*Karácsonyi üdvözlet*

Minden kedves olvasómnak, BOLDOG KARÁCSONYT kívánok!!!

Fekete István: Éjféli látogatók


„A patak még az őszön kiöntött, és a kósza vadvizek ott maradtak a réten. Szétterültek, elcsendesedtek, és tükrükben nappal felhők, éjjel pedig csillagok nézegették magukat. Később fázni kezdtek, és ködöt leheltek maguk fölé, de a ködöt elcsapta a szél, és a dermedt december hártyás jégüveget simított fodrozó hátukra.
- Aludjatok! - mondta, és elkopogott az erdő felé. Lerázta a fákról a maradék leveleket. Letördelte a korhadt gallyakat, és rá sem nézett a fenyőkre, melyek zöldek voltak, mint a fű a tavalyi pásztortüzek helyén. A fenyőknek nem parancsolt December, nem is szerette őket. Kemény léptekkel ment el mellettük, és nem tehetett semmit, ha zsongó susogással nevettek össze a háta mögött...
Fogcsikorgatva állt meg az erdőszélen. Körülötte jeges szél perdült, és a messze, ködös határ hangtalanul borult patkós csizmája alá.
Csak a patakparton volt valami mozgás. A kiöntéseken csúszkáltak a gyerekek. Nekifutottak a réten, és a jégen könnyű lett egyszerre a csizma, mintha elszakadtak volna a földtől. Már akinek volt csizmája. Borsos Jóskának csak cipője volt. Bár ez a cipő! Madzag itt, madzag ott. Egy kis rongy is lóg ki belőle. De csúszik, és ez a fő. Jóska szinte repül. Mindig messzebb, mint a többiek. Jó kis cipők ezek, és nem cserélne semmiféle csizmával. Meleg, meleg az a csizma, de nem lehet benne futni...
A kiöntés közepén sás van. Jóska odáig szeretne elcsúszni.
- Ha akarnék, el is csúsznék?
- Hát akarj! - mondta irigyen a bíró fia, akinek csizmája szépen nyikorgott ugyan az utcán - misére menet -, de itt hasznavehetetlen volt.
Jóska nekilendült. Vékony lábai dobogva rohannak a jégre, és csúszott, csúszott, egész a sásig. Ott azonban vékonyabb a jég, roppant egyet, és Jóska derékig benne volt a jeges vízben. Hamar kikapaszkodott, és nevetve rázta le a vizet.
- Hát ugye elcsúsztam?...
- El, de most mehetsz haza...
- Semmi ez - mondta, pedig nagyon fázott. - megszárad...
És csúszkált tovább. Rajta ne nevessen a bíró fia.
Amikor a vacsorafüstök kiszálltak a rétre, Jóskán már zörgött a vékony nadrág. Jég volt az egész.
Másnap reggel kilelte a hideg, és Jóskát valami ismeretlen bágyadtság fogta alélt karjaiba.
Harmadnap doktorért kellett menni.
- Megfizetni csak tavasszal tudom - mondta anyja párás szemmel, és megigazította kendőjét, melyet még ura temetésére vett, és fakón zöldes volt, mint a falusi özvegyeké általában.
A doktor nem sokat vizsgált.
- Tüdőgyulladás - mondta, és kinézett az ablakon, melyen túl köd volt és szomorú, hideg bizonytalanság. - Nagyon gondosan tartsa be, Borsosné, amit mondok. Nagyon gondosan... Orvosságot küldök.
Jóska ezekről a dolgokról már nem tudott semmit. Néha a forróság verejtékében főtt, néha hideg ölelésbe fordult, ha anyja vizes lepedőbe csavarta. Ilyenkor kinyílt a szeme, de olyan rettentő messzeségbe néz, hogy anyja elsírja magát.
Így jött el a karácsonyeste.
Délután nagy lett a csend, mert hullt a hó, és az ünnep már a faluvégen volt, és csak arra várt, hogy az ablakszemek hívogatóan kinyíljanak.
Néha csengő csendült az utcán, néha kinyílt egy ajtó, s ilyenkor a fény kisurrant a hóra, mely tiszta volt, puha, mint nagy ünnep arca.
Amikor elsőt harangoztak éjféli misére, elállt a hó. A harangszó halkan megverte az ablakokat, aztán kiszállt a határba. Végiglengett az utakon, megsimogatta a sóhajtó nádast, és sokáig kerengett az erdő felett, hol fehér pompában álltak a fenyők, és hócukros tobozkáikat szívesen odaadták volna valakinek.
Második harangszókor a falu már mozgolódni kezdett. A templom ablakaiban meleg derengés lobogott, és az öregebbek már elindultak éjféli misére. Borsosék ház előtt halkították a szót, mert a Jóska gyerek, Isten tudja, megéri-e a reggelt...
