

- Ehetsz útközben is, ha akarsz.

Lassan lépegetett hazafelé. Az út, mint a bársony. Botja nem koppant, arcára hópehely esett. A falu végén kis erdő s az erdőn túl Zimányi háza. Jó lenne, ha várakozó lámpás intene belőle, de nincs már senkije.

Nem nagy a hó, mégis nehéz a járás, az erdő fái között álmos köd ül. Megállt, botjával a hóra ütött.

- Milyen puha, akár a párna. Hideg sincs.

Azzal leültek az árok mellett. Megcsörrentek a diók, a mókus kiugrott a zsebből és felszaladt az öregember vállára.

- Ne csiklandozz, te, csak egy kicsit pihenek.

A mókus leugrott a földre. A hónak szabadság szaga volt. Az erdei csend susogni kezdett s az ágak ugrásra ingerelték. Az árokparton bodzafa állt és ijedten ébredt fel, amikor a mókus végigszaladt rajta.

- Mit akarsz?

- Szállást keresek. Az ember elaludt és én elszöktem... nem tudod, hol találnék szállást?

- Eredj a Bükkhöz.

A mókus átlendült az öreg bükk alsó ágára.

- Azt mondta a Bodza, hogy te adsz nekem szállást.

- Nem adok. Nincs, de ha lenne, se adnék.

- Majd ad más.

De nem adott a Kőris se, a Cser se. Csak az öreg Tölgy mondta meg kereken.

- Nem szabad! Ne kérdezd, miért, nem szabad.

Zimányi ekkor már mélyen aludt az árokparton. Azt álmodta, hogy egy hideg kéz nyúl a kabátja alá, de nem a pénztárcáját, a szívét keresi.

Arca sárga lett, feje előrebukott a kínban, hogy megmozduljon, de nem tudott.

A kis mókus ekkor ért oda. Felugrott az öregember vállára és lerázta magáról a havat, az öreg nyakába.

Erre már felébredt Zimányi. Mélyet lélegzett, aztán tántorogva felállt. De mi ez a hideg a nyakánál? Odanyúlt és eszébe jutott a mókus.

- Hát te ébresztettél fel, te? Bizony jó, hogy felébresztettél...

Megkereste botját és lassan lépegetve elindult hazafelé. Zsebében megzörrentek a diók, s amikor otthon meggyújtotta a lámpát, körülvették a régi bútorok.

A mókus az ágy karfájára ugrott, leült elgondolkodva, mert ő sem tudta, hogy mért nem kapott szállást a fáktól. Nem tudta, hogy Zimányinak szíve és zsebe mindig nyitva volt szegénynek, vándornak, mindenkinek, s az ilyen embernek nem lehet elhagyatottan, árokparton meghalni.

Nézte egymást ember és mókus. A kályhában halkan dúdolt a szél, a felhőket elkergette, aztán nagy csend és nagy békesség lett kint és bent.

Aludt az öregember és aludt a kis mókus karácsony éjszakáján.

Kép az internetről

Őszutó (november)

November 1.Veszprémbe viszünk koszorút anyai nagyszüleim nyughelyére, a temetőbe. Már Jutaspuszta városrészen át elhagynám a várost, amikor Anyumra nézek és felsejlik, hogy ifjúsága helyszíne, innen tán csak 22km távolságra van, még ha ellenkező irányba is. Megfordulok, mert úgy hiszem örülne, ha elvinném Pétfürdőre. Örül. Nagyon. Erős szélben és 8 fokban megnézzük a régi házukat, látom, hogy megannyi érzés rohanja meg, átragad rám is és ezek lendülete visz mindkettőnket aztán a városkában tovább. Lelkesen mutatja, hova járt iskola után, minden kőre és fűszálra emlékszik, amelyek végül a kosárlabda pályáig futnak. Percekig állunk ott. Nem tudom, hogy mi zajlik most a lelkében, de meghagyom neki ezt a meghitt pillanatot. Némán ballagunk vissza a kocsihoz. A kellemetlen idő ellenére még nincs kedvünk hazamenni, így Nagyvázsony, Mencshely, Szentantalfa, Monoszló, Zánka, Köveskál, Mindszentkálla, Káptalantóti útvonalon álmélkodunk az őszi táj pompáján.  Ódörögd??? Az erdőben egy útszerű valamire tévedünk. Egy pici nyomsáv, melyet körülölel az erdő. Ijesztő. Nem tudjuk hová vezet, mégsem fordulunk vissza. Végre kitágul a tér, két sávos út és nyíl mutat Sümeg felé. Megmenekültünk!!!

