Belekiáltani
a tájba és várni visszakiált e…
Kedves ismerősöm nagypapájáról
mesél a bérbaltavári apukám. Elképesztő történet egy emberről, aki élete minden
egyes napján felkereste a lelkének megnyugvást hozó rengeteget. Górcső alá vette
az állatokat, azok szokásait, a legapróbb részletekig boncolgatta minden
cselekedetüket. Mindig megérint, ha valaki teljesen beleássa magát egy számára
fontos területbe és ott, kiemelkedőt alkot. Szerettem volna ismerni, hallani, szótlan
üldögélni mellette a fák között.
Június
21. Az év leghosszabb napja, a csillagászati nyár kezdete, az év legrövidebb
éjszakája. A régiek szerint varázslatos éjszaka ez, amikor szinte bármi
megtörténhet, a kívánságok teljesülhetnek. Fent említett ismerősöm kivisz
magával vadászni. Az indulás előtt a kisfia horgászni tanít, nem sok sikerrel,
de mentségemül szolgáljon, hogy még sosem próbáltam.
Kakasváron
át Újmajorig megyünk, majd keresztülvágjuk magunkat a búzamezőn (kezünkkel
simítjuk a félig érett szemeket, mint Russel Crowe a Gladiátorban, csak most
nem énekel Lisa Gerrard) és felmászunk a magaslesre. A vaddisznók már nem
bagóznak (gabonafélék magvát hamm, bekapja, majd kiköpi, mert még éretlen, ez a
megcsócsált táplálék a „bagó”), de amennyiben az ember bagózna, körültekintőnek
kell lennie, mert rekkenő a hőség. Ráadásul a magasles „korlátjának”
takarásában célszerű mindezt megtenni, mert a parázs villanását meglátja a vad,
s már le is leplezed magad.
Kilátónk
a dagonya közelében van, amelyet a vaddisznók és szarvasok rendszeresen
felkeresnek, iszappakolás céljából. J Látunk egy őzet, egészen
közel merészkedik hozzánk. Ő jelzi a vadak megindulását az erdőben? Nem hinném,
csak „fellép, s lelép”. (William
Shakespeare, Ahogy tetszik) Az egyre mélyülő sötétben egy szarvast is
észreveszek a pagonyban. Teljesen elcsendesedünk és mozdulatlanul figyelünk.
Pusztán a lélegzetvételünk hallatszik, az erdő többi hangja mellett. Görcsösen
próbálok észrevétlen maradni. A hátunk mögül zajok szűrődnek. Arra gondolok,
hogy nem csak ott történik valami, hanem a lelkemben is.
A
nappal lassan és egyértelműen elválik az éjszakától. Már nincs világos, de még
nincs sötét. A táj nyugovóra tér, de
lakói ilyenkor élednek. Tisztán érzem az illatokat, hallom a hangokat. A
csapások árulkodnak a vadak vonulásáról. Az őzek egyenes vonalban haladnak, a
vaddisznók csaponganak. J Múlik az idő, de a disznók megneszelhettek
bennünket, mert nem teszik tiszteletüket. Szedelőzködünk. „Ebbe az estébe ennyi
fért bele”, - mondja, kicsi sajnálkozással a
hangjában. Én úgy érezem, ez maga volt a MIRÁKULUM.
Kibeszélhetetlen,
szavakkal megoszthatatlan, rácsodálkozni a körülöttünk lévő sötétre és csendre.
Feszengős és kockázatos. Nem tudom, hogy mitől feszengtem, de feszengtem. A
félhomálytól? A különös neszektől? A hangulat minduntalan ellökött, majd magához
húzott. „Nagyon untad?” – kérdezte hazafelé vadásztársam.
„Nem. Képes lettem volna ott időzni
reggelig vagy akár végérvényesen!!!”
 |
| Vadásztársam egy korábbi vadászata alkalmával készített fotója |
