Kerek Zöld porta: március 2020

Barátainkhoz megyünk látogatóba. Egy, három éve tartó ígérgetés végére kerül így pont vagy inkább felkiáltójel. :-) Előtte Zalaszentgróton virágot, Zalaegerszegen tortát veszünk magunkhoz. Világszép és gigakedves gyermekükkel építünk és autózunk, ráadásként hibátlanul „kirakja” és elmondja az ABC-t. 2 éves és 8 hónapos! Ahogy az óriási, őzike szemeivel néz… Elolvadok! Végre megértem a szerelem lélektanát! :-) Hazaérve le kell feküdnöm, mert már náluk is volt két kisebb rosszullétem, de most…lehet, hogy csak 15.30 van, alig állok a lábamon, ágyba kell vetnem magam. :-(

Szarvasok csoportja vesztegel a tisztáson, messziről látom. Ahogy közelítek, megindulnak. Lassítok. Megállok, mert a keskeny erdősávban vannak valahol, ahol elhaladnék, de szemeim elől kiválóan elrejtik őket az ágak. Egykettőre mégis megpillantok jónéhányat. Állnak és várnak. Én is állok és várok. Két karnyújtásnyira vagyunk egymástól. Feszült és bűvös pillanatok ezek. Körültekintően elindulok. A visszapillantó tükörből nézem, ahogy nekilódulnak és átkelnek az úttesten.

Az egyik legjobb barátom kés alá fekszik. Alig búcsúzunk el, rögvest mérhetetlenül hiányzik. A műtét sikerül, a betegnek nagyon fáj, de lesz ez még így se. Naponta küldök „hogy vagy” kérdéses üzenetet, csacska rajzos irományokat és hol édes, hol sós nyalánkságokat. Remélem, hogy ezek is gyorsítják a felépülését és rövidítik a viszontlátásig hátralévő napok hosszúságát.

18 Celsius fok február elején. A szélvihar 106 km/órás erővel tombol. Kibillen medréből a Balaton. Nálunk a közel 40 kg-os kutyaházat görgeti fel, s alá a kertben, mint egy labdát. Reggelre felaprítja, a komposztálóval együtt…. Odébb állhatna! A viharral én is elhatározom, hogy talpra állok. Olyan sebeket kaptam az elmúlt hónapokban, olyan sokan megkarcolták a lelkem…pedig mindegyiküket szerettem. Azt akarom, hogy múlt idő legyen. Elengedés indul.

Kollégám jön értem. 15-20 percet késik, én pedig a metsző hidegben átfagyok, mire megérkezik. Nincs mit tenni, ilyen a szívesség.

A hétvégét munkával töltöm, mert az a 14-15 óra, amit a munkahelyemen tanyázom, nem bizonyul elegendőnek ahhoz, hogy megnyugtatóan haladjak a feladataimmal. Hülye sztahanovista!!! Kirándulásokkal igyekszem megtörni a monotonitást. Szombaton a Kőszeg-Lukácsháza víztározóhoz, rövidebben az Abért-tóhoz megyünk Anyummal. Háttérben a Kőszegi-hegység, a tavakon kacsák és hattyúk úsznak…jeges szél tombol. Anyónak álcázzuk magunkat és sáljainkat a fejünkre tekerjük, hogy védekezzünk. Megkerüljük mindkét tavat. Másnap a káptalantóti Liliomkert piac és a tapolcai Malom-tó a célpontjaink. Gyarapszik lelkünkben az élmény és lábainkban a kilométer.

A másik legjobb barátomra gondolok, aki tökéletesen olyannak szeret, amilyen vagyok és arra az erőre, amit mellette érzek. Legalább két esztendeje nem láttam. Az én hibám, mert én napolom el folyamatosan a találkozást. Nincs magyarázatom. Nem is vár magyarázatot, sőt megszid, amikor előhozakodom ezzel. Látnom kell! Félember vagyok nélküle. Ő a legigazabb ember, akit ismerek.

Műszak után, néhány önként vállalkozó kollégával az új üzemben takarítunk. Egy folyosó kifestését vállalom. Első alkalom, s mint minden ilyen, izgalommal tölt el. Sejtem ugyan, hogy nem kell atomfizikusnak lenni ehhez, de a technika órákon mutatott figyelemfelkeltő sutaságom nem acélozza önbizalmamat. Két munkatársam engem fotózgat, ugratnak és baromira röhögnek, mindezt addig tehetik könnyelműen, amíg be nem szállok a játékba. Attól a pillanattól kezdve mindannyian nevetünk. :-) :-) :-)