A falu gondolatai puhán léptek Jóska mellé, és megsimogatták. De Jóska ezt nem érezte. Aszott kis kezei fuldokolva verték a levegőt, szíve ijedten kapálódzott valami rém szorításában, és szája cserepes részében izzó lélegzet repkedett.
A harmadik harangszóra kitárult a templomajtó. Az öreg boltívek alatt az orgona búgni kezdett. A gyertyák lobogó fénye kavarogva szállt szét az ének szárnyán, aztán kitódult az ajtón, és a szelíd, meleg világosság szétáradt az éjszakában.
Ránevettek a csillagok, fellobbantak érintésére a házi tűzhelyek, és az erdő szélén üldögélő zúzmarás december is felkapta a fejét. A fény már a réten közeledett az erdő felé.
- Erre tart! - ugrott fel, és amikor felállt, már körülvette a derengő fény.
Mélyen meghajtotta fehér, havas fejét, és arca olyan volt, amilyennek sohase látták a didergő fák, cserjék és madarak.
A fény aztán szétlobbant az éjszakában, és csak a csillagok sugároztak azután erősebben.
December pedig odalépett a legközelebbi kis fenyőfa mellé.
- Készülj, fiam! Szedd össze magad. Vendégségbe megyünk.
A kis fenyő boldogan mocorgott.
- A hó rajtam marad?
- Persze hogy rajtad! Ki látott karácsonykor fenyőt csupaszon?... Mindjárt jövök, mert nem mehetünk csak úgy üresen...
És az öreg December fürgén lépett el az erdőben. De mint a gondolat, már újra ott volt megint. Mögötte egy kis őz, egy nyúl, egy róka, feje felett pedig röpködő madarak.
A madarak a fenyőre szálltak.
- Mehetünk.
- És a lábam? - topogott a kis fenyő. - Hogy menjek így? Bele van fagyva a földbe.
- Elfelejtettem - dörmögött az öregember. - De azért nem muszáj mindjárt siránkozni...
Talpra állította a kis fát, és elindultak a falu felé. A fenyőn pirókok ültek, piros mellénykében, kékcinkék, királykák és egy kis ökörszem, mely még itt is fürgén ugrált az ágak között.
- Leveri rólam a havat - panaszkodott a fenyő -, még ilyenkor se tud veszteg maradni...
- Csend! - mordult rájuk az öregember. - Csak nem veszekedtek ilyenkor...
És attól kezdve csend lett. Csak a róka szólalt meg a faluvégen, hogy ő már ismeri erre az utat... de a többiek olyan szemrehányóan néztek rá, hogy lehajtotta fejét, és látszott rajta, súlyos lelkiismeret furdalások gyötrik...
A falu üres volt. A házak fáradt szeme már lecsukódott, és a havon nagy békesség hallgatott.
Csak Borsosék háza nézett virrasztó vörös szemével az éjszakába, de már álmos volt ez is, és észre sem vette, hogy nyílik a kis ajtó, és vendégség érkezett.”
- Csendesen - susogta a havas szakállú öregember, és amikor mindnyájan bent voltak, betette az ajtót.
Borsosné aludt, Jóska pedig égő szemekkel kínlódott. Arcára már odaszáradt a tűz, száj cserepesen suttogott, és a Láz már csak játszott vele, mert tudta, hogy Jóska az övé...
- Kifelé! - mordult rá az öreg December, de olyan hangon, hogy még a kis fenyő is megreszketett...
A Láz ész nélkül kapta bundáját.
- No, most aztán játszogassatok!
Jóska szeme álmosan kinyílt. Hűvös fenyőillatban úszott a szoba. Anyja mélyen aludt. Az ajtónál szikrázó ragyogásban állt a fenyő, és rajta piros, kék ruhájú kis madarak... Alatta pedig - ó ez nem is igaz! - nyúl, őz, róka...
- Hogy vagy, fiam? - nézett az öregember Jóskára.
Jóska csak gondolataival felelt.
- Jól... Istenem... jól, de nem álmodom?
- Dehogy álmodol. Játssz egy kicsit velük... Csak meg ne szorítsd őket...
És Jóska megsimogatta a pirók piros mellénykéjét, a cinkék kék kabátkáját, és nem tudta megfogni a kis ökörszemet, mert az mindig kibújt a markából, és Jóska fáradt volt egy kicsit... Az öregember rá is szólt az ugrabugra ökörszemre:
- Ne fáraszd a gyereket!
A nyúl felugrott a székre, az őz odatette a fejét Jóska párnájára. A róka felágaskodott, és hűvös nyelvével megnyalta Jóska kezét.
- Nem harap?...
- Dehogy harap, fiam. Szeret téged - és szigorúan nézett a rókára, mintha azt mondta volna: - Látod, milyen híred van?...
Jóska boldogan simogatta a róka fejét, és úgy elaludt, észre se vette.
Az öregember eltette pápaszemét - mert eddig az asszony imakönyvét lapozgatta -, és intett.
- Elaludt.

