Kerek Zöld porta: május 2019

Április elseje. Harmadik éve élek Bérbaltaváron. Még mindig örömmel tölt el. Meseházikóm történetének utolsó szakaszába lépek. Átíratjuk a közműveket és átadok egy kulcsot. A vízszolgáltatónál olyan orrfacsaró szaga van az ügyintéző hölgynek, hogy inkább a keskeny folyosón, a nyitott ablaknál húzom meg magam.

Zizi kismacska szeme begyullad. Elszaladok vele Zalaszentgrótra az állatorvoshoz. A szaruhártyája nem sérült, de kenegetni kell a látószervét.

Aranyszívű ismerősöm, egy kisebb rendezvényre elegendő mennyiségű süteménnyel lep meg minket. Édesanyámmal vállaljuk a kihívást és bebizonyítjuk magunknak, hogy számunkra nincs lehetetlen, az utolsó morzsáig bekebelezünk mindent.

Sötétben indulok dolgozni, már távolról, a repcében, temérdek világító szempárra leszek figyelmes. Arra gondolok, hogy a fáradtságon nem kerekedtem még felül, az álommanók tréfálkoznak velem. Azért mérséklem a sebességet és amit látok, attól tátva marad a szám. Cirka 50 szarvas és őz dekkol a susnyásban.

Döbbenten olvasom a Greenpeace közleményét, miszerint „évente közel 13000 magyar hal meg légszennyezés miatt”.

Bérbaltavári szüleim kutyája, Bobi meghal. Sejtem, mert nem vár a kertkapuban, ahogy évek óta tette. :-(

Áfonya cicánk két szomszéddal odább, egy melléképület tetejéről visít, mert viszolyog (???), immáron 24 órája, ezért Anyuci benevez a megmentésére. A buzgóság elhomályosítja a látását, így semmisnek tekint egy lépcsőt, amelyre ráesik a beteg térdével. Térde vérzik és háromszorosára dagad, fogait összeszorítva vonszolja be magát a kiskapun, görcsösen szorítva a cicót. Én frászt kapok, Ő a nyilallások közepette is mosolyog, mert itthon van Áfonya.

Mindenfelé virágzik az orgona, bódító illata betölti a környéket. Ősszel mi is ültetünk a kertünkbe, talán nem ezernyi tövet, bár ha lehetne, szorítanánk helyet. :-)

Április 11-én, a költészet napján ultrahangra megyek Budapestre. Anyukám elkísér és rosszul palástolja, mennyire aggódik. Pajzsmirigy műtét vár rám, mert egy óriási göb (hála Istennek nem rosszindulatú) eltolta a légcsövemet és ettől nehezen lélegzem.

Hétvégén a naplopás tényállását szeretnénk teljesíteni, 10 óráig hibátlanul tunyulunk, amikor megszólal a szén-monoxid jelzőnk. Szakavatottan szellőztetésbe kezdünk. Öt Celsius fok van. Mindeközben elviszik a műanyagot, amit szelektíven gyűjtünk. Sajnálatos módon a cserezsákokat hanyagul ledobják az autóbeállóra, ahonnan a szél felkapja, Anyum kiszalad, hogy begyűjtse azokat. Vili is vele tart, az utcán szaladgál, úgyhogy a házőrzőt is össze kell szednie. Elkapja ugyan a vahúrt, de az megrántja, így egy hét elteltével újfent ráesik a térdére. Ha olajmező lenne a járda alatt, most hátra dőlhetnénk, mert feltört volna és lenne saját benzinkutunk. :-) Vérzik ugyan keze-lába, de visszahozza Vilmost. Épp kezdett apátiába fulladni a napunk!

Hétfőn ismét Budapestre megyek, a professzor vár, hogy egyeztessük a következő lépést. Diabetológus lesz.

Húsvéti téboly a munkahelyemen. Mondhatnám, hogy a szokásos, de ezt nem lehet megszokni.

Tihamér, a vörös kandúr cudarul van. Állatorvoshoz cipeljük. A diagnózis: szerfelett magas láz, hasmenés és kétoldali tüdőgyulladás. Antibiotikummal kell kezelnünk. Elképzelésünk sincsen, miként fogjuk a pirulákat naponta kétszer lenyomni a torkán, de elszántak vagyunk, meg kell gyógyítanunk a legkisebbet.

Nagypéntek. Húgom és barátja már reggel megérkeznek. Délután Tihit el kell vinnünk a zalaegerszegi állatorvosi ügyeletre, mert nem eszik, nem iszik, a gyógyszert sem tudjuk beadni, lángol a teste és alig mozog, annyira gyenge. Az az állatmentő lány siet a segítségünkre, akitől „kaptuk” a vöröskét, máskülönben az ügyeletes orvos nem fogadna bennünket. A gyógyító már a telefonban is undok, de a rendelőben is gorombán viselkedik velünk és a pácienssel is. Ha nem Tihuci „élete” lenne a tét, szétverném a pofáját. A ciculit feltölti folyadékkal és megmutatja miként adhatjuk be „könnyedén” az orvosságot. Az állatmentő lány pipahegyi otthonába hajtunk, ahol a többiektől való elkülönítéshez „ketrecet” és vitaminokat ad ajándékba. Rendkívüli lány!!!

