Kerek Zöld porta: március 2021

Benyalok egy aftát és már egy hete kegyetlen fájdalmak közepette gyötrődöm, amikor is február 6.van, a névnapom. Több doboz csokit és egy szép orchideát kapok. Az égnek hála, a nassolnivalót, Anyukámmal ellentétben, kizárólag gondolatban vagyok képes beburkolni.

Felülfertőződik a szám, 2.hete szenvedek. A fogorvos és a háziorvos is elképed a látványtól. Felpüffed az arcom, a nyirokcsomóim és a manduláim 200 méteres távolságból is jól kivehetővé válnak, a nyelvem jobb oldala duplájára vastagszik, a fogaim ki akarnak potyogni, már a lélegzetvételtől is sírok és egyre több a kis égő buborék. A fogorvos feladja, haszontalanok a gyulladás csökkentésére elvégzett kezelések. A háziorvos antibiotikumot, fájdalomcsillapítót és ecsetelőt ad.

Dermesztő hideg van, -12 Celsius fok napközben. Hol havazik, hol ónos eső esik… Nyűgösségemet ez is fokozza.

   Új telefonokat vásárolunk, mert az enyém gyengélkedik egy ideje, Anyukámét pedig, miután az udvaron felejtette, Vilike úgy megrágta, hogy totál bekrepált. Biztosan fel akarta hívni a kutyus a mamát, hogy vigyen enni valamit. :-)
   Kollégám 10*10cm méretű kókusz kockát hoz. Forgatom a tányért, körbe és körbe, de egyelőre tanácstalan vagyok, miként kezdhetnék neki a lakmározásnak. Még mindig gyulladásban a szám, de bolondulok a kókusz kockáért, így meghozom ezt a hatalmas áldozatot, kínok közepette ugyan, de eltüntetem a behemótot.
   Február 13.kivisszük a fenyőfákat a házból és a díszeket is bedobozoljuk. Ha enged a fagy, elültetjük az udvarban az örökzöldeket.
   Szikrázó napsütés, dermesztő hideg, de irány a Balaton!!! Ábrahámhegyen a strandon sétálunk, na nem sokat, mert erősen fúj a szél. Megnézzük a kacsákat és a hattyúkat, kicsit elrévedezünk a kék hullámokban, aztán indulunk tovább. Következő megállónk Salföld, amiről kismillió cikket olvastunk, amelyekben áradoznak meghitt nyugalmáról és diszkrét bájáról. „Mesefalu a Káli-medencében”, a Balaton felvidék gyöngyszeme”… Igazoljuk valamennyi állítást. Már hazafelé igyekeznénk, de belebotlunk Kékkútba és nem bánjuk ezt a botlásunkat. Bájos, egyutcás falu, az ismert ásványvíznek a forrása. A település két részre tagolódik, a helybéliek az alsó, nyugati részt „Kütyünek”, míg a felsőt „Központnak” hívják. Ámulatba ejtő az égigérő fenyőkkel ölelt temploma.
   Kolléganőm névnapja, csörögefánkkal és oroszkrém tortával. Még életemben nem ettem ilyen finom tortát! Reggel 6 óra után néhány perccel esszük az első szeletet, majd 11 óra magasságában a másodikat, aztán mielőtt hazamennénk, 4 óra körül a harmadikat. Meglep, hogy nem menekülnek a gombok a ruhámról. Hősök, mert kitartanak mellettem, ahogy én is, amiért a még mindig ragaszkodó szájfertőzés ellenére ezt a hadseregnyi adagot lenyomom a torkomon.
   Két hete, minden hajnalban ugyanott egy őzike vár az úttest mellett.
   Céges autót kapok, illetve megöröklök egyet. Nem vagyok elégedetlen, de egy olyan kollégám után kéne beülnöm a gépjárműbe, aki barátom volt, de „csúnya” vége lett. Nem megy. Nem tudom hajtani ezt a gépet. Legalábbis egyelőre.
   Anyuka reggeli beszélgetésben: „Dóri, elfogyott az összes fagyi!” Oldalra nézek, talán lázas? „Milyen fagyi Anyus?” A jégoldó szót nem találta hirtelenjében. :-)
   Levelet kapok a nemzeti egészségbiztosítási alapkezelőtől. Lehet, hogy hamarosan beoltanak?
   Higiéniai teszt, munkatársam magában történő morfondírozása a „melyek az allergiát okozó anyagok? a) tojás b) tej, c) víz d) mustár” kérdésre. „Hát most melyik lenne? Nekem még egyiktől sem volt bajom!” :-) :-) :-) …és milyen igaza van!!! Francba a tudományos megállapításokkal! Minden nézőpont kérdése.

