Kerek Zöld porta: április 2023

   Tavaszias az idő, tiszta őrület! A céges autó vagy azért jelez még mindig hibákat, mert nem törölték a kódokat vagy…. Elegem van.
   Az egyik lány felmond, testben már csak a héten van. Drukkoltam, hogy megtegye, 20 éves, előtte az élet, próbálja ki magát más területeken is. Egy lélegzetelállítóan szép csokorral és kiváló minőségű édességgel búcsúztatjuk.
   Bolondos barátosném mindkét nagyobb gyermeke lerobban és a vőlegénye is félrebeszél olyan magas láza van. Csak a keresztfiam el ne kapja!!!
   Pénteken korán hazajövök és estig beszélgetünk, nevetgélünk Anyukámmal. Másnap képeket rendezgetünk keretekbe.
   02.04.A Bakonyban 130km/órás szelet mérnek, nálunk déltől nincsen áram, leáll a fűtés. Délután már erősen kezdünk fázni. :-( Több rétegbe burkolózva fekszünk le, viszonylag korán. Nem tudunk aludni, aggaszt minket ez a helyzet. Aztán hajnal egy óra körül, mintha azt hallanám, hogy elindul a fűtés. Azt hiszem, hogy hallucinálok, de egyszerre a telefonom is pittyegni kezd, érkeznek az internet hiányában elmaradt üzenetek. Fel is kelek és felrakom töltőre a telefonomat, ugyanis egész nap azon is izgultunk, le ne merüljön, mert akkor miként lépünk kapcsolatba a külvilággal. Hajnalban végigjárom a házat. Az automatában minden relé ok, a fürdőkben, a konyha pultot megvilágító fényforrásában és az udvari lámpákban nincsen áram. Úgy tűnik, hogy mind a három fázis nem jött vissza. Estére a harmadik is landol, visszaáll a megszokott rend.
   Február 6.névnapunk, földrengés Törökországban és kemény fagyok napokon át. Hektikus sor.
   Csoki cicánk váratlanul kiszökik az udvarra, Anyus utána iszkol, bokája kimegy :-( , de a macskát nem kaparintja meg. Este hosszasan eltűnik, szólítgatom, majd keresni kezdem, amikor az egyik ablakon kinézve látom, ahogy karjaiban a szökevénnyel, biceg befelé a járdán. Nem hagyta nyugodni az egyik kedvencének a hiánya, kivonszolta magát az ötszörösére dagadt lábával, felmászott a farakásra, ahol a makka héderezett, s behozta. Önfejű nőszemély, de büszke vagyok rá, mert ez a hajthatatlansága még mindig kifizetődő volt az életében. Azt hiszem, ez nekem is sajátom.
   Apuci elrontja a grízes tésztát, a gríz gombóccá áll össze. Néhány nap múlva meséli, hogy gondolkozott ezen. Nem lehet Ő olyan béna, hogy gombóccá főzi a grízt, ezért újra elolvasta a receptet és rájött, hogy mégis. Kacagásban törünk ki a felismerésén, hisz egyikőnk sem gondolta, a recept volt a hibás, illetve egyedül Ő, ezidáig. :-)
   Leesik a szemüvegem egyik szára, vége a világnak, villan át elmémen, de a kollégám Zalaegerszegen pár perc alatt megcsináltatja, úgyhogy mire összeomlana a képzeletemben minden, már újra látok.
   Munkatársnőm kisfiát megműtik, jól sikerül a beavatkozás. Három napot van távol, már hiányzik, majd elpusztulok a temérdek tennivalótól. Pénteken asztalos jön. Másfél éve felmérte a kaput, majd elhagyta a jegyzeteit, s most újra nekiveselkedik. Reményeink szerint legkésőbb őszre elkészül a bejáróval.
