Kerek Zöld porta: augusztus 2020

Munkatársam hajnalban elüt egy őzet, az autójában számottevő kár keletkezik, de szerencsére csak abban.

Éjjel hatalmas vihar támad. Pókaszepetk áram nélkül marad, így a Vágóhíd és a Feldolgozó is. Leállnak a hűtők és a fagyasztók is. Én épp szabadságon vagyok, de egy perc nyugodalmam sincsen, amíg nem érkezik az üzenet, a termékeknek nincs baja. Jelentős mennyiségű és értékű áru menekült meg. Legördülnek a kövek… Az ijedtség enyhülését megünnepelendő, Zalakarosra megyünk Anyukámmal fagyizni. Öt gombóc. Fejenként. Már a felénél szétdurranunk, de nem lehet abbahagyni ezt a csemegét, annyira finom. Miután elfogy, az autó a Kis-Balatonhoz visz, itt vadludakkal flangálunk. Bár minden héten át-és megéljük, mégis alig hiszem, ami történik. Mint a mesében…

Szombat reggel Húgom és vőlegénye látogat meg bennünket. A Kányavári-szigetet járjuk be töviről hegyire, majd farkaséhségünket csillapítandó itt piknikezünk is. Anyukám finom falatokat csomagol, amit az utolsó morzsáig bekebelezünk. Édesség nincs? :-) Teszek róla, hogy a boldogsághormont szinten tarthassuk. Zalakaroson nyalunk velük is egyet :-) végezetül, hogy kellően kerek legyen a nap, a kápolnapusztai bivalyrezervátumot is megmutatjuk. Naphosszat tátják a szájukat, egyik ámulatból esnek a másikba. Ez volt a cél!!! Vasárnap az élményeket elemezzük és süteményeket szuszakolunk, rosszullétig magunkba.

Csütörtök, hullafáradtan érek haza, de vissza kell mennem, mert riaszt a termék előhűtő. Anyukám is velem tart. Kiborítanak ezek, a 14 órás napjaimba furakodó, harmadik műszakok. :-(

A boltban dolgozó kollégám felesége süt egy bazinagy tepsi zserbót. Én még életemben nem láttam ekkora tálcát sem! :-) Elképesztő kihívásoknak vagyunk kitéve nap, nap után. A cél érdekében minden erőnket mozgósítjuk. :-)

Szeretem a munkámat. Szeretek dolgozni. Hálás vagyok, hogy olyan emberekkel töltöm a napom legjavát, akikkel óvjuk-védjük egymást. Egyik nap a vágóhídon megtudják, hogy fulladozunk a gigantikus mennyiségű munkában. Egy emberüket átküldik, hogy segítsen. Kérnem sem kell. Magától értetődő. Könnyekig hatódom.

A lányok meggylekvárt főznek és hoznak be a reggelikre a céghez. Ahogy pakolják a hűtőbe arra gondolok, hogy ez a hónap sem kedvez az alakformálásnak. Aztán mielőtt beszippantana ez a gondolat, megmagyarázom azzal, hogy a gömbölyűt is lehet még tökéletesíteni. :-) :-)

Munkatársaim között több, megszállott horgász van. Egyikük 30kg-os harcsát fog. Óriási példány! Kapok belőle kóstolót. Nyammm

Karmacsra megyünk munka után Édesanyámmal, kecskesajtból készült kosztért. Rekkenő hőség van! A napraforgók mellet, az énekeskabócák koncertje szegélyezi utunkat. Érdekességük, hogy a haslemezükön kifejlődött hártyák segítségével zenélnek, ezeket rezegtetik. Csak a legnagyobb melegben ciripelnek. Micsoda muzsika!!!