Döci kandúrt visszük első oltására. Amikor beteszem a hordozóba, Zizi az édesanyja ráugrik a ketrecre és sír. Ettől én is. Később az ablakból figyel bennünket. Villámgyorsan megfordulok Zalaegerszegről és visszaadom mamának a gyermekét. Öleli, nyaldossa, a pici valósággal fuldoklik a szeretetétől.

Hétvégén a 21 fokos melegben!!! Anyukával autókázni támad kedvünk és egyszerre azon kapjuk magunkat, hogy az Őrségben vagyunk. Milyen meglepő! A gépjármű „magától odavitt” bennünket, ahol a legjobban szeretünk, ahol a szívünk van. Szavakba nem önthető… Visszafelé megnézzük a zalacsébi Trianon Parkot.

Egy „Better Place Forests” nevű cégről olvasok. Környezetbarát temetkezési megoldást kínálnak, mégpedig úgy, hogy egy adott erdőben, az általunk kiválasztott fa köré szórják a hamvainkat, így tulajdonképpen a természet részeivé válhatunk és az ökológiai lábnyomunkat minimálisra csökkenthetjük. Jelenleg még csak két ilyen erdő van, azok is Amerikában, de remélem, hogy mire engem is érint, közelebb is lesz.

        Szeretném leírni a nevét, de nem szoktam a blogban embereket nevükön nevezni, pedig Ő egy hős. Egy hétköznapi hős. Egy állatorvos. Csillaghoz és Vilmoshoz jön, a házőrzőinkhöz. Az elmúlt esztendőkben olyan állatorvosokhoz volt balszerencsénk, akik 1.vagy félrekezelték 2.vagy féltek az állatoktól. Gyomorgörcsöm van, amíg megérkezik. Azt vizionálom, hogy kudarcot vall. Tévedek. Csillag enyhe nyugtatót kap, mert amikor megmakacsolja magát, akkor szófogadatlan és öntörvényű. A mennyiséget rosszul kalkulálom, csak „spicces” állapotba kerül. Először tetszik neki a doki, később begőzöl és duzzogásba kezdene, de alig áll a lábán. A gyógyítót nem riasztja, ráveti magát és szakszerűen megvizsgálja, beoltja, sőt, a hátán lévő „kisebb jószágot” (a bundája összecsomósodott és úgy festett, mint egy komondor, hátán egy kisebb kutyával) is levágja. …mint Don Quijote a szélmalmokkal. :-)

Pakod határában vaddisznó táncol a tarlón, Zalabérben, pedig őzek futnak mellettem.

Május óta nem készül el a fűtésünk, olajradiátorral és hőlégbefúvóval próbáljuk átvészelni a hideget. Amikor a hőlégbefúvót bekapcsolom Csoki cicó elé ül. Hunyorog ugyan, de állja, ahogy a meleg levegő összeborzolja a bundáját. Ő is fázik. Mindannyian fázunk.

Egy régi barátom keres fel és álláslehetőséget kínál. Igyekszem hideg fejjel dönteni, mert bár éppen mélyen vagyok és kedvem lenne kiszaladni a Világból, de nem szeretném, hogy ez befolyásoljon. Eljátszom a gondolattal, hogy elfogadom az ajánlatát. Lelkiismeret-furdalás gyötör. Eljátszom a gondolattal, hogy elutasítom az ajánlatát. Bánom. A kétségek között nem látom, hogy hol vagyok én valójában. Végül kitisztul a kép, elcsendesül bennem is a vihar. Maradok a jelenlegi munkahelyemen.