   Lassan enged szorításából a fagy, sokkal lassabban, mint ahogy elviselném. Döbbenten tapasztalom, hogy az egyik boltból kizavarják a dermesztő hideg elől bebocsátást kérőt. Az eladó azt mondja, minek érkezett ennyivel korábban a busz indulását megelőzően, akkor nem kéne fagyoskodnia. Lúdbőrözöm, bár bent meleg van. :-( :-( :-(
   A kutyusok éves oltásának ideje. Jön az állatorvosunk, a felesége kíséri, segíti. Anyus mindkét kezét megharapja Vili. Sokkot kapok, amint mindezt meséli a telefonba. :-( Próbál megnyugtatni, hogy a sebeit szakszerűen ellátták, nincs baj, de én vigasztalhatatlan vagyok. :-(
   Apukámmal két megható történet játszódik ugyanazon napon, egymást követően. 1.Egy jól szituált idős hölgy a boltban előtte fizetne, amikor közlik nem jó a terminál, viszont készpénze nincsen annyi, hogy rendezhetné a számlát. Apus felajánlja, hogy kifizeti a vásárlását/ad pénzt, majd hazaviszi a hölgyet és ott rendezik az anyagiakat. Így is lett. 2.Az idős hölgy hálálkodását követően kikocsikázott egy másik boltba, hogy nekünk laktózmentes tejet szerezzen be. Szórakozottságában elfelejtette, hogy mennyiségi korlát van a termékre és többet tett a szalagra a megengedett adagnál. Már csak egyetlen vevő van előtte, amikor észbe kap. Megkérdezi a pénztárost, jól emlékszik e. A felelet, igen. Mindezt hallva az előtte és mögötte álló is, egyszerre és ugyanúgy azt mondja, hogy tegyen hozzájuk is, kifizetik, s majd az üzlet előterében rendezik. „Visszakapja” azt a jót, amit előzőleg az idős hölggyel tett. Tanulság: vannak jó emberek! Jó tett helyébe, jót várj! :-) :-) :-)
   Higiéniai szemlém lesz. Minden ok, de a végére kinyúlok. Anyukám az első nap, amikor már tud cipőt húzni a lábára, lemegy a boltba. Az 5 perces utat 45perc alatt teszi meg, mert a lába még nem a régi, ráadásul kb. 13kg cuccot akarna hazacipelni a majdnem felismerhetetlenségig kutyarágott kezeivel. A polgármesterasszony meglátja és hazahozza, csomagjait az ablakon beadogatja.
   Az utat toldozzák-foldozzák a falu után, a hegyi részen, csak azt nem értem, hogy miért magasabbra toldják, mint az úttest szintje.
   Barátnőm névnapja. Vicces, de úgy kap édességet, hogy amikor kibontja, akkor látja, három darabot valaki már megdézsmált belőle. :-) Az ajándékozó igazán figyelhetett volna.
   Betört a tavasz, 18-19 Celsius fokos a hőmérséklet, a kert egyik napról a másikra megtelik madárdallal
   Február 18.drága barátnőm esküvője. :-) Keresztfiamnak az alig két hónaposnak, 38,2 Celsius fok a láza, ha tovább emelkedne irány a kórház. :-( Életük legszebb napjának kellene lennie, de így nehéz lesz. Szokásos havi látogatására érkezik Apukám, tervei között szerepel, hogy fánkot és csilis babot (az egyik specialitása, zseniálisan készíti) főz nekünk. Édesanyám vállalja a kukta szerepét. Együttműködésük kudarcba fullad, de én talán életemben nem nevetek annyit, mint ott, a helyzeten és rajtuk. Történik, hogy a csilis babba a cukor helyett öt adagnyi só kerül. :-) Amikor kb.két órája próbálják helyrehozni a sósságot, akkor pillantom meg a tartót, amiből a „cukrot” szórták és jegyzem meg, hogy nálunk csak barnacukor van, tehát az üvegben az a fehér valami csak só lehet. Kitartóan küzdenek az Öregek, s nem adják fel még ezután sem. Nyers krumplit szeletelnek fél centis csíkokra :-) , mert az internet azt írja, az segít, ha elsózták a kaját, de semmi sem változik. Persze a világháló is normál mértékű elsózásra teszi javaslatait, nem erre a tényállásra. Három óra elteltével feladják, akkor már három liter vizet is tettek bele, de még mindig sós, viszont cserébe már vízízű is. :-) Kiborítjuk az egészet és dőlünk a nevetéstől, mostmár mindhárman. Aztán nekiveselkedik Apus a fánknak, életében először. Rövid leszek. Fánknak néz ki, mégis tragikus. A közepe nyers marad, a tészta átsült része is fojtós, tömör, a csokimázat leégeti, mert egyszerre több dologra is figyel, pontosabban figyelne, de nem megy… Azért becsülettel megeszünk 7-8 darabot, azzal a félelemmel, hogy éjjel bajban leszünk. Kettőből nulla. :-) :-) :-)
   Másnap újra nekikezd Apus a csilis babnak, de már nem szövetségben, magányos harcosként csinálja ki-ki a maga főztjét. Szikrázó napsütésben figyelem őket és természetesen froclizom is mindkettejüket.

„Ezek a hosszú februári éjszakák, mikor a kihűlt szobában felébredünk a szél vinnyogására, dideregve ülünk fel az ágyban, meggyújtjuk a kislámpát, rágyújtunk, megnézzük az órát – korábban virrad már, de nincs sok öröm benne, mert nappal is a tél odvában kucorgunk, betegségek, csőrepedések, füstölgő kályhák, elvégezetlen irodalmi és reménytelen, kedvetlen emberi feladatok között, rongyokba és prémekbe bugyolálva -, lila körmeinkre lehelünk, s eszünkbe jut, hogy megint elmúlt egy farsang, az ablakon kocogtat a hamvazó szerda jeges ujja, az öröm elillant és öregszünk.