Hallok egy nem mindennapi sztorit. Történt valamikor évtizedekkel ezelőtt, hogy a mesélő, kék trabantját leállította a poharazó oldalában és oda betérve várta unokatestvérét. A rokon megérkezett és a fesztelenebb sörözés kedvéért, aznapi bevételét és iratait fent nevezett járműben elhelyezte. Miután távoztak, a rokon nagyobb lendülettel iramodott a négykerekű felé, mint azt, annak a talponállóhoz való távolsága indokolta volna. A mesélő megkérdezte tőle, hogy „hova, hova”? ..és ez volt a kijózanító pillanat, kiderült ugyanis, a közelben parkolt egy ugyanolyan színű és típusú járgány, s az idegen utastérben lapultak a rokon kincsei. Ugyanaz a kulcs nyitotta mindkettő automobilt, de csak egyszer!!! Akkor egyszer, a betételnél, a következő próbálkozás már sikertelennek bizonyult. „Most mi lesz?” - őrjítő gondolat, válasz nem volt. Illetve volt, mert a kocsmáros ismerte a tulajdonost, aki a moziban ült, épp elkezdődött az a két óra hosszúságú film, amire jegyet váltott. Ok, két óra időzés, de felcsillant a remény! 120 perc elteltével minden rendeződött, legördültek a szívről a kövek, csak az emlék maradt, évtizedek múlva is megfagyasztva a vért az érintettek ereiben.

Szombaton miután Anyucim végzett a hajszobrásznál, csak lassít a ház előtt, helyet cserélünk és meg sem állunk Nagykanizsáig, a Csónakázó-tóig. A parkolóban megebédelünk és nekivágunk a közel 4,3 km-es távnak. Valószínűtlennek tűnik, de teljesíteni tudom a távot. Vasárnap „fékezünk” és Hévízen csak a tó körül és a Szentlélek-templomnál lépdelünk. A Szentlélek hét ajándékát (Bölcsesség Lelke, Értelem Lelke, Tudás Lelke, Jámborság Lelke, Erősség Lelke, Jótanács Lelke, Istenfélelem Lelke) jelképezik a kék templom tornyai, amit Húgom javaslatára veszünk napirendre és szemügyre. Állítólag a toronyegyüttes felülnézetből egy kitárt szárnyú galambra emlékeztet.

Megjelent a barázdabillegető, jön a tavasz. Zene füleimnek.

Olykor-olykor megfigyelem a környezetemet. Nem feltűnően, inkább titokban leskelődöm. Érdekes szembesülni azzal, hogy kinek mi a lényeges, ahogy az is, ki, miként leplezi a csalódottságát vagy akár kap új erőre egy váratlan helyzetben és száll fel arra a bizonyos magas lóra. Ez utóbbi eset először feldühít ugyan, aztán azt mondom magamnak, „na de Dóri, nevessél inkább!”, minthogy lényegtelen dolgokon rágódjál. Ezt teszem. :-) :-) :-)

Folytatjuk a Kis-Balaton felfedezését, a Kápolnapusztai Bivalyrezervátumba megyünk, ahol három komondor őrzi a rendet. Az én komondor barátnőmre, Csillagra gondolok. A génállomány megőrzésének, így az értékmentésnek kiváló példája ez a zárt világ. Zalakaroson sütikézünk.

Édesapám az egyik gyömrői állatmenhelyről elhoz egy vörös cicalányt, Rőzsét. :-)

Február 23.Meghal a bérbaltavári Apukám. :-( :-( :-( Nem tudom megosztani az érzéseimet. A balatongyöröki Szépkilátóig hajt a sajgás, amit számtalanszor kért, hogy fedezzek fel. Szívfacsaró apropóból találkozom a nevét, Eötvös Károly írótól kapó megfigyelőhellyel. A szemünk alig hiszi a látottakat. Körben a Tapolcai medence tanúhegyei (Badacsony, Szent György-hegy, Csobánc, Gulács, Tóti-hegy, Haláp, Somló-hegy, Kis-Somló és Ság-hegy) és a szigligeti öböl. Körülöttünk feketefenyők, távolabb a mandula virágzik.

Február 26.szakad a hó! Tavaszt ígértek. Kérem a panaszkönyvet!

Február 29.Fonyódon a Panoráma sétányon (Szaplonczay sétány) álmélkodunk. Fenséges, ami a szemünk elé tárul. Levegőért kapkodunk mindketten. Ebből az ámulatból Édesanyám szavai löknek egy másikba, miszerint költözzünk a környékre! Húúúúúúúúúúúúú, szökőévente vannak ilyen hajmeresztő ötletei, amik szerfelett tetszenek, de egyelőre még kifújok!

Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: csincsók = cserebogár; fertály = idő; gajdol = kornyikál; ugorgyán = szivárvány