Április 1.Hetedik éve élek Bérbaltaváron.
Az ország keleti részében havazik és megmarad és sok is lesz. Nálunk napsütés, zápor, aztán újra napsütés, majd éjszakai sötétség és ömlik az eső, de estére ismét ragyog a Nap.
Párbeszéd az üzemben. A: Ha 4db parasztsonka van, 1darabot kiadtunk és holnapra is megrendeltek 1 darabot, akkor hány darab rendelhető szabadon? B: 12. Azt hiszem már az alapoknál is baj lehetett. :-)
Fagyosak a hajnalok, újra kell a jégoldó. A fénytelenségben megragadom az első, kezem ügyébe kerülő flakont és fújom a szélvédőre, ablakokra. Beülök az autóba, elindítom a fűtést is, s bár furcsának hat valami, elindulok. Csak akkor jövök rá a talányra, amikor leparkolok az üzemnél és oldalra nézek a flakonra, amin a felirat, szilikon. Jár a taps. :-) :-) :-)
A húsvéti ünnepekre Édesapám és Húgomék jönnek. Már napokkal előtte Anyukám megfőzi a sonkát és mellette a tojásokat, barkát teszünk vázákba és hímes tojásokat kosárkákba. A csokis-mogyorós babka, fűszeres-magvas fonott kalács és mascarponés répatorta is felsorakozik a vendégek érkezésére. Természetesen minden Annusról szól és körülötte forog. Önfeledten telnek a napok. Így hatan, valódi egységgé kovácsolódtunk, s ettől, hogy havonta összegyűlünk a mi kis falunkban, mindenki veszettül boldog.
„Bizony, régi húsvét, de nagyon időtálló, mert az emlékek tisztán, szinte megmosdatva jönnek elő az elmúlt fél évszázad avar- és időszagú virágos bozótjából.
Sajnos, a régi érzelmeket bajosabb felidézni, így nem is tudom megmondani, hogy egyházi ténykedéseimet nyugtalan ifjúságunk, vallási lobogásunk vagy feltűnési viszketegségünk fűtötte-e, párosulva valami szelíd színészi hajlamokkal.
Elég az hozzá, nálunk nem kellett hurokkal fogni a ministránsokat, harangozókat, sőt még a fújtatókat sem, amiért – mármint a fújtatásért – egyébként is egy krajcár járt, tekintettel a fújtatással járó fizikai fáradozásra.
A ministrálás első osztályú előkelőségéhez nem fért kétség, bár a civilben való oltárszolgálatot nem lehetett összehasonlítani azzal a dicsfénnyel, ami a piros galléros, fehér szoknyás és hűvös, latin szavakkal meghatározott ünnepi megjelenést körülvette.
Persze a koporsós gyászmise sem volt utolsó, ahol feketében – bár nyáron mezítláb – segédkezett az ember, de itt a lelkesedés értékét erősen rontották a várható anyagi kilátások, amelyek szóban kifejezve tíz és huszonöt krajcár között mozogtak.
Beszélték ugyan az öregek, hogy valamikor régen, két vagy három éve a kasznár lánya gyászmiséjén a ministránsok fejenként egy-egy koronát kaptak, de ilyen vagyonra hiába spekuláltak kortársaim, mert az ilyen nagy bánatot okozható többi, módos hajadonok rendkívül egészségesek voltak, és mindennel foglalkoztak a világon – magunk között szólva –, csak az elmúlás gondolatával nem.
Végül maradt még a harangozás pótdicsősége s a hozzáértés fitogtatása, amikor nem dadogva szólalt meg a harang a torony ködös félhomályában, ünnepi napsugárba lendítve az öröm vagy a bánat ugyanolyan tiszta zengését, jelezve, hogy a harang mindig ugyanazt mondja, csak az emberi szív piros vagy sötét barlangjában alakul át könnyes vagy hálaadó áhítattá.
De azért a harangozás sem volt utolsó szórakozás. Néha ugyanis a gyászoló család elviselhetetlen bánatában vagy a megkönnyebbülés könnyelműségében itt is kinyitotta a bukszát, öt-tíz krajcár erejéig, ami – tekintettel az öt harangozóra – jelentékeny összeget képviselt… Igen, öt gyerek kellett a harangozáshoz, bár csak négy harang volt, mert egy a toronyból leste, mikor indul el a gyászmenet, és mikor ér ki a temetőbe, amikor az illetékes helyzetén már a harangszó sem változtathat. Kikísérte a halottat, és Kati néni vagy Péter bácsi most már intézze a dolgát, ahogy tudja…
A harangozásban voltak persze igazi sátoros ünnepek és egyéb körmenetek, amikor kortársaimnak valóban fel kellett kötni a rödősgatyát – ezt a gyönyörű, hófehér, apróra ráncolt szoknyát –, aminél szebb és egészségesebb ruhadarabot azóta sem hordtak Somogyban (és mivel szép volt és magyar, azóta sem hordják) – mert a hosszú körmenet alatt megizzadtak a legénykék, bár váltogatták egymást az öregharang nehéz és a lélekharang gyermekien könnyed munkájában.