„A nagy fák hidegek voltak az éjszakától, s amikor a gomolygó köd rájuk ereszkedett, egyszerre csepegni kezdett az egész világ. Náthás reggel ígérkezett. Egy csillag ragyogni próbált az elnyújtózkodott felhők között, mert valamikor régebben úgy hallotta, hogy “azért csillag, hogy ragyogjon…”, de ebből sem lett semmi. A csillag könnyes párában úszott, de a könnyekből nem lett zokogás, prüsszenteni pedig a csillagok nem szoktak. Ámbár lehet, hogy prüsszentenek, csak nem hallatszik le…Csepegett az erdő, és jött a hajnal, halkan lépegetve az avar bőrös hátán, s a borókabokrok felemelték szoknyájukat, mert a tél betegszobájából folyt a víz, és különben is sötét volt még. Lusta, nyújtózkodó sötétség. A gyalogúton mintha mozdult volna valami, ámbár ezt is csak a bagoly látta, amint éhesen és mérgesen hazafelé szárnyalt, és lepillantott egy vaddisznó fekete alakjára. A bagoly mindössze egy kis egeret talált ebben a nedves világban, mert az egerek is kényesek bundájukra. A bagoly most megy haza, az édes otthonba, ahol tojásokon ül bagolyné, és nem mond semmit, csak ránéz majd férjére, de ebben a nézésben minden benne lesz.
– Hát fogjon magának! – lendül mérgesen a bagoly. – Addig inkább ráülök a tojásokra – és azon gondolkozik, jobb lenne talán haza se menni.
A nagy fekete árnyék lassan mozog tovább a gyalogúton. Nesz nincs. Az elgondolt sóhajtás több zajjal jár, mint az öreg koca, aki el van nehezedve, hasa majdnem a földet súrolja, és most sorra látogatja a régi vackokat, hogy melyikben is hozza világra a csíkos kis apróságokat. Nagy gond ez mindenképpen.
De a bükkfák törzse egyszerre csak látszani kezd, egy nyírfa fehér oldala szinte kiált, s az öreg koca meglódul, mert keleten söpri már az éjszaka kormát a gyorsan mosdott virradat. A borókák illedelmesen leeresztik szoknyájukat (nincs szép lábuk, azért is…), egy szajkó recsegve kiált reggelt, és a harkálylyuk odújában mozgás támad.
– Hallod?
– Persze hogy hallom; már régen töröm a fejem, hogy melyik fáról adjam le a híreket. Valami jó, száraz fa kellene, de hol találok most jó hangú, száraz törzset?
– Keress. Az a dolgod… tegnap is olyan kásás, pudvás hangú volt az újságod, hogy szégyelltem magam.
– Lám!… és ilyen hangulatban menjek én újságot szerkeszteni? Hajh, kutya élet! – rikkantott a harkály, ezzel fejére csapta piros szerkesztőségi sapkáját, és kiívelt a világosodó erdőbe. Egyenesen a nyírfára, melynek a kérge egy helyen fel volt válva, és kitűnő, zengő hangot adott.
– Újság! – rikkantottak a csókák. – Újság!
– Ne zajongjatok – mondták a varjak –; mit mond?
– Tup… tuptup… tup.. prrrrr…
– … Megérkeztek, igen, megérkeztek az odúgalambok. Bruku és neje. Tup – tup – koppkopp… útjuk kellemes volt… ámbár egy kis szelet kaptak. Régi szállásukat foglalták el, mindenkit üdvözölnek.
– Hallod? – nézett Brukuné párjára. – Kiszerkesztett bennünket. – A hím galamb kidüllesztette mellét, és úgy nézett a világosodó világba, mint egy galamb. Enyhén és ostobán.
– Kopp-tupp-tak-tuk… Érdekes és izgalmas, ámbár előfordul… Rókáéknál nagy családi perpatvar volt tegnap estefelé. Ravaszdy Ravasz Elek alaposan eltángálta nejét, aki… de hát ne szólj szám, nem fáj fejem. Brozovics Borz választotta szét őket… Úgy Ravaszdyt, mint Brozovicsot számos harapott seb érte. Szép kis hölgy, el lehet mondani…
– Kellett ez neked? – vicsorgott Ravaszdyné, de a férj úgy tett, mintha aludna.
– Kap-kap-kapp… – írta tovább hangos újságját a piros sapkás – kaptupp… éjszakai riporterünk, Csuvik Aladár jelenti, hogy Kocáriné Koca őnagysága előrehaladott állapota ellenére is frissen és üdén mozog. Jelenleg vackot keres: aki tud, szóljon a derék asszonyságnak, akinek előre is gratulálunk…