A kőműves fél éve elkezdte az udvar két behajtási sávját, de azok kiásásán és lebetonozásánál tovább nem jutott. A napok óta szakadó esőben ezek megteltek vízzel és feltöltötték a vízóra aknát. Bántja a szememet, ezért vödörrel kimerem a vizet. Egyik barázdából a másikba, majd onnan a kivezető árokba. Jó móka. Nem kacagok. Estére nem tudom felemelni a karjaimat. Hiába, nem szoktam a kemény munkát. :-)

Diabetológus. Budapesten. Kontroll. Minden ok, át- és megbeszéltük a dolgaimat a doktornővel, akit nagyon kedvelek.

Zalaszentgrótról hazafelé cocákat látunk a mezőn, a kisebb sártengerben picikéik is feltűnnek. :-)

Keresztapám életét veszti. :-(

Eljött a várva várt nap. Megkezdődik a kazán beüzemelése. Nem működik. A villanyszerelők a fűtésszerelőkre mutogatnak, a vállalkozás, akiktől a kazán érkezett, azt állítja, hogy a berendezés kifogástalan. Mi vagyunk középen. Mi fizetünk. Mi fázunk. Mi vagyunk az út szélén. Kezd ismerőssé válni ez az érzés. Nem szeretem.

November 21.Édesapám születésnapja. Testvéreim meglepetés ünnepséggel kedveskednek, én gondolatban ölelem rajongásig szeretett apukámat.

Barátainkkal ebédelünk Zalacsányban, majd Anyucival Kehidakustányban flangálunk. Gyakorta átszeltük már a várost, de sosem tértünk be, hogy szemügyre vegyük. Pótoljuk.

Vasárnap almáért megyek a faluban az egyik ismerősünkhöz. Finom habos kávé mellett, egy kellemes csacsogás energiáját is magammal hozom, az ízletes almáról nem is beszélve. Ebéd után a Zalaszentgyörgyi-tóhoz kirándulunk Édesanyámmal. Az ősz mindenhol tetten érhető. Erdőillat van. Terpeszkedő gombák mindenfelé és orrfolyás. :-)

Az egyik kollégám aranyköpése: „Ha ma nem ér ide, akkor nem lesz itt.” Hm…valóban! :-) Szeretem ezeket a magvas gondolatokat. :-)

Egy új-zélandi madárról, a Kakapóról (más néven bagolypapagáj) beszélgetünk Apummal. Azt meséli, hogy pár jégkorszakkal ezelőtt, a ritka tollazata miatt, komoly zsírréteget kellett növesztenie, hogy túlélje a hideget. Sikerült, de olyan dagi lett, hogy nem tud repülni. A sors fintora, hogy a táplálékát viszont a fák között találja. Óriási karmaival felmászik ugyan a lombkoronához, de közben előfordul, hogy teltkarcsúsága miatt leesik és nagyot koppan. Milyen szép az élővilág!

Megnyílik az új húsboltunk Pókaszepetken. A nyitásra átugrunk kollégámmal, de tétovázásunk miatt nem mi leszünk az elsők. Délután a bolt mögötti új, húskészítménygyártó üzemben írjuk össze észrevételeinket.

A vadonatúj villanykazán valószínűleg tönkrement, a hígvelejű fűtésszerelő miatt. Összetörünk. Reményvesztetten nézünk a tél elé.

Két közvetlen munkatársamtól egy Tisza cipőt kapok ajándékba. Nem tévedés. Azt kapok, meg sírógörcsöt. Bolondok. :-)

Nagymamám után kb.egy évvel, a húga is örök nyugovóra tér. :-(

Kazán sztori sokadik felvonás. Felülvizsgálat. Székesfehérvárról érkezik a szerelő/szakértő. Kiégett a lelke. A fűtésszerelő fordítva kötött valamit és nem töltötte fel vízzel a rendszer mindkét ágát, a villanyszerelők nem biztosítottak megfelelő nagyságú áramot a kazánhoz. Együgyű emberekkel vagyunk körülvéve, mindenki széttárja a kezét, mi meg fizetünk. Ébresztő! Vége a dalnak. Most jövünk mi és a szakértő kitartását követően a meleg. Igen. Meleg van. :-) Hozzánk november végén megérkezett a Jézuska. :-)

Anyucikám Betlehemet díszít a faluban, én meg a villanyszerelővel a kültéri lámpákba varázsolok fényt.

Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: kösöntyű = nemesfémből készült, zománcos berakással vagy drágakövekkel díszített női ékszer, leggyakrabban melltű, karkötő vagy nyaklánc; ökörborgyu = nagyon hülye; kiszab = kitép

Zalaszentgyörgyi-tó I.

Koszorú

Óriás "üvegház" Csehimindszent végén

Sade búcsú turnéjának budapesti koncertjén még 2011-ben

Csehi Szabadidőközpont bejárata

Hangulatkép

Kereszt Vasszécsényben

Ötvösi homlokzat

Ifjúsági-tó és Köztéri Edzőpark I. (Pétfürdő)

Szép emlék, Van Gogh kiállítás 2013-ból

Trianon Park (Zalacséb)

Egy ház részlete (Bérbaltavár)

Krizantémok

Református templom (Nagyvázsony)

Vasszécsényben

Hangulatkép Kehidakustányból

Ifjúsági-tó és Köztéri Edzőpark II. (Pétfürdő)

Afrika Múzeum (Balatonederics) volt kolléganőm fényképezte nekem

Ház Nagyvázsonyban

Ifjúsági-tó és Köztéri Edzőpark III. (Pétfürdő)

Őszi színek

Vasszécsényi zsilip

Zalaszentgyörgyi-tó II.

Őszhó (október)

Napelemes cégtől telefonálnak, mérnökük hibát vétett a pályázatunknál, amit így a 60.napon az áramszolgáltató elutasított. Az engedélyeztetés újra kezdődik, mi pedig egyre távolabb kerülünk a fűtés lehetőségétől. Ezen a télen is fagyoskodunk? Az ember képes bármit elviselni, de felettem a hidegrázás diadalmaskodik. :-(

Kiszállítják a növényeket az itthoni és a faluszépítési „akciónkra” is. Délelőtt a saját udvarunkban ültetünk, fél 2-re a falu központjában lévő találkozóhelyre igyekszünk. Az eseményre korábban sokan jelentkeztek, ami váratlanul ért bennünket, hiszen információink szerint, általában passzív a közösség. Hiszem ugyan, hogy ezen lehet változtatni, de lámpalázas vagyok, miközben várom a tettre készeket. …és jönnek!!! Közel negyvenen ásnak, palántáznak, öntöznek, szemetet szednek, áznak és fáznak, de igazán sokat nevetnek, kicsik is, nagyok is, nagyszerű közéjük tartozni.

Hajnalban dermesztő hideg van, kaparni kell a szélvédőt.

Elkészül a rézsűkövek alkotta támfal, Anyum levendulákkal tölti fel az elemeket.

Október 11.Brigitta nap, a pogány írek tűzistennőjének (Brigit) és Anyucimnak, tehát két erős nőnek a neve. :-) Budapestre megyünk, időpontunk van a professzorhoz, a műtét időpontját és helyét határozzuk meg. Csak határoznánk. Nem tudja mikor műtenek meg, de úgy érzem, nem is töri kezét-lábát az ügyemben, melyet kollégája sürgősnek ítél. Kezdek összezavarodni, ráadásul hajnalonta már annyira fulladok, hogy nem tudok aludni.

Önkormányzati választások. Két, egymást keresztező vonalat húzok Édesanyám neve mögé. :-) Egy tüneményes falunkbéli ostoros kalácsot hoz, kakaósat. Beugrunk Zalaegerszegre és hazafelé Nagypálinak fordulunk, mondván, megnézzük az arrafelét is, mert régen láttuk. Nagypáli előtt, már kilométerekkel előbb ijesztő, áthatolhatatlannak tűnő ködöt észlelünk, hihetetlennek tűnik, hiszen ragyogó napsütésben kocsikázunk. Valóság. Visszafordulunk.

