Kerek Zöld porta: október 2019

„Az ősz ma, nézd meg, épp bokáig ér

A szeptemberre külön színvilág van:

Összekutyulva barna és fehér

Rumos kóla egy részeg indiánban.”

(Závada Péter)

Misi cicusunkat este elvisszük az állatorvoshoz, mert cudarul néz ki. Tele a váróterem. Egy bűbájos, négy év körüli, cserfes kislány kérdezget bennünket mindenféléről és ujjong, hogy milyen zabálnivaló Misink. Anyukája néhány perc elteltével kijelenti, a kislány rengeteget beszél és elnézést kér tőlünk az okozott kellemetlenségért. Ezzel egyidőben a kislány felugrik, odafordul hozzá és határozottan kiáltja: Néha Te is csinálsz ilyet! Mindenki hangos nevetésben tör ki.

Másnap Misi meghal. Válságos állapotban találom amikor hazaérek, ezért felhívom az állatorvost. El kell altatni. Borzalom…a Zalaegerszegig tartó úton megállás nélkül bömbölök, aztán a rendelőben is, ott már Édesanyámmal…a doktornő is törölgeti a szemét. Még elbúcsúzunk a csöppségtől, majd megkapja az injekciót, addig nem lehetünk bent. Később újra bemehetünk, megsimogatjuk a már élettelen testét. Anyukám megpuszilja. A doktornő sem bírja tovább, mindhárman zokogunk.

Kollégám elhozza a céghez a kétéves gyermekét. Imádnivaló kisfiú, igéző barna szemekkel, huncut mosollyal. Alvásból ébresztette apukája, ezért dörzsölgeti a szemecskéit és picit meg is szeppen közöttünk, az óriások földjén. :-) Apácskája három percre elszalad egy másik helyiségbe, a fiúcska riadtan néz körbe a szobában. Három idegen ember veszi körül. Egy szempillantás alatt lefelé görbül a szája és megindul felém. Nyújtja mindkét karját, kéri, hogy vegyem fel. Megteszem és Ő a jobb vállamba fúrja a fejecskéjét és keservesen sír. Hol van már Apád? -kérdezem magamban. Kisvártatva visszatér, de gyermeke vigasztalhatatlan. Akkor derül fel az arca ismét, amikor az irodától távolodnak és az udvarra jutnak. Már újra bátran, lentről kiabálja nekem, hogy „minden jót!” :-) Hosszasan nézek utánuk, egészen addig, amíg eltűnnek a kiskapu mögött. Könnybe lábad a szemem és töméntelen érzés rohan meg! Azóta is sokszor gondolok ezekre a képekre és minduntalan ugyanazt érzem, amit akkor…boldogságot.

Ablakcsere az utcafronton. Térfigyelő kameraként funkcionáló szomszédunk rögvest megjelenik és szakértőként lép színre. Anyukám eközben az utcán lévő előkertet gazolja. Egyértelmű, hogy ebbe is beleüti az orrát és azt tanácsolja neki, permetezze le a területet, ne hajlongjon órákon át. Ancim erre azt feleli, hogy nem használunk se most, se máskor semmiféle vegyszert. A fószernek kikerekednek a szemei és olyan arcot vág, amivel azt üzeni, félkegyelműnek gondol bennünket. Mi is gondolunk róla cifra dolgokat, de ezek nyilvánosságra hozatalát ejteném.

Pótapámmal beszélek telefonon. Aggasztóak az eredményei. Bele sem merek gondolni, hogy mi lenne velem nélküle, nélkülük. Már a gondolat is fáj, de nem szabad elébe menni a dolgoknak. Elhatározom, hogy másnap meglátogatom őket. A régi házamba vagy betörtek vagy nyitva hagyták az ablakokat. A tulajdonost értesítem üzenetben, nem válaszol. Részemről ennyi! Bérbaltavári szüleim hídjára felhajtva egy tündéri kölyökkutyust látok a kerítésen belül ugrándozni. Bogáncs. Egy hónapja van náluk. Ilyen régen nem jártam már itt, csak telefonon értekeztünk. Hosszú percekig karoljuk egymást, picit pityergünk is, de mindezt örömünkben tesszük valamennyien. Csacsorászunk, kuncogunk, majd szedünk egy nagy vödör paradicsomot, körtét és erős paprikát.

Irdatlan vihar támad. Reggelig dörög, villámlik és özönvízszerűen esőzik. Félek. Egész éjjel nem alszom. Aztán fulladozom is… összetörten kászálódom ki hajnalban az ágyból.

Megrendeljük az őszi kertrendezésünk főbb elemeit, a fákat. Zizegés van. A kert az egyik gyengém, alig várom, hogy ültethessek.

Édesanyám független egyéni listás képviselő jelölt a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2019.év október 13-i választásán. Sokan győzködik, hogy legyen polgármester, de nem vállalja. Később a lelkére beszélnek, hogy valamilyen tisztségre pályázzon, legalább a képviselőtestületben. Kötélnek áll. Büszke vagyok rá, hogy megteszi. Bizton állítom, hogy amennyiben sikerül, rengeteget tesz majd a közösségünkért, hiszen megteszi ezt tisztség nélkül is.