Aztán otthon folytatódik egy kevésbé rendkívüli történet. Éjjel Tihamér addig „veri a ketrecet”, amíg ki nem tud jönni. Egy órán át keressük, visszatesszük a ketrecbe és azon agyalunk, miként nem menekülhet. Miután megvalósítjuk a bombabiztos védelmet, visszatérünk az ágyunkba. Reggelre hűlt helye a kicsikének, nyomtalanul távozott börtönéből. Varázslat? Nem tudok egy ilyen mozgalmas éjszaka után azonnal gondolkozni. Összetörten állok az üres ketrec előtt, majd kivánszorgok a konyhába egy tripla kávéért. Zalaegerszegre megyünk a húsvéti süteményekért. A paleo narancsos máktortából egy falat a számba, egy falat a húgoméba, majd azonnal és egyszerre kiköp. Ehetetlen, így az egész torta a kukában landol. Fikarcnyi esélyt sem látok arra, hogy ebből a napból kihozunk valami értékelhetőt, de egy keszthelyi kirándulással megcélozzuk a lehetetlent. A Festetics-kastély pazar, a város szélén lévő étteremben az ebéd felejthető, de Gyenesdiáson a bícs :-) rózsaszínre festi emlékeinket. Másnap nyugdíjas üzemmódba kapcsolunk, minimalizáljuk a mozgással felemészthető energiát. Kipakoljuk az asztalra a hűtőszekrény teljes tartalmát és tesómék Budapestre történő megiramodásáig az asztaltól csak indokolt esetben távolodunk. Délután a szomszédba várnak bennünket. A kellemes félhomály után, az utcára lépve úgy érzem, kiég a szemem a napsütéstől, a 20 méternyi távolság leküzdése, pedig lábremegést okoz. Megkapaszkodom egy székben, majd elfoglalom azt. Miután reggeltől már hányásig tömtem magamat, a visszautasíthatatlan marhapörköltet alig tudom raktározni. A bor sem segít. A vendégek özönlenek, a zene tombol, nekem úgy tűnik, mintha egy körhintán kornyadoznék. Azt hiszem annyira szétlazultam ezt a napot, hogy a végére széthulltam. Hétfő. Locsolás. Sokan érkeznek, éppen annyival többen, hogy már-már átszakítják az ingerküszöbömet, amit nullára kalibráltam. :-)

Hétközben dögunalom, Anyukám eljut szemészhez, aki megállapítja, hogy üvegtesti homály zavarja a látását. Nincs mit tenni, ez a szem öregedésével megjelenhet, természetes folyamat, a látószerve egészséges, meg kell szoknia, hogy pöttyös lett számára a Világ.

Szombaton szemüveget csináltatunk, én kint várakozom és Kusturicai jelenet szemtanúja leszek. A mellettünk álló autónak egy ajtaja nyílik, a többit, belülről a csávó harapófogóval húzza fel. Keleti oldal… Zalabért elhagyva a pici borjakat lessük, alig látszanak ki a fűből. :-)

Várjuk az asztalost, közben szomszédasszonyom telefonál és megkér, hogy az egyik fiával vigyem el őket a sürgősségire Zalaegerszegre. A sürgősségiről átküldenek minket a gyermek ügyeletre, a fiú a beteg lábával gyalogol. Semmi komoly, „csak” a térde rándult meg.

Bonbon a fehér alapon barna foltos macskusz tüsszög. :-( Valószínűleg elkapta a vöröstől. Reggel a zalaegerszegi állatorvosi ügyeleten lökjük be a napot, kap szurit és cseppeket. Reménykedünk, hogy nem terjed tovább az „állomány” több tagjára is, bár kezdünk belemelegedni az ügyeletre járásba és az otthoni betegellátásba. Az ügyeletes gyógyszertár megtalálása komoly kihívás elé állít bennünket, 6 kört teszünk azon a környéken, ahol lennie kéne, de nincs. Feladjuk. Kifelé tartunk a városból, amikor megállok és visszafordulok. Még egy kör…hátha…és meglátjuk. A doki rosszul adta meg a címet...

Havi ÚJ, azaz magyar-magyar szótár: fundus = telek, házhely; bürü = hídszerű építmény lassú folyású állóvizeken történő átkelésre/árok vagy patak fölött átvetett palló/ kis híd, gyaloghíd; katucs = marék; kókonya = fonott húsvéti kalács