A munka végeztével a csapat felkerekedik Bezerédbe. Káprázatos őszi idő van, kint ülünk a dombok ölelte parányi helység Kultúrháza előtt, frissen sütött sajtos croissant-tal tömjük a pocinkat. Páran a teremben már „melegítenek”, hiszen asztalitenisz verseny, pontosabban egy őszülő halántékú pasi és növésben levő főnökének összecsapása apropójából gyűltünk össze. :-) Nézve a „játékot” és hallgatva a megjegyzéseket megfájdul a hasam, annyit hahotázom. Hazafelé 3 évtizeddel ezelőtti emlékeken bazsalygok. Történt akkor, azon a nyáron, Balatonszárszón, a nagyszüleimnél, ahol a kertben állt egy ping-pong asztal…három generáció forgózott. Kicsordul a könnyem, aztán megered és meg kell állnom az út szélén, mert elhomályosítja a látásomat. Ha újra ott lehetnék!!!

Szörnyű ködben és mély sötétben tartok Zalabér felé. Kolléganőm a beszálló, aki általános iskolás kislányát tette fel az Erdély felé induló buszra. Tanulmányút. Neki a jobb. :-)

„Elment a nyár.
Sokáig búsan botorkált még a kertek alatt a délutáni napsütésben, de könnyű gúnyáját megtépték az ősz csahos szelei, dérharmatot hintettek rá hűtlen hajnalok, hát inkább elment…
Miért is maradt volna? Ami hosszú hónapokon épült, szépült, erősödött dús keze nyomán, azt széthordták az emberek, és ami még kint maradt, azzal hányavetin játszik az ősz.
A jegenyék susogva kiáltottak utána szeles délutánokon, hogy: maradjon még! Kései kis virágok bimbói összeborzongtak, ha jött az árnyék, és szerettek volna felágaskodni magasra, mint a jegenyék, hogy még egy simogatást kapjanak a búcsúzó nyártól. Ilyenkor szállt alá a nap gőzölgő, gőgös bíborban fetrengve, és szolga módon ígért szelet új urának, az ősznek. A nyugati égen járó felhőtornyokat lilára, kékre festette, és aztán lehunyta szemét a szélháton járó éjszaka előtt.
A ködös szántások árnyékokat sóhajtottak, melyeket zizegő szelek hordtak szét a határban, elhagyott utakon, s a sötétben titkos zörgéssel szaladtak száraz, holt levelek, az elmúlás szélesre tárult országútján.
Szálltak a halott levelek a néma tarlókon, mint fagyos szárnyú éjjeli lepkék, és ha fennakadnak a pókhálókon, melyeket a nyár után szálló kis pókok szőttek a vágyódás nyálából; búsan kerengtek az őszi borzongás láthatatlan fonalán.
Estefelé, mikor a hold sarlója szomorúan bújócskázik a felhők hátán, a falu felől kutyaugatás és fütty száll a rétekre. A füst a nyitott tűzhelyeken születik, hol pöfögve sül a krumpli. A lángok villanásai néha kiugranak a sötétbe, és megcsillannak a cifra tányérokon, melyek lakodalmi levesek emlékét őrzik, és vidám tulipánokat tartogatnak ölükben.
A kémény szurkos szájából a füst egy kicsit felfelé száll, aztán megvékonyodik, és kékes leplet takar a szérűkre, hol verebek alusznak a kazal oldalában, lecsapódik a kertekre, hol az
almafákon könnyelmű cinkékre vár a csapda, és káposztatorzsák fogóznak a nyirkos, fekete földbe.
Száll, száll a füst, mint az izzó parázson senyvedő holt fák sóhajtása. Kereng, végigkúszik a nádtető felett, összekeveredik a köddel, mely a patak felett gomolyog, beszivárog az égererdőcskébe, s a holt bajtársak utolsó üzenete megcsókolja az élőket. Titkos üzenetet súg a száradóknak, melyek megborzongnak, mint a beteg ember, ha megholt lelkekkel álmodik.
A szürke árnyékok most már feketék, és mindjobban felágaskodnak. Áthajolnak a kerítéseken, aztán a házakon. Már csak a kémények állnak ki belőle és a templomtorony” (Fekete István: Erdei utakon)