Kinyitotta az ajtót, és kisurrantak az éjszakába.

Kép az internetről

Szent András hava (november)

„Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.” (Fekete István)

    A boltvezető végre kiegyenlíti a hónapok óta fennálló tartozását, hamburgerrel tömjük meg a hasunkat!!!
    Citromfarmól olvasok Lajosmizse határában. Természetesen fólia alatt terül el az ültetvény, mert melegigényes a kicsi sárga babákat nevelő fa. A fólia alatt hamar tetvesedni kezdenének a levelek, ezért kis rovarokat engednek a sátorba, amik megbirkóznak a feladattal. Így nem kell permetezniük. Kakasokkal gyomláltatnak. Fával vagy mulccsal fűtik a fóliát. A szedés nem könnyű, a fáknak hatalmas tüskéik vannak. Novembertől januárig szüretelnek. Nem kezelik a citrom felületét viasszal, gombaölő szerekkel és nem félig éretlenül szedik, hogy bírja a szállítást, mint határon túli társaiknál. A magyar citromot, ezen a farmon teljesen éretten szüretelik, nem tartósítják.
    A feldolgozónál van egy macska. Ezt már korábban is gyanítottam, mert a padláson heverészés nyomait véltük felfedezni. Egyik hajnalban, a megvilágítatlan udvaron, amikor a szemetet viszem a tárolóba, a konténerből ugrik ki. Olyan gyorsan zajlik mindez, hogy időm sincsen se megijedni, se felfogni, hogy mi is történik.
    Valamilyen front lehet a durvább fajtából, mert cefetül érzem magamat. Erősen szédülök, hányingerem van és szétszakad a fejem is.
    November 13.10 éves az egyik zalaegerszegi boltunk. Eddig azt hittem a gyermekek életkorával mérhető az idő múlása, de egy üzlet is eleget tesz ennek.
    Vasárnapi ügyelet az üzemben, amelyet megédesít, hogy a Cserépkuckó angyalkái személyesen hozzák el a Karácsonyra megrendelt mesés malachadat. Két mosolygós, élénk szemű, melegszívű ember, egymás hű társai. Kezük alatt valódi érték születik. Évek óta kedvelem őket.
    Bükkszentkereszti gyógynövényes párnákat kapok Édesanyámtól. A töltet tartalmaz: levendulát, citromfüvet, mentát, rozmaringot, kakukkfüvet, majorannát, bodzát, zsályát, izsópot és kamillát. „Leggyakrabban a fejfájás, az orrdugulás és a stressz okozza az alvási nehézségeket. Gyógynövény keverékünk ezeket a panaszokat enyhíti, orvosolja.” – írják honlapjukon. Ezért a vásárfia, hátha javítana évtizedek óta fojtogató, alvási nehézségeimen.
    Levélszőnyeg borítja az egész úttestet. Esik az eső és a levelektől csúszik is, de mégis, ahogy a fény ráesik a tarka szőnyegre, az valami bámulatos!
    Az egyik szomszédunk, a leskelődős „baca fehérnép” jelzővel illeti Anyukámat, kiegészítve azzal, hogy majdnem elütötte. Történt ugyanis, hogy Anyus letolatott a felhajtónkról, a pasas meg a kapujában nézte. A legkisebb távolság 3,5méter volt közöttük, de az unalmas, szürke hétköznapokat ki kell színezni valamivel. Nem fér a fejembe.