Harkályné erősen fülelt lakosztályán, és szeme csillogott:
– Hiába, tud ez az öreg hírharang. Kedves leszek hozzá, mert kissé igazságtalan voltam…
– Tupkopp-koptupp… felhívás: Felhívás! Nyusziné, Kalán Eleonóra aggódva keresi férjét. Kalán barátunk tegnap alkonyatkor hagyta el otthonát azzal, hogy siet haza…
A rókalyuk homályában Ravaszdyné kéjesen nyújtózkodik, aztán kecsesen megnyalja a szája szélét:
– Hát, ami azt illeti, sietett is… ámbár van még nyúl a világon.
– Tup-tupp-tatata… Örömhír! Örömhír! Azt hiszem, mindenki velünk érez, ha Őz Egon, a legendás bak gyógyulásáról adunk hírt. Egon sebláza elmúlt. A golyó szerencsére nemesebb testrészt nem ért, és a daliás bak továbbra is erdőnk büszkesége marad. Felkérjük egyúttal hódító Egonunkat, hogy máskor ne könnyelműsködjön. Ha szól a puska, térjen ki…
– Tatatata-tupppp… végül sajnos meg kell ismételnünk a szomorú hírt, hogy a hatalmas Tél betegségében semmi javulás nem észlelhető. Sőt! Havasi riporterünk szerint, állapota válságosra fordult, bár a nagy jegek doktorai mindent elkövetnek. Sajnos el kell készülnünk a legrosszabbra… de addig is, az erdők népe reménykedéssel tekint fel a hajdan oly csillogó jégpalotára.
– Aggódik a fene – mondja ebben a pillanatban Ravaszdy mérgesen a nejének –, legalább egy falatot hozhattál volna Kalánból.
Most meg rókáné tesz úgy, mintha aludna. Kint már világos az erdő.
Az öreg koca elhelyezkedett vackában, be is melegítette, de még nem alszik. Orra előtt egy kis hóvirág van, azt nézi. A kis virág meg a nagy, fekete disznót nézi.
A föld lágy, meleg párát sóhajt.
Az erdei újság elhallgatott.
Csend van, és késő február van.”

(Fekete István, Február)
(Keletkezési ideje ismeretlen.)

   A Kosbor Panzió nyitott hétvégéjén járunk Magyarszombatfán, ahol elviteles ebédre és egy nagy sétára áhítozunk. Sajna akkora a sár, hogy nem sétálunk, csak picit toporgunk és szemünkkel pásztázzuk a vadregényes kertet, végében az erdőt. Anyuci hajdinakását kanalaz pirított gombával, én egy vaddisznó burgert tűntetek el. Vásárolok a kollégáimnak levendulás linzert és csokis zabkekszet. Ottlétünk alatt, tüneményes, idős házaspárra leszek figyelmes. Egymás kezét fogva bandukolnak föl. Vadragulevessel és brióssal távoznak. Hazafelé az út mellett sétálnak, még mindig egymás kezét szorítva. Megállnak, amikor közeledek, felém fordulnak, mosolyognak és integetnek. Helybéliek. Ebédért jöttek. Ezzel is támogatják az életben maradását a Kosbornak. Példamutató és úgy képzelem az életük is. Szeretnék így megöregedni. Ilyen szeretetben. Nem sietünk hazafelé. Megállunk Veleméren, Szentgyörgyvölgyön, Márokföldön, Nemesnépen, Csesztregen… Többször írtam már, de most újfent: a szívem az Őrségben van! Úgy hiszem, a sorsom odavezérel majd egyszer és ott élem le életem utolsó részét. Cirka 50km-re vagyok.
   Két tüneményes bögrét veszek, a lámás Édesanyámé, a lajháros az enyém lesz. Hosszasan nézegetjük és gyönyörködünk bennük. Másnap Anyukám elmosogatja azokat, de a lajháros eltörik. Napokig lógatja az orrát emiatt, de megnyugtatom, hogy megrendelem újra az ibriket.
   Berobbant a tavasz! 20 Celsius fok van február végén. Már a macskabaglyok is udvarolnak, olvasom egy posztban, ahogy azt is, hogy a Káli-medencében virágot bontottak a mandulafák. Mi a Kis-Balatonhoz megyünk, idén először.

Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: skíró = roller; pampuska = fánk; löbincöl = integet; mukucsol = eszik