Szombaton Budapest felé vesszük az irányt, leendő sógoromnak lesz a születésnapja. A korát nem említeném, mert amikor eszembe jut, levegőért kapkodom, olyan fiatal. Bennem azok az éveim lassan elhalványulnak. :-) Kitűnő alkalom ez arra is, hogy megismerkedjünk a vőlegény családjának többi tagjával is. Micsoda találkozások!!! 12 négyzetméteren tizenhárman!!! …de jól el- és megférünk! :-) Hazafelé 38 Celsius fokos forróságban indulunk, de Székesfehérvárnál özönvízszerű esőzés és orkán erejű szél vár ránk 17 Celsius fokkal. Hirtelen az orrunkig sem látunk, ugyanis a mérhetetlenül meleg aszfaltra lehulló eső hatására, vastag pára keletkezik. Többen leállnak. Mi sem tudjuk, hogy pontosan melyik sávban haladunk és azt sem látjuk van e valaki előttünk vagy mögöttünk. Kezdjük kényelmetlenül érezni magunkat és fontolgatjuk, hogy lehúzódunk a nem tudjuk hová, amikor feloszlik. Lépten-nyomon kidőlt fák és balesetek mellett haladunk. A közel valamennyi évszakot felölelő utazásunk végén, hullafáradtan állunk meg a házunk előtt. Remegő lábakkal tápászkodunk ki az autóból. Kifacsart minket a kirándulás.

Szombat hajnali kolbászmustra a munkahelyemen. Most két gyártást tároltunk egymásra. Első alkalom, s mint minden ilyen, különös izgalommal tölt el mindannyiónkat. Minden rendben, működik az elméletünk. Átnézek a vágóhídra is, mert segítséget ígértem az üzemvezetőnek. Már várnak. :-) Három méretes doboznyi táblát helyezünk el az épületben. Társaságban még a társadalmi munka is szórakoztató. Sokat nevetünk és ugratjuk egymást.

Vasárnap hajnali kolbászmustra, utána pedig otthon várjuk a kamerarendszer befejezését. Mióta várjuk? Hónapokban mérhető. Hiszem is a pasi érkezését, meg nem is. A nem is az erősebb. Mérgünkben elmegyünk fagyizni és sütikézni. Az édesség kiváló gyógyír felpaprikázott hangulatunkra.

Megérkeznek a tejfestékek! Végre tényleg átfesthetem, kiszínezhetem a bútoraimat, már csak azt kellene kitalálnom, hogy a nulla szabadidőm melyik részében. Mindenesetre egy lépéssel közelebb.

Elveszítek egy fogadást, francia mákos kecskesajttorta a jutalma a győztesnek. :-) Felhívom a győztes figyelmét arra, ha megkínál, megölöm. Ezt a hónapot már így is vészesen túltoltam, picit fékeznem kell.

Idén is mérgezettek a csípős bogarak. Erre a megállapításra, saját tapasztalatok alapján jutok. Tenyérnyi nagyságú sebek éktelenkednek a testemen és a viszketés mellett láthatóan megdagadnak, a vakarástól pedig bevéreznek, fájnak. Úgy nézek ki, mint akit megvertek.

Hajnalban esik és őzek ugrálnak minden irányból, ezért egészen lassan vezetek és meresztgetem a szemeimet, hogy épségben megérkezzek. Nehezíti a dolgomat, hogy dagadt varangyok is keresztezik utamat és pont akkor haladnának Á-ból B-be, amikor én érkezem, így őket is kerülgethetem. Ha valaki messziről lát, biztosan bolondnak gondol, amiért szlalomozom a sötétben, látszólag a semmit kerülgetve. :-)