Ilyen első osztályú, dicsőséges nagy ünnep része volt a feltámadási körmenet is, ami legalább jó félórás harangozási élvezetet jelentett, mert a hömpölygő allelujás menet az alszeget, főszeget és gátszeget is érintette, s a harsány énekszó meglobogtatta a zászlókat s az ablakokban alázatosan bókoló gyertyácskákat is.
Sajnos, ezen a nevezetes körmeneten nem vettem részt, mert az esperesi önkény alkalmasabb egyéneket jelölt ki ministránsnak, így meg kellett elégednem a harangozói beosztással, ahol már úgyis öten vártak a jelre, hogy meghúzzák a harangokat… Ez az öt férfiú alamuszi utálattal ismerte el harangozói jogaimat, csak az egyik jegyezte meg, hogy a körmenet után megfogja a baglyot, ami a torony gerendáján ül…
– Még fiatal – mondta Jancsi –, felnevelem…– Megnézhetem?
– Persze. Van még idő… csak ne ijeszd meg…
– Dehogy – mondtam, és felmentem a csapóajtón a toronyba, ahol gerenda valóban volt, sőt avas faggyúszag is, de bagoly sehol, és csak visszaereszkedve döbbentett meg az ármány kivételes gyalázatossága, mert a csapóajtó zárva volt… miközben elfojtott, gúnyos vihogás hallatszott…
Kizártak a harangozásból!
Dühömben belerúgtam az ajtóba, átkot szórva a cselvetőkre, de ezt is be kellett szüntetnem, mert az áhítat megzavarásáért esetleg valódi esperesi nyaklevesek következtek volna, de azért is, mert felzúgott a feltámadási ének, és a megzendült harangok minden más hangot elnyomtak.
Majdnem sírtam, de még leülni sem mertem, mert igaz ugyan, hogy a bánatot ülve könnyebben viseli el az ember, de tekintettel kellett lennem vadonatúj kék ruhámra, amelynek aranygombjai még a homályban is előkelően csillogtak.
Rövid, de igen tartalmas átkot szórtam tehát ellenlábasaimra, és gondolkodni kezdtem. Nem attól féltem, hogy az ajtót nem nyitják ki. De mi a mennykőt csinálok itt félóráig? Ebben a ruhában még ácsorogni sem lehet.
Elég meleg van – gondoltam –, hátha levetném… mondjuk a kabátot, mert a nadrágot talán mégsem illene…
A kabátot tehát levetettem, s közben azon gondolkoztam, hogy a templompadlás milyen mértékben szent hely. Szóval: levetettem a nadrágot is…
A templompadlás még elég világos volt bizonyos kutatásra, amelynek tárgya lehettek fiagalambok, bőregerek, kisbaglyok, pénzek is, mert találtunk itt már Kossuth-bankót, Rákóczi-tallért, török füstölőt, német csákót, sőt egyszer egy üveg bort is… ami későbbi évjáratú lehetett, mert az esperes bácsi üvegjeihez hasonlított, és Bandi bácsi, a dékány, napokig keresett valamit a padláson, miközben hangosan dörmögött, mondván:
– Hova töttem?… Hova töttem?…
Ez alkalommal azonban nem találtam semmit, és az idő is nehezen múlt, bár zengve zúgtak fölöttem a harangok. Végül is felmásztam a szentély bolthajtására, és a lyukon, ahol az örökmécs vastag zsinórja feljött a padlásra, lepillantottam a templomba.
A látvány meghökkentő volt.
A padokban öregasszonyok, az első padban Kati néni, akit megismertem hatalmas imakönyvéről.
A templomablakon aranyos ragyogást vert be a lebukó nap, s ebben a ragyogásban, mint tömjénfüstben millió csillagocska kavargott a lyukon át lelökött, lisztfinom por…
Akármire megesküdhetek, hogy először véletlenül löktem le egy marék port, de később élvezetes játékká fajult a dolog, mert az öregasszonyok könnyes elrévüléssel nézték a tüneményt…
A por csak a nap ragyogó lángolásában lett látható, az oltár előtt és fölött gomolygó csillogásban az örökmécses körül, háttérben Szent István glóriás szobrával… és Kati néni támolyogva ment a sekrestye felé, kiszólítva dékány bácsit…”
(Fekete István, Régi húsvét)
Kolléganőm kisfiának születésnapjában segédkezünk bolondos barátosnőmmel. A segítség virtuális, kitaláljuk milyen tortát készítsen és az elkészítés lépéseit is tisztázzuk. Mondjuk én leginkább csak kieszelem a dolgokat.
Ötödik napja megállás nélkül esik. :-(
Április 17. Zsömike 7100g. 11órakor felvágják a nyelvét.
Szombaton vágóhídon dolgozom hosszú órákat, mert szerdán higiéniai szemle lesz. Eközben Húgomék Veresegyházán pihennek, ahol is Annus megismerkedik a pihe-puha fűvel, élvezi a benne való heverészést és visongva csapkodja azt mini mancsaival. Felfedezi a vácrátóti arborétumot is, bár ezt néhány óra elteltével már inkább hanyagolná. Végül Ő nyer.