    Ízlések és pofonok, „kinek a pap, kinek a papné, nekem speciel a Schultz Gizi”, de a rántott tarja szótól is hidegrázásom van. Történt ugyanis, közel negyed évszázada, hogy egy baráti összejövetelen, rántott tarját szolgáltak fel. Csak forgattam a falatot a számban, majd a szemeimet, hogy mikor jön el az én időm és helyezhetem a kezembe a sületlen falatot. Olyan mélyen belém égett ez az eset, hogy több esélyt nem kap tőlem ez az étel. Szerencsére nálunk nem is szokás tarját rántani, úgyhogy megmenekültem.
    A környezetünkben egyre több gyermek vár tesztre Covid gyanú miatt és egyre több a beteg is.
    Felmondja a szolgálatot a főzőlap. Épp ideje volt, hogy valami tönkremenjen, már lassan fél év eltelt, hogy nem sérült semmi.
    Az egyik munkatársam hosszú hetek óta táppénzen van, szívproblémákkal kezelik. Éppen ezért kitörő örömmel fogadom a hívását, amelyben jelzi, hogy végre visszatér.
    Állatorvosi ellenőrzésem van. A doktornő erősen húzza a lábát, nem lehet nem észrevenni. Nincs mit tenni, megkérdezem, hogy mi történt. Elmeséli, hogy az egyik kollégájuk búcsúztatóján járt, ahol rengeteget táncolt. Így mondja: „Tudod, ha jó zene van, beindul a lábam.” Valamit valamiért.
    November 21.Üllőre utazunk Édesapám születésnapjára. Mindannyian újra együtt! Idejét sem tudom, hogy mikor volt utoljára így, talán 10 esztendeje!!! Batár nagy ködben araszolunk, már az autópályát is dupla annyi idő alatt érjük el, mint máskor, pánikolok, nehéz visszaszorítani. Mi főztük az ünnepelt egyik kedvencét, a gulyáslevest, de ugye a főzőlap közbe lépett, illetve többféle fánkot is, de a cukrászda nem vállalja azok elkészítését. Nem értem, de nem ecsetelem! Átrajzoljuk elképzeléseinket, sült oldalast, sajtos és lilahagymás pogácsát viszünk, a helyszínen pedig, régi, családi vendégvárások alkalmával felszolgált szendvicseket állítunk össze. A főszereplő Fekete István regényeket, valamint kedvenc impresszionista és avantgárd alkotói képeiből kap a falakra. Húgomék mandulakrém tortát hoznak. Öcsémék is eljönnek, gyermekük egykerekűzik, tátott szájjal szemléljük a produkciót. Talán egyik legnagyobb kultusza Japánban alakult ki az egykerekűnek, ahol a mai napig a diákok csak azzal a feltétellel kezdhetik meg az elemi iskola első osztályát, ha alapszinten elsajátítják az egykerekű használatát, meséli a testvérem. Mázlista vagyok/voltam, hogy nem oda születtem! Az együttlét alatt, figyelem a többieket és azt látom rajtuk, ami bennem is zajlik: mindannyian meghatottan élvezzük az egy évtizedes csönd megtörését. Jó együtt! Jó lenne még sokszor így együtt!
    Kollégám november 23-ra szabadságot kér, édesapját viszi felülvizsgálatra. Beírom a naplómba és kiírom a jelenléti ívre is, de ott, mint utólag kiderül, helytelenül november 24-re. Jön is a srác 23-án dolgozni, de mivel nem mond semmit, nem kérdezem miért jelent meg. Este telefonál, hogy felhívták a kórházból nem jelentek meg. Ekkor esik le neki, hogy Ő nem foglalkozott a hivatalosan kapott időponttal, a jelenléti ívet nézte és azt hitte másnap van az Ő idejük. Megáll az eszem. Ennek fényében viszont kéri, hogy másnap jöhessen dolgozni, mert így nincs dolga.