 Vasárnap elmegyünk kirándulni a döröskei-tóhoz. Ahogy közelítünk a faluhoz, a fák közül előbukkan a Szent Jakab római katolikus templom tornya. Innentől a tornyot követve visz utunk. Megkapó az Árpád-kori templom szolid bája, egymagam nyitom kapuját és sétálok bejáratáig. Mérhetetlen nyugalmat érzek és ezzel a jóleső érzéssel hajtok le a tóig. Távolban récék hangja, a tó körül égerfa ligetek. Erős szél támad, így hosszasan nem időzünk, viszont még nem akarunk hazatérni, ezért Döbörhegyen keresztül, Gersekarátig kormányozok. A falutól délre elterülő, 33,3 hektáros tónál állítom meg a gépjárművet. Ameddig csak lehet, addig talpalunk az állóvíz körül, sajnos a viharossá fokozódó szél nehezíti előrehaladásunkat és nekem a kedvembe is belevájja méregfogát. Szájlélegző vagyok. Túllélegző is, amióta a légcsövemet elnyomta egy göb. Fáj, ahogy a hideg levegő utat tör a tüdőm felé. Végezetül a Milleniumi Parkban kapkodom a fejem, amikor is a Kneipp-témaút „jelzését” pillantom meg. Forgatom a buksimat, keresem a módszer, itt fellelhető „elemét”. Mi az a témaút? A Vasi Hegyhát 13 településén, 19 helyszínen, Sebastian Kneipp által az 1800-as években kidolgozott egészségmegőrző-és természetgyógyászati módszer 5 alapelemét (víz, gyógynövények, táplálkozás, mozgás, lelki egyensúly) jelenítették meg a tervezők ezekben a témautakban. A témautat/témautakat bejárva és kipróbálva ingyenes szolgáltatásait, aktívan teszünk egészségünk megőrzése érdekében. Itt a parkban a lábáztató és könyöklő található, de mivel már csontomig hatol a hideg, kipróbálásuktól ezúttal eltekintek. Alább bemásolom a „listát” a többi helyszínről, hátha... Szeretném, ha idővel a mi községünk lenne a 14.települése a témaútnak.

Alsóújlak: könyöklő, lábáztató
Alsóújlak, Őshonos Állatpark: lábáztató, könyöklő
Csehimindszent, Fő tér: könyöklő, lábáztató
Csehimindszent, Európa Park: egyensúlyozó, taposó
Gersekarát: Kneipp-szoba, lábáztató, könyöklő
Győrvár, falu: taposó, lábáztató, könyöklő
Győrvár, Pálinkaház: Kneipp-park
Hegyhátszentpéter: gyógynövénykert, könyöklő, taposó, lábáztató
Kám: könyöklő, taposó, lábáztató, gyógynövénykert
Mikosszéplak, falu: napóra, taposó, lábáztató, könyöklő
Mikosszéplak, turistaház: Kneipp-szoba
Olaszfa: könyöklő, lábáztató, gyógynövénykert
Oszkó, faluközpont: Kneipp-szoba, taposó, lábáztató, könyöklő
Oszkó, szőlőhegy: vizes játszótér, taposó, táplálkozási piramis, gyógynövény-labirintus, meditációs kápolna
Petőmihályfa: kerekes kút, taposó, lábáztató, könyöklő, napóra
Rábahidvég: napóra, könyöklő, taposó, lábáztató, meditációs szék
Szemenye: könyöklő, lábáztató, taposó
Vasvár, Csónakázó-tó: sétaút, könyöklő, taposó, lábáztató, gyógynövény-labirintus
Vasvár, városszél: inhalátorház