Hajnali dolgozóba haladásom legédesebb pillanata, egy sündisznó átkelése az úttesten. Lassítok és kikerülöm, miközben azt kérem, hogy más is tegye ezt vagy mire további veszély jönne, tegye meg a távot és érjen át a rétre. Remélem, hogy sikerül neki!
Kedden este 8 óráig nyomjuk az ipart a vágóhídon, másnap végre szemle és egyet fújhatunk. Azért a szerda pirkadat nem telik el extra izgalom nélkül. A céges tragacsból olyan hangok törnek elő és annyira instabillá válik, hogy Zalabérben a pálinkafőzdénél lehúzódom az úttestről. Remegő kézzel tárcsázom az egyik munkatársamat. Néhány perce, a leállásig tartó gurulásban azt hittem, fel/le- vagy szétrobban a négykerekű. Kimentenek, elvisznek a vágóhídra, miközben én még mindig remegek, mint a nyárfalevél. Meg kell nyugodnom, mondogatom magamnak, 9 órára jönnek az ellenőrök. Ok, most még csak 4 óra, de volna még dolog! Pillanatok alatt sírógörcsöt is kapok, de amikor abból visszahozom magam, mintha elvágták volna, minden lecsendesedik bennem. Az adminisztrációs részen 126 kérdést tesznek fel. 126-ból 126 pipa. Elmennek és jó nagyot fújunk. A hét további részében otthon maradok. Végre lenyírom a füvet. Térdig ér és olyan bitang erős, ráadásul annyira süllyed a talaj, hogy csak a növények körül hajtom végre a feladatot, mert a gép és én is fulladozom. Egy kedves ismerősünk fejezi be délután fűkaszával a projektet. Édesanyámmal degeszre zabáljuk magunkat pizzával és hamburgerrel. Érkezik a hír, hogy Zsömi keresztfiam magas lázzal és hányással küzd, valószínűleg a fogzás teszi mindezt a mini lelkemmel. A következő napon a lekaszált füvet gereblyézzük össze és napfürdőzünk. Le is sül az arcom.
Hétvégére a takonykór teljesen ledönt a lábamról, de azért megmetszem a muskátlikat, sudárzsályákat, kékszakállokat, rozmaringokat és a rózsákat is. Elültetek egy fenyőfát, egy szépséges virágzót a bejárathoz és egy kosár hortenziát is. Előkészítjük a helyét 78db kardvirágnak, majd befejezésül a kutymákokat vakargatjuk, bár ezt jobbára Anyus teszi, én a feketerigók „szökdécselésében” gyönyörködöm. Két orrfújás között elégedetten nyugtázzuk, hogy az élet igenis szép.
Lefekvés előtt a farkasról olvasok. Azt írják többek között, hogy nem eszik hullákat; egész életét egy partnerrel tölti, nem párosodik az anyjával vagy a húgával; monogám állat, nem csal. Ha egy partner meghal, egyedül marad; öregkor után segít a szülein, ételt visz nekik; az egyetlen állat, amely nem engedelmeskedik a kiképzésnek.
Apukám vasárnap délután meglátogat minket, s hétfőn együtt kerekedünk fel Kondorfára. A közeljövőben elválik lesz e dolgunk mindazzal, amit láttunk.
Április 26.Annus felállt. :-) Anyukájába kapaszkodva felhúzza magát és áll és mosolyog.
A hónap végén asztalos jön és a konyhaszekrényen végez javításokat. Ittlétekor leszakad az ég és zubog az eső. A környező településeket elveri a jég, a táj télinek hat a felvételeken, amiket látok. Mostmár soha nem látjuk a Napot?
Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: rapsic = más szóval rabsic, azaz orvvadászok, orvhalászok népies megnevezése; velagásznyi = elfenekelni, elkalapálni, ellátni a baját
 |
| Fonott kalácsok (kolléganőm készítette és a fényképet is) |
 |
| Hortenziák |
 |
| Húsvétkor Bérbaltaváron I. (Édesanyám felvétele) |
 |
| Mascarponés répatorta |
 |
| A vácrátóti arborétumban I. (Húgom felvétele) |
 |
| A vácrátóti arborétumban II. (Húgom felvétele) |
 |
| Vízhőmérő halacska |
 |
| Szent Anna-tó, Erdélyben (barátosnőm kislányának felvétele) |
 |
| Csokis-mogyorós babka |
 |
| A vácrátóti arborétumban III. (Húgom felvétele) |
 |
| Húsvéti ajándék lapult benne |
 |
| A balatonszárszói háznál (unokaöcsém felvétele) |
 |
| Kétféle csokis torta (kolléganőm alkotása és fényképe) |
 |
| A vácrátóti arborétumban IV. (Húgom felvétele) |
 |
| Húsvétkor Bérbaltaváron II. (Édesanyám felvétele) |
 |
| Mákos-fehércsokis-tejszínes szelet (barátnőm Édesanyja készítette és a fénykép is az övék) |
 |
| A vácrátóti arborétumban V. (Húgom felvétele) |
 |
| Levendulás nyuszik dekoráció |
 |
| A vácrátóti arborétumban VI. (Húgom felvétele) |