    November 24. megkapom a 3.oltást, egy fél adag modernát. Egy hónapja ez az új protokoll, aki két moderna vakcinát kapott, harmadiknak csak felet kap, mert nagyon erős.
    Anyuci úgy megharapja a száját, miközben az Apukámtól kapott chilis babot falja, hogy az a duplájára dagad.
    A ház belső festése új lendületet vesz, javításra kerülnek a hibák, a térkép is lekerül végre a falról.
    Megfigyeltem, hogy óhatatlanul is „szakmai szemmel” vizsgálom a legtöbb dolgot a környezetemben. Két példa. 1.Kiszolgáló egy boltban, a húspultban, karórával és gyűrűvel az ujján. Szabály: Az ékszer viselése TILOS! Megjegyzem, számomra gusztustalan is volt ez a látvány. 2.Poszt egy boltból, karácsonyfával, ami a tűzoltó készülék elé lett állítva. Szabály: a tűzoltó készüléket szabadon kell hagyni, közelébe TILOS pakolni!
    November 29. őszinte és fájdalmas beszélgetés az egyik legfontosabb emberrel. Sírok is közben, mint a záporeső, aztán egész éjjel sem csillapodik, sőt reggelig is kitart, mi több, napközben is megtalál. Honnan van ennyi könny egy emberben? Anyum erre azt feleli: honnan van ennyi érzés benned?
    Konjac tésztákat rendelek. Konjac, más néven Ördögnyelv, egy cserje Dél-Kelet Ázsiában. A tészta alapanyagául szolgáló konjak lisztet a növény gumójából nyerik ki. Óriási a vízfelszívó képessége, magas a rosttartalma, rostjai serkentő hatással vannak az emésztésre, valamint pótolhatatlan élettani hatásuk van az emberi szervezetre. Megelőzik számos betegség kialakulását. Kipróbáljuk!
    A kutyák oltása mindig izgalommal jár. Csillag megmakacsolja magát és 1.vagy elbújik, 2.vagy ahogy közelítesz felé, elszalad; Vili meg szertelen és ugrál örömében, de mivel nagytestű játszva felborít bárkit. Oltás nap van. Délután két órára jön az orvos. Édesanyám napok óta nem alszik, lámpalázas a helyzettől. Sikerül beadnia Csillagnak az altatót, hogy ne „szökjön meg”, de a doki órákat késik. A kutyus már éledezik, amikor befut. Nincs más hátra, rá kell varázsolnia egy szájkosarat a vérmes nőszemélyre, aki sosem viselt még hasonlót. Nem fél, a kutyák is érzik, hogy jó ember, oltások egy évre kipipálva.


Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: góla = gólya; rastogott = dörgött az ég; csüntök = gyerekek

Krizantém Édesapám kertjében I.

Hajnal hasad I.

Malac csengő (Cserépkuckós Orsi és Norbi alkotása, 
https://www.facebook.com/cserepkucko)

Mákosguba torta, illetve szelet

Református templom (Szentgyörgyvölgy)

Az ősz színei

Béka tükör, tükör nélkül :-)

Bükkszentkereszti gyógynövényes párnáim

Bonbon lustizik

Malacka (Cserépkuckós Orsi és Norbi alkotása, 
https://www.facebook.com/cserepkucko) 

Krizantém Édesapám kertjében II.

Sütőtökös tócsni

Hajnal hasad II.

Szárított proteák

Kedvenc parasztszékem

Mandulatorta Édesapám születésnapján

Drága barátnőm újabb lenyűgöző alkotása (https://mygingerland.blogspot.com/)

Óvodai emlék

Mexikói maszk

Közeleg az Ünnep (kapu Zalabérben)