„Így növögettem látszólag a falu és mezők puha ágyában, valóságban pedig az apai akarat sziklás zátonyai és a szabad lehetőségek virágos mezői között. Néha – most már a kegyelet és a végtelenségbe hulló szeretet szavával mondom – majdnem gyűlöltem az apámat.
Egyszerűen azt mondta, hogy: nem, és akkor kénköves földindulás jöhetett vagy körvadászat: a nem: nem” maradt mindörökké. És akkor sírhatott az anyám, duzzoghatott a nagyanyám, átjöhetett nagyanyai nagybátyám, az öreg pap: nem változott semmi. Kínlódtunk – és látszólag –, küzdöttünk ez ellen a hatalom ellen, de amikor váratlanul és önmagától ledőlt, néma sírásba csuklottunk valamennyien, mert vele együtt magunk is összeroskadtunk, és a dübörgő hantok túlvilági takarodója után nem maradt semmi, csak a szeretet és a vágy még egyszer az alatt a hatalom alatt élni.
Ekkor már világosan láttuk, hogy az a nem mindig igent jelentett, de kiskorúak voltunk mellette, és azok is maradtunk mindvégig.
Úgy látszott néha, hogy csak az eredmények érdeklik, és a kézzelfogható, materiális valóságok, amikor egyszer – Pesten jártunk éppen mind a ketten – a Lánchídon mentünk keresztül, és szemünk előtt úgy imbolyogtak a sirályok, mint valamikor a lágy röptű, fehér lepkék a göllei réten.
– Én nem tudom – mondtam (katonaviselt ember voltam már ekkor, akinek saját véleménye is lehetett) –, én ilyen nagy víz mellett mindig szerelmes vagyok. Nem valakibe, nincs neve ennek a szerelemnek, de érzem, tele van vele a szívem.
Azt hittem, az apám talán elneveti magát, de nem nevetett. Mentünkben a vállunk egymáshoz ért.
– Én is! – mondta csendesen.
És ekkor – először – szép lett a város. A távoli gyárkémények füstje nem nyomorúságról beszélt, a villamosok robaja nem robotról, s az emberek hajszolt rohanása mintha vidám sietség lett volna, ajándékvásárló karácsony felé.
És ekkor – a Duna felett – tisztán és világosan éreztem, hogy az apám – én vagyok.
Egyek vagyunk mi ketten, az idegen vér csillapító, ködlő puhasága akármit hozott belém; és a hideg nemek egyszerre meleg pajzsok lettek önmagunk ellen, és az emlékek cinkosan közösek, mint maga az elmúlt idő.” (Fekete István, Apám (részlet))

Hétvégére megérkezik az eső. Belead apait-anyait, esik, mint a ló dereka. Olyan átfolyások vannak az úttesten, hogy kétséges elakadunk e vagy sem. Ebben az időben sem sokan kelnek útra, de Anyuci és én a kevesekhez tartozunk. Szomszédasszonyunk születésnapjára tortát szeretnénk vinni, hát felkerekedünk és a meglepetés nem marad el. Meglepődik és elérzékenyül, hogy gondoltunk rá. Gondoltunk, mert szeretjük.

Talán a levegőben lehet valami, nem tudom, de ebben a hónapban extra kalóriabevitelre vagyok predesztinálva. Egy aranyos barátnőm zöldbabbal, a közvetlen kolléganőm házi krémessel kedveskedik.

Virágokat rendelünk az üzemi környezet csinosítására, kiszállításukig virágládákat vásárolunk, hogy felkészüljünk az ültetésre.

Hétvégi kirándulás. Szombathely, Csónakázó-tó. Anyukámnak kedvére van, engem nem ragad magával, de nagyot sétálunk a szép, napsütéses időben.

Beállok a zuhany alá, hajat is mosok…nyomom a sampont a tenyerembe, nyomom és nyomom, de valami olyan furcsa….ekkor megragadom a flakont és olvasom…tusfürdő! Na BRAVO! :-)

Kánikula van. Az irodám olyan, mint egy katlan, de amikor kilépek az udvarra, megszédülök. A beton ontja magából a forróságot, semmiféle légmozgás nincsen, sistereg a levegő. Ennél még az irodában is üdítőbb. Éjszaka sem tudok aludni, gyöngyözik a homlokom, pedig én még nyáron is dupla paplan alá bújok. Most eszem ágában sincs betakarózni, bár a pizsamától nem szabadulok meg. :-)

Tulajdonosi beszámoló. Izgatottan várom, hogy beszámolhassak az elmúlt 4 és fél hónap eredményeiről és mivel a számok biztatóak, büszkén osztom meg azokat.

Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: gabna = gabona; gaborgyás = rossz a hangulata; granatér = krumplistészta; gyoha = pocak