Budapestre megyünk. Orvoshoz. Műtéti lehetőséget keres a professzor (úgy tűnik, hogy az Onkológiai Intézet lesz a befutó), addig vért csapol le. Egy hónap múlva újra találkozunk.

Anyukám szüretelni megy, én otthon maradok a kőművessel, a megfázással és hét méternyi vasalnivalóval. Ütős társaság. Anyum kora esti hazaérkezésekor élőhalottként vánszorog a házban. Előrevetíti, hogy másnap nem fog tudni felkelni és ez el/kitart napközben is = teljes álló nap az ágyban marad. Előrevetítem, hogy gondoskodom tervei meghiúsulásáról, máris rendelek egy emelődarut.

Vasárnap a Szajki-tavak körül túrázunk. Az utolsó méterekre erőmet vesztem.

Kiszállítják a rézsűköveket, amelyeket levendulákkal ültetünk tele. Elképzelem, ahogy illatozik a kéklő sokadalom és méhek tucatjának legelőjévé válik a mediterrán félcserje.

Szeptember 18. Húgom és barátja egy koncert okán néhány napot Berlinben tölt. Hugim menyasszonyként tér vissza.

Szemle van a munkahelyemen. Épp betoppan az állatorvos asszony, amikor valami azt sugallja, hogy hívjam fel Anyucit. Rossz hír. Épp azon merengett pár perccel azelőtt, hogy telefonáltam, Ő hív, vigyem be a kórházba. Mi?????? Mici cirmi jelentősen és több helyütt is megmarta, kezéből, lábából, melléből zubogott a vér, egy helyütt alig tudta elállítani. Szempillantás alatt elhatalmasodik rajtam a kétségbeesés, remegek, mint a nyárfalevél. Anyácska próbál csendesíteni, de nem sikerül neki. A szemle végeztével vágtázom haza. Az ajtón belépve egy kisebb disznóvágás látványa fogad, Anya nem tudott megülni a hátsóján, a legnagyobb seb felszakadt, hömpölyög a vér a nyílásból. Bekötözöm a kezét, autóba ültetem és négykerekűből kibámulós városnézésre viszem Vasvárra, majd Zalaegerszegre, így legalább szemmel tarthatom a rosszaságot.

Újabb vasárnap, újra gyaloglásra adjuk a fejünket és a Gébárti-tavat célozzuk meg a sváb lánnyal = Édesanyámmal. Ragyogó az idő és álomszerű a látvány. Órákon át sétálunk és mennyi mindent láthatnánk még, ha bírnám levegővel. Semmi baj, még visszatérünk és valamennyi évszakban szemügyre vesszük a környéket.

A jegyespár a mély sötétben érkezik a hónap végén, hogy másnap felkerekedjünk az Őrségbe, a Tökfesztiválra. Őriszentpéteren kezdünk, ahol szépkorú nők és férfiak alkotta kórus énekeinek dallamára teszünk egy kört a vásárban. Nem nekünk való ez a tömeg, nem nekünk való ez a tülekedés. Nem ez az én Őrségem. Nem is ez az Őrség. Az Őrség a legkedvesebb erdőkkel borított táj…az Őrség számomra MINDEN. Kicsit csalódottan kereket oldunk és áthajtunk Szalafőre az Őrségi Népi Műemlékegyütteshez, rövidebben a pityerszeri skanzenhez. Irdatlan tömeg, úgyhogy én a társaságot „elhagyva” az autóban maradok és a legmeghatározóbb őrségi helyszíneimre gondolok. Ilyen a fák ölelésében megbújó veleméri templom, a szentgyörgyvölgyi református templom, melynek bárányfelhői évekkel ezelőtt megigéztek. Olvastam, hogy a bárányfelhők alkotója, az 1829-ben 74 éves Patkó András, nyugalmazott oskolamester, a falu első református tanítója volt. Na de térjünk vissza a most megélt dolgokhoz. A csapat alig egy óra elteltével visszatér a gépjárműhöz, mert az emberáradatban képtelenek befogadóvá válni, megélni az apró csodákat, ráadásul az eső is megered. Következő állomásunk Bajánsenye, ahol korgó gyomrunkat tömjük degeszre, egy korábbi, melegszívű munkatársam éttermében. Kimerülten és némiképp csalódottan térünk vissza hajlékunkba. Este aztán eltörik a mécses is, miután a mátkapár úgy dönt, hogy Döci macsekot, az egyetlen életben maradt gyermekét Zizinknek, nem viszik el tőlünk. Titkon reméltük, hogy így lesz!

Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: szátva = szövőszék; berbence, börbönce = fából készült kerek edényke, dohánytartó szelence. Gyógyszerek tárolására is használták. nyuklis bab = bőrkés bableves, tejfölös vagy savanyú; fókodik = kiszárad, elszárad