Október 23-án, a hét közepére befurakodó szünnapon a zalalövői Borostyán-tóig visz a lendületünk. A Göcsej és Őrség, valamint Zala és Vas megye határán lévő tó lebilincsel mindkettőnket. Olyan hosszan kerüljük, hogy a végére földig ér a nyelvem. Nem a lábaim fáradnak el, a tüdőmnek lesz izomláza a fokozott igénybevételtől. Lassan irányítom az autót visszafelé, így nem hagyjuk ki Őriszentpétert sem, amit már 3 hete láttunk utoljára és veszettül hiányzott, Ispánk utcáin is kanyargunk. Ispánk a helyiek szerint a Világ közepe, mert valamennyi szomszédos településtől egyforma távolságra van. Megint mások szerint azért, mert ott a templomnak nincsen árnyéka. De miért is? - kérdezem Anyucit, akinek időről időre felteszem ezt a találós kérdést, de szerencsémre mostanra megint elfelejtette, így kuncoghatok rajta… A válasz egyszerű, azért nincs árnyéka a templomnak, mert nincsen.

Áfonyát, a 11 éves cicánkat elvisszük állatorvoshoz, mert tüsszög. Szerencsére nincs komolyabb baja az Öreglánynak, immunerősítéssel 1-2 hét alatt felpendülhet.

Szüreti felvonulás és bál van szombaton a faluban. Nálunk a napelemeket szerelik, így Anyukám képviseli a családunkat, én közben orgonát és tulipánokat ültetek. Begyulladnak az ujjbegyeim.

Fermentálok, legalábbis azt mondják arról, amivel próbálkozom. Ám legyen! Szeretem, ha tudományos köntösbe öltöztethetem a pancserkedésemet. Ősi módszer. Egészséges tartósítás. Sárgarépát, hagymát és káposztát zárok üvegbe. Úgy írják, hogy minden nap egyszer „sziszegtetni” kell az üveget, azaz picit megnyitni a kupakot, hogy a szénsav távozzon, majd visszazárni. Ezt a lépést Anyukámra testálom, de már első nap jelenti, a zöldségeim nem sercegnek. Azt hiszem tényleg és végérvényesen feladom valamennyi konyhai tevékenységet. …és igen, mosogatni sem fogok! :-)

Rozi cicánkat vinnénk állatorvoshoz, de Édesanyám gyengélkedik. Zalaegerszegre szállítom. :-( Talán az idegességtől, talán csak kifogást keresek a maflaságomra, de a magánklinika szűk parkolójában nekitolatok a falnak. :-(

David Austin rózsatövek érkeznek Angliából. Állítólag május elejétől október végéig folyamatosan nyílnak és mesésen illatosak. Elültetem a virágokat és mostantól várom a tavaszt, hogy a fenti állításokat ellenőrizhessem.

Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: honcsok = ürge, vakond; peccs = csipkebogyó; szőcsiny = szemölcs; prezbors = disznósajt; préshurka = disznósajt

Sárvíz-tó (Gersekarát)

Jézus Szíve Ferences Plébánia Templom (Zalaegerszeg)

Kneipp-témaút (Gersekarát)

Döröskei-tó I.

Dáliák sokadik virágzása

Madárfészek a "dzsungelben" a régi meseháznál

Tőke Imre fafaragó emlékére (Nagytilaj)

Borostyán-tó I. (Zalalövő)

"A szomorú anya"-az I és II.világháború, valamint 1956 elesett hőseinek (Gersekarát, Milleniumi park)

Tereprendezés testvéreméknél Piliscsabán (2013-ban)

Szent Jakab Árpád-kori templom (Döröske)

Bornemissza Gergely és szerelme Cecei Éva (Gersekarát, Milleniumi park)

Döröskei-tó II.

Őszi színek

Pad a Milleniumi parkban (Gersekarát)

Borostyán-tó II. (Zalalövő)

Gerse és Karátföld egységét jelképező kapu (Milleniumi park, Gersekarát)

Szent Kereszt felmagasztalása templom (Gersekarát)

I.Szent István, Az igazmondó juhász, Árpádházi Szent Erzsébet, Mátyás király, Boldog Gizella (balról jobbra, Milleniumi park, Gersekarát)