Így ülünk a februári hajnalban, kedvetlenül és lila körmökkel. Kamránk, melyet ősszel bölcsen megraktunk, kiürült már; a befőtteket és az oldalast megettük, a savanyú káposzta végére járunk. Ismerőseinket elviszi egy tüsszentés is e hetekben. A nők lakkcsizmásan gázolnak az olvadó hólében, a szennyben és latyakban, ormótlanul, cinóbervörös orral, mintegy csak jelezve – mütyürkével és pillantással – női jellegüket.
A könyvekre csömörrel pillantunk az éjjeleken; úgy tetszik, már elolvastunk minden könyvet, s egyik sem tudott segíteni. Napközben félórákat fekszünk a kvarcfény alatt, tátogva, és szomjasan nyeljük, szopogatjuk az ózonízű fényt, cuclizzuk a mesterséges sugarakat, oly mohón és tikkadtan, mint ahogy egy alvilági szolganép vágyhat a fényre és szabadságra. A fényre emlékezünk, mely reménytelenül hiányzik életünkből, a fényre, melyben van valami pogány és kegyetlen, valami erkölcstelen és nagyszerű, mint az életben.
Aztán arra gondolunk, hogy ez a hónap, mely telítve van zenekari hangversennyel és tüdőgyulladással. Ez a hónap, mikor egészen kis mozdulatokkal élünk, óvatosan és gazdaságosan, mint a bölcs állatok, melyek lecsökkentik ilyenkor az élet tevékenységét, mozdulatlansággal védekeznek, lassított érveréssel szunyókálnak és pislogva, rejtélyes félálomban várják a napot.
E hetekben, tél vége felé, tanácsos különösebb erőpazarlás nélkül élni: rövideket írni – legföljebb négy-öt sort egyszerre -, mint a medvék.
De hajnal felé, az ébredés józan káprázatában, eszünkbe jut a farsang, mely megint egyszer elviharzott mellettünk, álruhában, lobogó szalagokkal, színes papírszeméttel szórta tele a világot, visított és sikongott, jeleket adott és integetett, s mi kitértünk előle. Most már itt a reggel, mely hamut hullat fejünkre.
Az ablak előtt a fákat nyöggetik a böjti szelek. Lehet, gondoljuk dideregve, hogy valami féktelen és túláradó is volt az életben, valamilyen eszelős öröm, vad és visító boldogság, amely fütyölt az értelem méltóságára – s talán erről volt szó; csak mi nem tudtuk.”
(Márai Sándor, Február)

   Kolléganőmnek úgy bedurran a foga, hogy az arcának jobb fele, kiteszi más teljes orcáját. Hiába kérleljük, menjen el fogorvoshoz. A félelme nagyobb. Megkerülöm és intézkedem, majd megfenyegetem, s nincs más választása. Elmegy a kikényszerített fogorvoshoz. Másnap már mer mosolyogni is.
   Február 22.Hamvazószerda, a nagyböjt kezdőnapja, Húsvét vasárnapjától visszaszámolt 40.hétköznap. Ez a farsangi időszak utáni első nap. Az egyik kollégánk próbálja betartani a húsmentességet, s miután az egyik lány harmadszorra „kínálja” sonkával, ráförmed: „Nem érted? Nem eszem húst. Milyen katolikus vagy Te?” Hát ilyen, ahogy mi sem vagyunk se katolikusok, se hamvazószerdát tartók. Szenved tőle ez a pasi is, attól is ennyire agresszív. Másnap elregéli, hogy előző nap, megállás nélkül azon agyalt, mik a felmentő körülmények, hogyan ehetne húst. Például, ha kemény munkát végez az ember. Akart is lapátolni, de se a vágóhídon, se nálunk a feldolgozóüzemben nem talált lapátot. Megjegyzem, ha talál, se lett volna mit odább hajítania vele. :-) Lógatta is az orrát, aztán este ¾ 12-ig bámulta a televíziót, nem is a film tetszett neki, hanem az, ameddig tartott. Éjfélig. Negyed egykor már kolbászt zabált sonkával. :-) Mire nem jók a hagyományok!
   Másnap a barátosnőm aggasztó híreket közöl. A férje torkán daganatot találtak. Azonnal műteni kéne, de nincs időpont, csak egy hét múlva. Szorongással teli várakozás indul. :-( :-( :-(
   15 hektáron égett le a nádas Fonyódnál. :-(
   Hétvégére komoly havazással riogatnak. Szerencsére érdeklődés hiányában elmarad, úgyhogy boldogan megyünk Vasvárra vásárolni. Az üzletben, a pénztárnál vesszük észre, hogy Anyukám táskájában, egy otthonról hozott kutyarágó is lapul. Most mit tegyünk? Kitesszük a szalagra. Mi mást tehetnénk? Megvásároljuk újra. A pénztáros észreveszi és megkérdez bennünket. Belekezdenénk a történetbe, amikor kedvesen, de határozottan szólít fel minket, hogy tegyük vissza a rágót a táskánkba, azzal neki dolga nincsen.

Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: kákics = A gyermekláncfű, pitypang neve, egyben régi, magyar településnevünk is; remísz = veszélyes, erdős-mocsaras terület